13 millió euró érkezik Nagykárolyba
Utoljára módositva: 2018-06-14 19:02:29

Tordán írták alá a tegnapi azt a szerződést, mely során a Regionális Operatív Program révén 13 millió euró érkezik majd Nagykárolyba.

Tordán, Corina Creţu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa jelenlétében írták alá a Regionális Operatív Program (POR) 2014–2020 keretében megvalósuló északnyugat romániai támogatásokat, köztük a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal két, a város mobilitásának növekedését megcélzó projektjét is, melyek összértéke 13 millió euró. A két beruházás elnevezése: Nagykároly municipium légszennyeződésének csökkentése a hosszú távú mobilitási tervben foglaltak megvalósítása révén; Légszennyeződés csökkentése Nagykároly municípiumban a kerékpárhasználat bátorítása és a gyalogos forgalom körülményeinek javítása révén. Az első projekt révén tíz elektromos autóbuszt vásárol a helyi önkormányzat, így újralétesíti a tömegközlekedést, továbbá bővíti a kerékpárút-hálózatot. Az elektromos autóbuszok két járatban indulnak majd és teljesen behálózzák a várost. A kiindulási pontja mindkét járatnak a Gencsi úttól lesz, de az egyik kitér a Szőlős irányába, valamint a fontosabb mellékutcákra, míg a másik járat a Kaplonyi és Ágoston utcákon haladva tart az állomáshoz.

A másik projekt előirányozza egy egységes kerékpárhálózat bővítését, kényelmes gyalogos sétányok kialakítását és modernizálását, ezáltal hatékonyabb/optimálisabb kapcsolatot biztosítva az ipari és a helyi és központi közigazgatási, oktatásügyi, kulturális, szabadidős intézmények között.

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal részéről Kovács Jenő polgármester és a projektiroda vezetője, Carmen Egli volt jelen a szerződések aláírásának procedúráján.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. június 25.
Szívesen erőltetnéd a világot, hogy megtörténjen egy változás. De azt is észreveheted, hogy nincsenek eszközeid ahhoz, hogy ezt a változást létrehozd. Ez az ellentmondás erős frusztrációt jelent a számodra. Olyan frusztrációt, amelyet érdemes lenne kezelned, és amelyet érdemes lenne tudatosan megfigyelned.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 25.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...