„Jó családban vagytok!”
Utoljára módositva: 2018-09-11 09:06:05

A szatmárnémeti székesegyházban Veni Sancte szentmisével kezdte az új tanévet a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum.

Pakot Géza, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szellemi vezetője tolmácsolta az intézmény munkaközösségének szívélyes üdvözletét a diákok és szüleik, nagyszüleik felé, ahogy a spirituális atya fogalmazott: a szó szoros értelmében vett család után most az iskolai családjuk öleli keblére a gyerekeket. Pakot arra figyelmeztetett, hogy bár az iskola vezetése és a pedagógusok is vágyják a diákok sikerét, nekik is be kell osztaniuk erőforrásaikat, önmérsékletre kell törekedniük az alkotóerőben is, nem kell túlvállalniuk magukat. Nem szabad ugyanakkor lerombolniuk mások alkotását, tette hozzá, azon kell lenniük az ifjaknak, hogy a maguk módján mindannyian alkotókká váljanak. Ezután főleg az előkészítősökhöz és az első osztályt kezdőkhöz címezte szavait: „Meg kell tanulni írni, mert fontos módja ez a gondolatok kiközlésének, az idegen nyelvek elsajátítása pedig fantasztikus utazásra ad lehetőséget más népek kultúrájába, más nyelveken olvasva lehet megismerni új világokat. Jó családban vagytok, haladjunk a cél felé együtt, és örüljünk annak, hogy egyazon iskolai családba tartozunk” — jelentette ki Pakot.

Ádámkó István Csaba iskolaigazgató Schönberger Jenő püspök üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: nem elég kerülni a rosszat, cselekedni kell a jót. A jó iránti sóvárgás jelenti a fejlődést, fejlődni tévedés nélkül nem lehet, a kíváncsiság, a munka, a hibázás, az abból való okulás mind a fejlődés alapvető alkotóelemei.

Pataki Csaba megyei tanácselnök a maga során saját tapasztalatairól beszélve elmondta: a tanévkezdés nem csak az iskolák falain belül hoz új életet, az egész közösség felpezsdül ilyenkor. Hamvas Bélát idézve diákoknak, óvónőknek, tanítóknak és tanároknak egyaránt üzent: „A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle!”

Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzser azt fejtegette, hogy mit jelent a szellemi fejlődés: a tegnapi éntől való különbözés a tanulás lényege, felismerni azt, hogy napról napra egyre többek és többek vagyunk. Ő egy Teréz anyától származó idézetet választott erre az eseményre, amelyik arról szól, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben, de e nélkül a csepp nélkül sekélyebb ez a tenger.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban 767 diák kezdi a 2018/2019-es tanévet, ismertette a számokat Ádámkó István Csaba igazgató, közülük 182 óvodás. A Hám János diákközösségét egy 61 fős tanári közösség neveli, az intézményt pedig összesen 94 fős munkaközösség látja el.

 

Princz Csaba

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Elliot, a legkisebb rénszarvas
Ma, 15:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. november 19.
Jó lenne tudatosítanod, a verseny spirituális szempontból nem létezik. Nem kell legyőznöd senkit, és nem kell elvenned semmit senkitől. Az élet folyamatosan tolja eléd a lehetőségeket, és folyamatosan tolja eléd mindazt, amire szükséged van. Figyeld meg, ahogy ma estig minden szükséges felbukkan az életedben.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 20 dkg sütőtök, 1/2 fej lila hagyma, 10 dkg lágy kecskesajt, 5 dkg dió, ...