140 éve zajlott a berlini kongresszus

Jelenkori társadalmunkra sok szempontból jellemző a balkanizmus mint nézet, közérzet, viselkedésmód. Kereskényi Sándor muzeológus az alábbi interjúban úgy vélekedik, hogy a Balkánnak kezd felerősödni a pozitív jelentése, jelentősége.

— Miért értékelődött fel az elmúlt időben a Balkán jelentősége?

— A Balkán mint térfogalom az 1830-as évek óta van benne a köztudatban, elsősorban földrajzi értelemben, ami azzal magyarázható, hogy az akkori körülmények között a balkáni etnikumokat úgy tartották számon mint nagyon színes kultúrájú, közelben élő egzotikumokat, tehát nem jelentettek semmi olyasmit a nagypolitika számára, amivel igazán számot kellett volna vetni. A számvetés ideje a krími háború idején, azaz 1853–56-ban jött el. Az 1800-as évek közepén ugyanis az Oszmán Birodalom további gyengülésére és Oroszország erősödésére lehetett számítani. Ezért aztán, főleg az 1878-as berlini kongresszuson, nagyon nagy szerepet játszott már a Balkán. Mi több, a független Románia létrehozásának az egyik oka az volt, hogy a Balkán tényezővé vált, és létre kellett hozni egy olyan ütközőországot, amelynek révén a Balkánról érkező gazdasági, kulturális és politikai impulzusok valamilyen módon felfoghatóak lehetnek, és visszafordíthatóak is, ha kell, az említett térség felé. Románia tehát a Balkán európai határaként jött létre, és kimondottan egyfajta kerítés szerepét szánták neki.

— Hogyan érinti mindez a magyarságot?

— A középkori magyar királyok számára a Balkán a törökök megjelenése után vált nagyon problematikussá. A tizenkilencedik századtól pedig gyökeresen megváltozott a helyzet, hiszen a balkáni népeket a pánszláv irányzat megpróbálta emancipálni, ezért létrejött előbb a nagyszerb gondolat, utána külön a horvát gondolat, és általában a balkáni népek számára kialakult egy olyan nézet, hogy nekik nemzetekként Európa felé kell tájékozódni. Ez az Európa akkor elsősorban Franciaországot jelentette, de orosz közvetítéssel.

— Mikor vált a magyarság számára létszükségletté egy korszerű Balkán-politika kialakítása?

— Az első világháború előestéjén már gyanítani lehetett, hogy a balkáni viszályok akár közvetlenül is befolyásolhatják a történelmi Magyarország sorsát. Andrássy Gyula, aki a Monarchia közös külügyminisztereként már a hetvenes években erőteljes német orientációt képviselt, arra törekedett, hogy a Balkánon Oroszország érdekeit gyengítsék, és ezért még a török szövetséget is racionálisnak vélte. Tisza István akkor, amikor számot vetett a Kárpát-medencei magyarság sanyarú helyzetével az 1900-as évek elején, már tudatosan törekedett arra, hogy a magyarság a balkáni politika szempontjából valamilyen pozitív szerepet játsszon, azaz minél nagyobb mozgásteret adjon a balkáni népeknek. A Tisza-féle politikában nagyon nagy szerepet játszott például az ortodoxiával való egyfajta formális megbékélés is.

— Milyen tanulságai vannak mindennek a mára nézve?

— Ma, bármilyen furcsán hangzik, még mindig folytatódik az első világháború. Ennek következtében újra és újra felvetődnek ugyanazok az etnopolitikai, geopolitikai, gazdasági, sőt, területi kérdések, amelyek jelentős téttel bírtak már az első világháborúban. A nyugvópontot az hozhatná meg, ha kialakulna egy tudatos együttműködés a Balkán és Közép-Európa között. Közben teljes mértékben megváltozott Oroszország geopolitikai szerepe az elmúlt tizenöt év során. A kulcsa a kérdésnek továbbá az amerikai politika esetleges alakulása, változása. Amennyiben ez tényleg bekövetkezik, akkor el lehet mondani, hogy fokozatosan el fognak szigetelődni azok a megörökölt érdekkörök, amelyek az első világháború után kialakították az akkori Európa status quóját.

— Tehát ma is háború van?

— A hadviselés egyelőre kulturális téren folyik. Ezen pedig azt kell érteni, hogy nagyon sok államhatalmi intézmény, civil társadalmi és kulturális szervezet, sőt, maga a kultúra mint olyan sokszor akarata ellenére belekeveredett ebbe a hatalmas küzdelembe, sőt, hovatovább belekeveredhetnek az egyházak is. Éppen ezért nagyon nagy körültekintésre lesz szükség mind a kultúrpolitika, mind a nemzetpolitika, mind pedig az emberjogi és a kisebbségpolitika területén minden olyan országban, amely valamilyen módon érintett ebben a nagy kollíziós modellben. A kérdés most is az, hogy kik és honnan diktálnak. Az biztos, hogy a Balkán sorsát ma sem a Balkánról irányítják.

— Ennyire meghatározó a múlt?

— Anton von Wernernek a berlini kongresszust felidéző hangulatos festményén megjelennek a hajdani nagyok: Bismarck, Disraeli, Suvalov, Andrássy, Gorsakov. Csakhogy az említett hercegek és grófok „nem maguktól” intézték a diplomáciai teendőket. Szinte ugyanazok a meghatározó gazdasági és pénzügyi körök álltak a hátuk mögött, amelyek bizonyára ma sem kerülnének fel semmilyen fotóra. Akiket sem tegnapelőtt, sem tegnap nem hatottak meg igazán a Balkán úgynevezett létproblémái. Kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy azon agyaljanak, hogy Eminescu balkáni figura-e, netán Csernovic, Jászvásár, Kolozsvár mennyire tekinthető a Balkán részének. Ezen elitek természetesen elitérdekekkel foglalkoztak és foglalkoznak ma is. Vagyis a Balkánt bátran és nagyvonalúan alárendelik a nemzetközi fináncoligarchia messze néző (de sajnos nem mindig a távolba látó), viszont mindenképpen átfogó, feltétlenül koncepciózus és világraszóló terveinek. Az sem különösebben érdekes, hogy a szerb Ivó Andrics vagy a bolgár Hristo Botev mennyire benne élt az európai szellemi körforgásban. Az meg végképp mindegy, hogy a demográfiai előrejelzések szerint hamarosan a 7,5 milliós Macedónia lesz az a balkáni állam, amely lakosság szempontjából lekörözi nemcsak Horvátországot, hanem Szerbiát is.

Elek György