„Mi itt élünk — igyekszünk szépíteni”
Utoljára módositva: 2019-06-23 21:23:35

A nagykárolyi Vasile Chiorean elmondása szerint a titok kulcsa ez: „Úgy működik, hogy elmondom egyszer, kétszer, sőt, harmadjára is, és végül csak megteszi.” A Republicii városrész amolyan önkéntes gondnoka szerint így érhető el a polgári öntudat előmozdítása.

A nyugdíjas férfival több alkalommal is szóba elegyedtünk már — olyan ember, aki szeret és tud beszélni, sok a mondandója. Mostanság többnyire arról szólt, hogy másokkal ellentétben nem arra vár, hogy a hivatal tegyen, hanem ő maga fog hozzá a szépítéshez. Egész pontosan azzal kereste fel a helyhatóságot, hogy ő tovább szépítené a városrészben korábban kialakított játszóteret. Festéket is kapott, pemzlit is — ugyanis a közterületisek jelezték, hogy elvégzik majd ők maguk is, de hát sorjában, feladatuk ugyanis még számos helyen van. Vasile úr ellenben nem az a várakozós típus, így nekilátott ő maga. Szerinte ugyanis ez a polgári hozzáállás.

Közkincs a garázsok mögött

De ne rohanjunk előre a történettel! Valahogy úgy kezdődött ez az egész gondnokság, hogy a pénzügyi igazgatóság mögött lévő garázsok egy részén játszóteret, a környék lakosai számára fenntartott parkot sikerült kialakítania, kialakítaniuk. Legalább tíz teherautónyi földet hoztak ide — az önkormányzat szívesen segítette a példaértékű kezdeményezést —, feltöltötték a gödröket. A megújulóban lévő felekezeti iskolától kaptak egy kis cementet, éppen annyit, amennyi nem okozott gondot senkinek, amit egyébként nem tudtak volna felhasználni. Nos, ezt a játszótér alapozásához használták fel. A padnak, a hintának meg mindennek komoly, masszív alapja van. Mint a könyék Vasile/Laci ura mondja (hiszen itt, Károlyban majdnem mindenkinek van román és magyar neve, sőt, sváb is; és kizárólag egyesek csinálnak ebből gondot…): kell az ilyen „nyomós teher”, nehogy valakik megpróbálják hazavinni a közkincset. Merthogy valóban a közösség kincse ez a kis, a pénzügyi igazgatóság mögött meghúzódó park. Délutánonként sokan jönnek ki beszélgetni, örülni a friss levegőnek, egymásnak. Többüknek talán ez az egyetlen szórakozása.

Önkéntes gondnokság

„Rendszerető embernek tudom magamat” — magyarázza, hogy miért is vállalta magára a környék önkéntes gondnoka feladatkört. Ezt elvárták a hajdani munkahelyén is — a város akkori egyetlen benzinkútjának, gázpalacktöltő állomásának volt a munkatársa. Mint hozzáteszi, a neveltetése is erre serkenti: ugyan szegénységben éltek, de tisztaságban, becsületességben — emlékezik vissza.

Sétálunk. Egyirányú, szűk úton lehet megközelíteni a kincstárat. Jönnek az autók. Az egyik lakos, egy jóravaló mérnökember — magyarázza Vasile úr — rózsát termeszt az ablaka előtt. Bizony az utóbbi időben elhanyagolta a metszést, nem figyelt oda. A gondnok ennek okán megkereste, és megkérte, igyekezzék rendbe tenni az ültetvényt, avagy ha nem tudja, nincs ideje, szóljon neki, és kér valahonnét segítséget, ám az mégse járja, hogy a szerteszét ágazó rózsaindák megkarcolják az autókat, a gyalogosokat. Azóta meg is rendszabályozta a mérnökember a rózsabokrait. A zöldhulladékot gondosan odatette az egyik garázs elé, hogy a hulladékszállítók elvihessék. Pont úgy, ahogy megbeszélte a gondnokkal. Egy járókelő — mint kiderül, itt lakik az egyik szomszédos panelben — meg is kérdezi a lelkesen magyarázó Vasile urat, mit keres ott a szemét. Mikor emez elmagyarázza, láthatóan örül: végre a környéket aggasztó rózsabokrok ügye is megoldódott.

Nem olyan nagy fáradság

A szeméttartályokhoz érünk. Az a titka ennek is — így a gondnok —, hogy a lakosok ügyeljenek a környezetükre, és akkor a szolgáltató munkatársai is nagyobb odafigyeléssel végzik a dolgukat, valamint az önkormányzat is segít. Ha kell, harmadszorra is figyelmezteti azt, aki nem helyezi be gondosan a szemetet a tartályba.

A munkahelyén is emberekkel foglalkozott — fura idők voltak. Benzinhiány, és bizony a gázpalackok is nagy értéket képviseltek. Ők megkapták a napi adagot, azt kiosztották, de sokan maradtak üres palackkal. Kis emberséggel, a felháborodást megértve mégis el lehetett magyarázni, hogy ez a helyzet, semmiképpen sem a kisemberek a hibásak.

A kölcsönös empátia fundáltatta ki vele a parkalapítás ötletét. Előbb a pénzügyi intézmény székházának az udvarára gondolta, de az nehézségekbe ütközött, ezért döntöttek amellett, hogy inkább hátrébb, a garázsok után alakítják ki a közösség parkját. Innen is, onnan is kaptak ezt-azt, a kerítést maga festette le, s minden munkát közösen végeztek el. Persze bárki bejöhet, szívesen is látnak mindenkit, és egyre többekben észlelhető a közös tulajdon iránti féltés — újságolja örömmel. Bizony itt megszólják a kismamát, ha a pelenkát csak úgy eldobja a parkban. Nem olyan nagy fáradság elvinni a szemetesig, van abból több is.

Öröm a csöppnyi közkincs

Innen is készítsek fotót s onnan is — kéri az öregúr. Büszke, mindenkinek újságolja, hogy újságíró vagyok, és róluk írok. A megszólítottak egytől egyik bólogatnak, mondogatják, hogy szépen elvannak ők itt. Annak idején, amikor ide költöztek, parcellányi kis zöldet ígértek nekik. Mégis ki kell néha menekülniük a négy fal közül… Az pedig jó, hogy kiülhetnek délutánonként a játszótérre. Lehet beszélgetni.

„Itt a szép idő, jólesik az embernek kijönnie. Persze még jobb az, ha szép környezetben üldögélhetünk” — tereli át a szót az idei megvalósításra. Történt ugyanis, hogy a hivatalt járta: újra kell festeni a játszótér hintáit, padjait, és kellene egy kerítés is stb. — ötlete még volt. Nos, húzódoztak az önkormányzatnál, mint meséli, jelezték, hogy ők megtennék, de sok feladatuk van… Amikor sorra kerül, majd mennek oda is. „Köztes megoldást találtunk ki — tudatja —: adták a festéket, a léceket, a pemzlit…” A munkát meg elvégezte ő.

Szerencsére arra már volt erőforrása a hivatalnak, hogy lekövezze, járhatóbbá tegye a garázsokhoz vezető utat, amelyet ugye a játszótérre igyekvők is használnak — magyarázza.

Hogy miért éri meg neki? Hát az unokái már nem játszanak itt, már nagyobbak, de öröm számára kiülni, öröm látni másokat — sorolja. Még lelkesebben szól arról, hogy biztonságban vannak itt a csöppségek, hiszen nagy alappal látták el a padokat, a hintákat, nem borulhatnak fel. A kerítésnek hála a gyerekek sem szaladhatnak csak úgy el. Csöppnyi közkincs — összegzi.

Megyeri Tamás Róbert

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...