112 segélykérő szám, de nem a magyarság számára

Felháborodva és mélységesen megsértve érzem magamat, ami velem történt, és ez sajnos nem egyedi eset. Több szász, több ezer ilyen esetről lehetne beszélni az elmúlt 23, vagy tágabb értelemben az elmúlt 95 év során. Elég baj az, hogy mi a szülőföldünkön csak másodlagos állampolgárok voltunk, vagyunk (és ha valami csoda nem történik, leszünk is, rövid életünk során). 23 éve annak már, hogy az RMDSZ — mely halva született — lemondott rólunk. Ők csak a bíborvörös bársonyszéket élvezik, és nem a magyarság érdekeit védik. Pedig mint ernyőszervezet alakult, mely alá a magyar kisebbség beállhat, de ez az eszme elmúlt az évek távlatából nézve, már csak pislákol. 23 év alatt annyit sem tudtak elérni, hogy a „kisebbség” saját anyanyelvén tudja rendezni kisebb-nagyobb ügyeit. Holott az ide vonatkozó jogszabály kimondja, hogy ahol a kisebbség aránya eléri vagy meghaladja a 20%-ot, közintézményekben, rendőrségen stb. kötelesek megszólalni azon a nyelven. És ez nem csak a hivatalok hibája, hogy a törvényt nem tartják be, hanem sajnos az RMDSZ-nek is, hogy nem tartatja be.

A hatalom már megszokta, hogy olyan törvényt ír alá, amit soha nem tart be. 95 éve is aláírtak egy törvénycsomagot, mely a kisebbség jogait védi, bár soha nem tartották be, sőt a román alkotmány ide vonatkozó cikkelye kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam. Ami azt jelenti, hogy nincs kisebbség. Ezt a nézetet a világ egy országa sem mondhatja magáénak. Kifelé mindent megtesz a hatalom, hogy az a sovinizmusnak a látszatát is elkerülje, de az országon belül még a látszatra sem adnak. Ott tiporják és alázzák meg a magyarságot, ahol tudják. Az EMNP is csak az önrendelkezésről papol, azt szajkózza reggel, délben, este. De mi lesz így ebből a harcból, ha a magyarság még a csata megkezdése előtt kidől a sorból? Mert mindig lesznek széles e hazában olyan közhivatalnokok (diszpécserek), akik hazájuk kisebbségi nyelvén nem tudnak, vagy nem akarnak megszólalni. Ha a hatalom a szívén viseli a kisebbség sorsát, hozzon létre állami pénzen egy segélyhívó szolgálatot, magyar nyelven. Még egy piros pontot is bekaszálhat Európától. Ne legyünk idealisták, és míg erre sor kerül, maradjunk talpon! Ha életünk során ilyen esettel találkozunk, ne nyeljük le a minket ért sérelmeket, merjünk nagyok lenni, és álljunk ki ország-világ előtt a minket ért atrocitás miatt. Ha van (lesz) szavunk, nem pusztába kiáltott szó lesz. Bátorságom az Istenbe vetett hitem.

Zárnám soraimat Che Guevara volt kubai kommunista vezető aforizmájával: „Jobb egyenes gerinccel meghalni, mint földön cs úszva élni.”

Tisztelettel,

Récey Beáta-Rózsa