„Imádom a férjem, de nem élnék vele”
Utoljára módositva: 2014-12-09 16:48:51

Egyre többen vallják, hogy a hosszú házasság titka a különélés.

Jóban, rosszban — csak ne egy fedél alatt

Egyre népszerűbb, főleg a fiatalabb házastársaknál, hogy bár összekötötték az életüket — fogadva, hogy jóban-rosszban, míg a halál… — még sem költöznek egy fedél alá, és bár házasságban élnek, nem egy házban. A brit Daily Mail egy angliai házaspár példáján keresztül mutatta meg az elsőre (és másodikra is) furcsának ható megoldást, amikor a pár össze is köti az életét, meg nem is. David Burke és felesége, Claire állítja, ennél jobb megoldást nem is választhattak volna. A pár a bradfordi tűzoltóságok ismerkedett össze, ahol a férfi tűzoltóként, a nő pedig recepciósként dolgozott. Mindketten egy válás után voltak, amikor egymáshoz sodorta őket az életét és egymásba szerettek 11 évvel ezelőtt. Ahogy szorosabbá vált kapcsolatuk, Claire eleinte azt képzelte el, hogy egy idő után össze fognak költözni, mint minden pár, akit ismertek, de David hajthatatlannak bizonyult abban, hogy ne éljenek egy fedél alatt. A nő ezt elsőre nehezen akarta elfogadni, de az eltelt évek alatt megváltozott a véleménye és ma már állítja: a lehető legjobb döntést hozták azzal, hogy külön élnek, annak ellenére, hogy hat éve közös gyerekük született, egy Down-kóros kisfiú, és két éve összeházasodtak. A lánykérés napján Claire már annyira hozzászokott a külön töltött együttéléshez, hogy első kérdése az volt: „De ugye nem kell veled élnem?” Elmondásuk szerint a különélés eredménye az lett, hogy minden egyes nap alig várják, hogy találkozzanak a másikkal és nem szürkültek bele a folyamatosan együtt töltött napok rutinjába – és ennek jó hatása volt a nemi életükre is. Claire a Daily Mailnek kijelentette: sokkal több időt töltenek együtt, mint együtt élő házas barátaik, akik estéiket saját hálószobáiban töltik el. „Az együtt töltött idő így sokkal különlegesebb” – tette hozzá a boldog feleség.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
Eladó Különfélék
Német érdekeltségű vállalkozás 70–100 négyzetméteres helyiséget keres Nagykárolyban...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
22 mérföld
Ma, 15:25
Egy külföldre kihelyezett elit CIA-ügynök (Mark Wahlberg) szigorúan titkos megbízást kap: egy rendőrtisztet kell kicsempésznie az országból, aki veszélyes információk birtokában van. A küldetés során mindössze 22 mérföldet kell megtenniük a reptérig, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az odavezető út azonban koránt sem bizonyul simának: a taktikai egységnek korrupt rendőrökkel, profi bűnözőkkel és felfegyverzett helyiekkel is fel kell venniük a harcot, akik mind a titokzatos informátor k
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. október 17.
Jólesik Önnek, hogy barátai az Ön tanácsára vagy véleményére kíváncsiak, mert ebből érzi, mennyire elismerik gondolkodásmódját, értékeit.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...