×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
9 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

230 előadás az idei évadban

2014.06.28 - 11:24
Megosztás:
230 előadás az idei évadban

Tegnap délután sajtótátájékoztató keretén belül ismertették a Szatmárnémeti Észak Színház Harag György Társulatának 2013/2014-es eredményeit, melyből kiderült, 10 hónap alatt 230 előadást tartottak.

 

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2013/2014-es színházi évadban — annak ellenére, hogy sok erőfeszítést igénylő, bonyodalmas költözésen, épületcserén esett át — a számok szerint mégis remek eredményeket produkált. Az elmúlt 10 hónapban 230 előadást tartottak, az össznézőszámuk pedig, ha csak keveset is, de növekedett, hiszen a 41 000 nézőről 41 234-re emelkedett. A társulat az évadban 15 bemutatót tartott, a színház alkalmazásában álló rendezők mellett vendégművészek is vittek színre darabokat. Az elmúlt színházi évad során a Harag György Társulatnak 162 ezer lejnyi vissza nem térítendő összeget sikerült pályázati alapokból lehívnia. A társulatnak az idei évad elején sikerült több új színházi bérletet is indítania: Nyiredi Piroska és Kovács Ferenc stúdióbérleteket, Fodor Sándor ifjúsági bérletet, illetve Nóti Károly tasnádi felnőttbérletet. A korábbi hagyományokat folytatva idén is hangsúlyt fektettek a jótékonyságra. A legutóbbi ilyen jellegű előadásukkal — Fekete Péter —, mellyel egy román színésztársuk gyógyulását kívánták elősegíteni, 4950 lejt gyűjtöttek össze, ugyanakkor három korábbi karitatív akciójukkal együtt összesen 10 100 lejt tudtak adományozni. A társulat hazai és magyarországi turnén és fesztiválokon is fellépett, illetve meghívott művészeket és társulatokat is vendégül látott.

Bessenyei Gedő István művészeti igazgató, valamint Stier Péter adminisztratív igazgató a Harag György Társulat elmúlt évi eredményeit ismerette, míg Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője a bábtagozat jelenéről és jövőbeli terveiről ejtett néhány szót. A statisztikai adatok mellett az előadásokról, vendégszereplésekről, jótékonysági előadásokról is szó esett. Az elmúlt évad homlokterében a társulat 60 éves, valamint a bábtagozat 10 éves fennállása, ennek méltó megünneplése állt. A Harag György Társulat fennállásának 60. évfordulójára háromnapos ünnepi hétvége keretében emlékeztek. A nagyszínpadi és stúdióelőadások mellett könyvbemutatókat, megemlékezéseket, ünnepi gálát szerveztek. A három nap alatt mintegy 1200 ember fordult meg a szinte az egész megyét átfogó rendezvényeken. A Brighella Bábtagozat 10 éves fennállása alkalmából háromnapos bábos hétvégét szerveztek, ugyanakkor idén már harmadik alkalommal vett részt aktívan a Harag György Társulat is A Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozat megszervezésében. Március 15-én Hazám, hazám címmel ünnepi műsort szervezett a társulat, a Magyar Költészet Napját pedig Ady-esttel ünnepelte. SzatmÁrt címmel fiatal képzőművészek felkarolását is céljául tűzte a színház — kiállítások keretében. Az elmút évad során színházközi megállapodást kötöttek Tasnádi Csabával, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatójával is, a jövőbeni tervekben pedig a debreceni színházzal való szorosabb együttműködés is szerepel. A színészek közül hárman is rendeztek az évadban: Kányádi Szilárd, Nagy Orbán, Bessenyei István, ezen kívül pedig a bábtagozat részéről Bandura Emese is.

Az elmúlt évadban a bábtagozat BábSzínTér címmel vetélkedőt hirdetett meg a gyermek számára, ugyanakor a Bábszínházi Világnap és a Nemzetközi Gyermeknap megünnepléséről sem feledkeztek meg. A bábosok tevékenyen részt vettek a Hans Lindner Alapítvány beteg gyerekeket táboroztató programjában is. A jövő évi tervek között „babaelőadás” is szerepel, 3 éves korig, a mesevetélkedőt pedig másodjára is szeretnék megszervezni. Végül, de nem utolsósorban pedig hétvégi családi bérlet bevezetését is tervezik.