Olga tehén; szászok nélküli Szeben; József Attila verseinek pillepalackos inspirációja; egy korszak kávézója, a Tabac; számokban megjelenített osztálytársak, 1968 Forró nyara — 44 „munkával” pillantott vissza 50 éves pályafutására Muhi Sándor.

Zsúfoltságig megtelt a szatmárnémeti Szépművészeti Múzeum két kiállítóterme tegnap kora délután, nagyon sokan voltak kíváncsiak Muhi Sándor grafikusművész fél évszázados képzőművészeti tevékenységére visszatekintő tárlatára — az intenzív érdeklődés teljesen érthető, annál is inkább, mivel 1995-től nem állított ki az intézményben. „Muhi Sándor az ötven év alatt többször is bebizonyította: városunk kultúrájának egyik meghatározó egyénisége — a szatmáriaknak pedig hálásnak kell lenniük azért, amit művészként, íróként, tanárként tett és tesz. Fiatal generációk sora tőle meg tanulta, mi az a művészet; könyveit lapozva jobban megismerjük városunkat, s még inkább úgy érezzük, itthon vagyunk” — köszöntötte a grafikusművészt Doina Feher szatmárnémeti alpolgármester, jó erőt és aktív éveket kívánva a továbbiakra is. „Ez a 44 munka jó ötven év termése” — mondta Muhi a fél évszázados időutazás kezdetén, amely az 1968-ban, az első megyei tárlaton kiállított Forró nyár tusrajzzal és akkori önarcképével kezdődött, aztán következett sorban a ’70-es évek Tabac kávézója, a szászok nélküli Szeben, a diktatúra s az akkori hatalmat hangsúlyozó íróasztal. „Mindenfajta új technikával kísérleteztem; mindig nonkonformista voltam kicsit, és miközben más képzőművészek az akkori kor irányvonalának megfelelően traktorokat, dolgozó népet festettek, én megmutattam, mennyi minden fér el egy zéróban, ha nagy és tekintélyes” — magyarázta a grafikus, egyik képtől a másikhoz lépve mutatva be őket, egy-egy vidám történetet is felidézve, például Olga tehénről, a titkos barátnőről, az alkotótáborokban készült rajzokról, a fekete-fehér munkák közül messzire kipirosló szemüveges kislányról, a húszéves érettségi találkozó osztályképéről, amelyen a különféle 20-asokban minden osztálytárs felismerhető. De nemcsak a számok, hanem az ásványvizes pillepalackok is külön ciklust jelentenek Muhi képzőművészetében, mint azt a József Attila versei (Ars Poetica, Kertész leszek, A kanász) inspirálta alkotások bizonyítják, akárcsak az élet szépsége, a természet, a Szamos-parti séták, valamint a már közismert Szamolcs. „Fényképpel, ceruzával, tussal, mindennel lehet rajzolni — a lényeg, hogy kifejezzenek valamit” — mondta, mintegy kiegészítve a már korábban megfogalmazott meglátását: „Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet. Abban hiszek, hogy a szakembereknek minden valódi értéket terjeszteni, népszerűsíteni kell minél szélesebb körben azért, mert ez az egyedüli hatékony ellenszere az elsekélyesedésnek, felhígulásnak, giccsesedésnek.”

A tegnap megnyílt visszatekintő tárlat egy hónapig látogatható.

Szabó Kinga Mária