„Sztálin-gyertyák” Szatmár egén – 75 éve
Utoljára módositva: 2019-09-15 19:08:20

Romokban állt a Láncos-templom, a Püspöki Palota, a színház, 200 ház „eltűnt” a föld színéről, s talán nem is volt olyan épület, amely ne károsodott volna; több százan meghaltak és megsebesültek Szatmárnémeti modern köri történetének legsötétebb három napján, 1944 szeptember 16–17 és 19–én.

Egy emberöltő távlatából valószerűtlennek tűnik a lángoktól, füsttől megfeketedett, romos Szatmárnémeti korabeli fényképeit nézni — a város túlélte ezt is, és mint történelme során oly sokszor a tűzvészek, tatártámadások, árvizek, pusztítások után ismét talpra állt, begyógyította sebeit s lakói közül (ahogy ez 75 év múltán talán kicsit természetes is) ma már egyre kevesebben tudják, hogy 1944 szeptember 16–17 és 19–én több mint ezer nagyméretű rombolóbombát dobtak Szatmárnémetire a szovjetek, s voltak olyan utcák, városrészek, amelyeket mind a három napon találatok értek. Persze a halványuló emlékezet nem csak az idő múlásának köszönhető, de annak is, hogy bő fél évszázadon keresztül nem nagyon „illet” és lehetett sem emlékezni, sem hangosan szóba hozni a város romba döntését — hiszen az 1944 őszén a német hadparancsnokságnak kényszerűen otthont adó Szatmárnémeti a győzedelmes szovjet hadsereg légitámadásainak célpontjává vált.

A helyi hatóságok igyekeztek mindent megtenni, hogy a lakosságot felkészítsék a légitámadásokra, megkövetelték a vízzel, gyógyszerekkel, tűzoltó– és kiásóeszközökkel felszerelt óvóhelyek kialakítását, sőt néhány alkalommal még bombariadó-gyakorlatot is szerveztek, de több esetben csak a hatóság erélyes fellépésével tudták valamelyik óvóhely védett körülményei közé terelni a lakosságot — mert háborús hírek ide vagy oda, az emberek zöme nehezen elképzelhetőnek tartotta, hogy Szatmárnémetit valaha is légcsapások érhetik. Ez ugyanakkor valamiképp érthető is volt, hiszen 1944 március 19–ig a város és környéke közvetlen módon alig szenvedett a II. világháború csapásaitól. Utána azonban változtak a körülmények — Szatmárnémetiben a Rákóczi utcai iskola épületében vetette meg lábát a német városi parancsnokság, vasszigorral ellenőrizve a helyhatóságot és a város egész lakosságát s megkezdve a zsidók gettósítását és deportálását. A nyár hírei között aztán egyre többször szerepeltek a német hadsereg veszteségeiről és a Vörös Hadsereg előretöréséről szóló beszámolók — a visszavonuló német katonaság 1944 augusztusában Lázári közvetlen közelében repülőteret létesített, ahol tucatnyi személyszállító repülőgép vesztegelt, a levegőben pedig idegen bombázók jelentek meg, repülésüket elsőként Szamosdara és Vetés lakói szenvedve meg, majd Szatmárnémeti fölött is le-ledobtak egy-egy „Sztálin–gyertyát” (ejtőernyőre erősített szovjet világítóbomba) a szovjet gépek, de ezek még nem okoztak jelentős károkat.

 110 perc bombázás

1944. szeptember 16-án, szombaton este a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Színházban úgynevezett vöröskeresztes előadást tartottak a hadirokkantak javára, amikor megszólaltak a légiriadó szirénái — a színpad függönye aláhullott, az előadás megszakadt, a színház épülete körül pedig orvosok, civil és katonai mentők jelentek meg és szinte percek alatt menekítették ki a betegeket, testi fogyatékosokat, még nem tudva: versenyt futnak az idővel, ugyanis alig fejezték be a színház kiürítését, máris hulltak a Sztálin-gyertyák. Két nagy rombolóbomba hullott a színház műhelyeinek udvarára, a környéket megrázó robbanás szétzúzta a színházépület baloldali falát, amely leomlott, a tetőzet lezuhant s az utcáról be lehetett látni a színház nézőterére és a színpadra. Tönkrementek a színház körüli műhelyek, raktárak is, de emberi életben nem esett kár. A légitámadás első „áldozatai” közé tartozott a Láncos-templom is: déli oldalát érte találat s egyes korabeli feljegyzések szerint 4 méter hosszú és 2 méter széles részt szakított ki a falból, melynek a törmeléke a hajóba zuhant, az Úrasztala tönkrement a szószékkel és a templomhajó középső részével együtt, a tetőzet pedig teljesen megsemmisült, egy tetőcserép sem maradt épen. Találat érte a Szatmárnémeti Református Leánynevelő Intézetet, a tornacsarnokot és az esperesi hivatalt is; a Kazinczy utca sarkán (a mai Astoria vendéglővel szemben) álló Kereskedelmi és Ipari Bank épületét, a Kálvária templom festett ólomüveg ablakai színes szilánkhegyekké váltak, a három bombatalálat következtében a Püspöki Palota több mint harmada bedőlt, és vele az óvóhely is megsemmisült — huszonketten próbálták ott átvészelni a rettenetet, de közülük csak egy maradt életben. dr. Dobos János teológia tanár a Székesegyház melletti kanonoki ház pincéjében vészelte át a légicsapásokat s visszaemlékezésében így írt: „ Szeptember 16–a előtt is mind gyakrabban fújtak már riadót és majdnem minden este zavarórepülés is volt. Egy néhány bomba is hullott elszórtan a városra: az állomás környékén és a Szamos partján — a kaszárnya közelében — , de komoly légitámadás nem volt a város ellen. Többször dobáltak le a város fölé ún. világító rakétát is, ami nagy izgalmat keltett.”

A szombat esti bombázás 110 percig tartott, s mint dr. Dobos János fogalmazott: „ Másnap, vasárnap láttuk világosan, milyen borzalmas rombolást végzett a bombázás a városban. Sehol sem volt azonban olyan szörnyű a kár emberéletben, mint nálunk. A püspöki palota maga is a Széchenyi u. oldalon csupa rom. Két helyen érte találat: a főbejárat két oldalán. A főbejárat előtt is leesett egy bomba a kövezetre ugyanabban az időben és egy 6 -7 m széles, 2 – 3 m mély krátert okozott. A bomba közvetlenül az óvóhely, illetve a pincelejáró végén lévő falon robbant, állítólag nem is a tetőn jött át, hanem oldalt érte a falat és úgy robbant fel, romba döntve az épületet az irodákig.”

Még két légitámadás

Szeptember 17-én, vasárnap hasonló légitámadás érte a várost, mint előző este, majd egy nap szünet után, 19-én ismét végigtarolták a várost: „Vasárnap este, szeptember 17–én újabb bombatámadás, ugyanabban az időben. Most a Szemináriumi rész kigyulladt egy helyen. Nagy bajjal sikerült eloltanunk a tüzet és megakadályoznunk az épület kigyulladását, egy néhány jószívű emberrel. Hétfőn csak zavaró repülés volt, de már kedden újabb bombatámadás. Szerdán csak egy néhány bombát dobtak le a városon kívül. Ezután bombatámadás már nem volt. Fejünk felett láttunk többször gépeket elvonulni, de bombákat nem dobtak. Nem is volt szükség rá, hiszen tönkretették eléggé a várost az előző támadásokkal.”

Szatmárnémeti romjai porban, füstben, lángokban meredtek az ég felé — voltak olyan utcák is, amelyeket mindhárom napon bombáztak (például a Széchenyi, az Erzsébet királynő, a Hunyadi, a Kert, a Kisfaludy, a Pázsit, a Teleki utcát, a Wesselényi utcát) , a gettó területén olyan alapos pusztítást végeztek a bombák, hogy alig maradt ép épület, a városban kétszáz ház lett a földdel lett egyenlő, de talán nem is volt olyan épület, amelyben ne okozott volna károkat a bombázás. A lakosság fele hajléktalanná vált, az emberek pánikszerűen menekültek és sokukat épp menekülés közben taroltak le a repülőgépek géppuskatüzei. A halottakat a Zsadányi úti általános iskolába vitték és amikor egy szekérnyi holttest összegyűlt szállították a temetőbe, többségüket csak a temetési szertartást végző pap és a sírásó jelenlétében földelték el a Gőzfűrész-telepen, a Hősök Temetőjében. Voltak koporsók, amelyeken csak ennyi szerepelt: „ismeretlen férfi” vagy „ismeretlen nő”, mert nem volt senki, aki azonosíthatta volna őket.

Az életben és itthon maradtak nagy erőfeszítések árán eltakarították a törmelékhegyeket, ebben a munkában a visszavonuló katonaság is segített, de az ő ellátásuk is a város lakosságát terhelte. Pár héttel később, október 23—24-én a visszavonuló csapatok elhagyták a környéket, csupán a német utászok maradtak, hogy betetőzzék az előző hetek pusztításait: felaknásították az utakat (pl. Batizi és Udvari út), felrobbantották a vasúti síneket, a hidakat, a közutakat, az ipari létesítményeket, a villanytelepet, a malmokat, a vízművet, a vasútállomásokat, aztán menekültek nyugat felé — az október végén érkező, „felszabadító” Vörös Hadsereg katonáinak szabadrablást engedélyeztek, s ők éltek is az alkalommal, az élelmiszer és még megmaradt állatállomány mellett órákat, szekereket, lovakat és rengeteg ruhaneműt raboltak a már amúgy is sokat szenvedett lakosságtól.

 

A Láncos-templom - felismerhetetlenül

A Láncos-templom - felismerhetetlenül

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...