„Egy, kettő, három, négy, te kis cipő, hová mégy? Kipp-kopp, kopogok, óvodába indulok!”
Utoljára módositva: 2019-07-18 14:24:28

A kis pöttöm új kalandokra vágyik? Kellene egy hely, ahol aranyos óvónénik és dadusok foglalkoznak vele, találkozhat új barátokkal, és élményekkel gazdagodhat? A szatmárnémeti 6-os számú napköziotthon erre kiváló lehetőséget nyújt. A Luceafărului utca 23. szám alatt, a stadion hátsó bejáratával szemben megtalálsz minket. Két csoportnak ad helyet az óvodánk: kicsi-közép csoportnak, akik a Pillangók, és közép-nagycsoportnak, akik a Szivárvány névvel szorgoskodnak nap mint nap.

Az óvodánk célja, hogy a gyermekek biztonságban, nyugalomban, szeretetet átadó óvodai légkörben, sokszínű óvodai programban vegyenek részt, és nem utolsósorban környezettudatos nevelést kapnak, mivel óvodánk már évek óta ökológiai nevelést biztosít: szelektív hulladékgyűjtést alkalmazunk, amiből a kicsik is kiveszik a részüket. Ez egy olyan plusz környezettudatos életmódot, nevelést biztosít, amit ha minél fiatalabban kezdenek el megérteni és alkalmazni, annál tudatosabb felnőttekké tudnak majd válni a gyerekek. Egészséges életmódot tanítunk, méghozzá úgy, hogy mindennap nyers zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, így figyelve arra, hogy a kis pocakba mindennap egészséges táplálék kerüljön. Minden évben érdekesebbnél érdekesebb kirándulásokat szervezünk, amelyeken a gyermekek közösen új, felejthetetlen élményekkel gazdagodnak, így térnek haza szüleikhez. Idén először, de nem utoljára családi pikniket is szerveztünk, amelyen együtt sütöttünk, főztünk, ettünk, mókáztunk és játszottunk a szülőkkel. Kicsitől és nagytól egyaránt pozitív visszajelzést kaptunk, éppen ezért hagyományként beépítjük óvodánk programjai közé.

Jövőre a gyermekek új tanprogramban vehetnek részt Lépésről lépésre elnevezéssel. Mit is jelent ez? A program küldetése egy új pedagógiai szellemiség elterjesztése, amelynek középpontjában a gyermek áll, annak az elvnek az érvényesítése, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen egyéniség. Reméljük, hogy a módszer az óvodánkban és majd az iskolában is segít őszinte, elfogadó légkört kialakítani, olyan feltételeket és pedagógiai rendszert fog biztosítani és teremteni, amelyben fel lehet készíteni a gyerekeket arra, hogy:

— egy olyan demokratikus társadalom aktív, alkotó tagjaivá váljanak, ahol fel tudják majd ismerni és meg tudják becsülni az ebben rejlő értékeket;

— legyenek nyitottak a világra, a világ felismerésére, kérdések, problémák felvetésére, megoldások keresésére;

— önálló, tevékeny magatartásra, önálló vélemény kialakítására lesznek képesek a csoportban, az intézményre jellemző nyílt, őszinte kommunikációs légkörben tartózkodhatnak;

— természetes igénnyé váljék számukra az egész életen át tartó tanulás.

Az egyetlen út a sikeres nevelői munkánkhoz, hogy a szülőkkel teljes mértékben egyetértve és együttműködve neveljünk, éppen ezért havonta szülő-gyerek-óvónő kreatív programot szervezünk, amelyen rámutatunk arra, mi mindent tudunk már, és ez kiváló lehetőséget biztosít a kötelékek szorosabbra fűzésére, és persze lehetőséget adunk a szülőknek, hogy betekintést nyerjenek óvodánk mindennapjaiba.

Ez egyébként óvodánkban természetes: mindent őszintén megbeszélünk a szülőkkel, és persze mi is meghallgatjuk ötleteiket, véleményüket szolgáltatásunkkal kapcsolatosan. Amennyiben kérdésük van, ne hezitáljanak, keressenek fel minket bátran, az óvoda kapuja kicsik és nagyok előtt egyaránt nyitva áll.

 

Popp Ivett óvónő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Herkules legendája
Ma, 21:20
Herkules végzete születésekor elrendeltetett: Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...