25 éves az SZFÚ - Olvasóink írják!

Az egyke szeretete

Azt mondják az egygyermekes szülők, hogy felülmúlhatatlan az ő gyermekszeretetük, mert minden szeretetüket és felelősségüket egyetlen gyermek kapja. Ez is egy szempont. Azt mondja a Harag György Társulat igazgatója, Bessenyei Gedő István, nehéz helyzetben vannak, mert sokféle igényt (gyermeket) kell kielégíteniük (szeretniük), mert Ők egyetlen magyar társulat Szatmár, Máramaros, Szilágy megyében. Hasonlóképpen lehet a Szatmári Friss Újság is. Egyetlen magyar nyelvű lapunk a városban, hát kit szeressünk, ha nem az egykét? Nem biztos, hogy jó Neki, ha csak Őt szerethetjük, mert az sokféle igény kielégítésére kötelezi a Lapot (…), minden igényt egy napilap nem tud kielégíteni. (…) Hogy érzékeltessem, milyen világban élünk, milyen közegben kell újságot szerkeszteni Saint-Exupéry gondolatát idézem: semmit sem találok, amiért érdemes lenne meghalni, érdemes lenne élni. Csupa érdekpolitikus, csupa ripacs, csupa futballista, csupa indulat, csupa akarnokság nyüzsög körülöttünk, kultúra pedig csak az, amit az apparátus magába építhet. Ilyennek látom én ma a mi világunkat. Ebben a közegben kell újságot írni, ebben a közegben kell nemzetről, hitről, megmaradásról, kultúráról igazat mondani. A tevének a tű fokán… Gúzsba kötve, nem idegenek, hanem önmagunk által…

Mégis azt mondom, a Lappal kicsit önmagunkat is megmutatjuk, hiszen mi olvasók, a társadalom szeme, az újság segítségével visszanézhetünk önmagunk életére, tehetségünkre és tehetetlenségünkre vagy a város tegnapelőttjére, hogy ismerjük meg magunkat. Magunkra ismerhetünk, láthatjuk, milyenek vagyunk, hány pénzt érünk, mire vagyunk és mire nem vagyunk képesek. Láthatjuk minden nap, milyen jókat és rosszakat követünk el; és amit látunk a Lapban magunkról, az megmarad, nem csak a mának, hanem a jövő számára is. Évtizedek múltán majd előveszi valaki a Friss Újságot, hogy visszanézzen az időben (mert előre látni nem lehet, csak vissza, Kierkegaard szerint háttal megyünk a jövőnk felé, mint a csónakos — ma a jövőt nem látjuk, csak a tegnapot), és látja az utód, hogy 25 év után sincsenek magyar utcanevek, hogy a szatmári magyarok nem gyakorolják törvény adta jogaikat, és az állami hivatalokban nem követelik meg, hogy anyanyelvükön beszéljenek velük. Látja majd a kutató szem és töri a fejét, mi lett a város jelképével, a Pannóniával, miért éktelenkedik emlékeztető gyanánt a Kazinczy utcai épület annyi év után is? Mikor lesz a színházépületből színház? A választásokon miért az 5% elérése, és miért nem a romániai magyarok összefogása és közös érdeke a döntő szempont? Autonómiáról pedig még beszélni sem tanácsos. Hála a Szatmári Friss Újságnak, sok mindent meglát majd és sok mindent nem lát meg (azért nem jár hála!) lapjairól a kutató szem. Egyet azonban világosan lát és kikövetkeztethet majd: milyenek voltunk, mire voltunk képesek és mire nem az utóbbi 25 évben.

A jubileum alkalmával kívánok a Szatmári Friss Újság minden munkatársának egészséget, szolgálatukhoz sok erőt és bátorságot az igaz szavak leírásához. Nem elég néha-néha ismételni, mindennap el kell mondani Kisfaludy Sándor Nemzeti énekének alábbi sorait „A magyar csak addig élhet,/ míg a nyelve és szíve/ magyar marad: vége neki,/ ha magának nem híve…” Ünnepi jókívánságom kiegészítem: nemzetünkhöz legyünk hűek és nem a velünk szembeni elvárásokhoz — tisztelt Szerkesztők, tisztelt Olvasók, tisztelt Magyarok.

Csirák Csaba

Negyedszázad

„Szeretnék olyan őszintén írni, mint Veres István, olyan indulatmentesen, mint Ágopcsa Marianna és olyan szépen, mint Gúzs Imre” — vallottam egyszer Mariannának, aki leginkább ludas abban, hogy nem hagytam abba az írást. Családom sem nagy olvasóm, mert nálunk az járja, hogy legalább háromszor el kell olvasni, amit papírra vetek, ahhoz pedig nincs idő, főleg ha újságból érkezik a mondandó. Ezért hangozhatott el egyszer Debreczeni Évával való beszélgetésemkor, hogy nekem „minden írásom után sajtótájékoztatót kell tartanom”, ahhoz pedig érdekesebb embernek kell lennem. (…) Neveket soroltam, és méltatásnak szántam. De nem csak ők fontosak a számomra. (…) Benedek Ildikó toleranciáját is értékelem, hiszen a 2000-es választások után el kellett szenvednie egy szokatlan kirohanásomat és nem hívta segítségül férjét a szomszéd teremből, és azóta is visszaköszön. Élmény volt felfedezni Elek György nemcsak riporteri képességeit, hanem egy idő után véleményként publikált, szép és elgondolkodtató írásait. Elek Anikónak pedig azt köszönöm, hogy elmondhatom neki személyesen is nem csak az ötleteimet és véleményeimet, hanem hogy sok láthatatlan munkával van jelen ott is, ahol nem olvassuk a nevét. Mindenki más türelmét és kitartását, újságkihordókig, köszönöm. Amíg papíron is eljut a klasszikus értelemben vett sajtó honfitársainkhoz, él bennem a remény, hogy fórumot és letelepedést fog szolgálni, a szavakért és otthonért vállalt menekülés vélt „kiútjának” alternatívájaként. (…)

Friss, jó híreket kívánok!

Gál Zoltán

„Minden magyar felelős minden magyarért”

Büszke vagyok arra, hogy negyedszázaddal előbb a megyei RMDSZ-szervezet megalakulását követően mozgolódhattam a szatmári magyar sajtó megújulásáért, a Szatmári Friss Újság újságíró-gárdájának létrejöttéért, egy olyan megyei sajtóorgánum létrehozásáért, mely feladatául tűzte ki, hogy tárgyilagosan tájékoztatja olvasóit az akkor újjászületőnek hitt és képzelt valóságról. Arra is büszke vagyok, hogy rövid ideig belső munkatársa lehettem a lapnak, s kapcsolatom a szerkesztőséggel mindmáig kollegiális maradt.

Bizonyos fokig kisebbségi létünkkel is magyarázható, hogy a Szatmári Friss Újság mellett képtelenség volt hosszú időre gazdaságilag jövedelmező, olvasógárdáját kiépíteni és megtartani képes másik megyei magyar napilap létrehozása. Ezzel a monopolhelyzettel azonban a jövőben jobban kell sáfárkodni.

Remélhetőleg huszonöt év után a társadalom egésze, így magyar közösségünk élete is kedvező változás előtt áll. A sajtó munkatársaira az események objektív tájékoztatásán, a hírek közlésén túl az eddigieknél is felelősségteljesebb véleményformáló feladat vár. Egy-egy terepjáró, a mindennapi élettel nap mint nap találkozó újságíró valóságismerete legtájékozottabb politikusaink helyzetismereténél is reálisabb, jobb kell legyen. Politikai, társadalmi és művelődési életünk megítélésében mérceként kell szolgáljon a lapban megjelent mindegyik írás. Az újság címoldalán szereplő „független” jelző korántsem jelenthet és eredményezhet a tárgyilagosság látszata mögé bújt közömbösséget és következményeket át nem gondolt ellendrukkerkedést.

Szabó Dezső gyakran idézett gondolata örök érvényű igazságot tartalmaz: „Minden magyar felelős minden magyarért”.

Sugallja ezt nemzeti közösségünk tagjai számára a Szatmári Friss Újság életében most kezdődő második negyedszázad mindegyik lapszáma! Hagyományt folytat és erősít azzal.

Muzsnay Árpád

Az életem része

(…) 1968-ban visszaköltöztünk Szatmárnémetibe, és újra megrendelője lettem az akkor már Szatmári Hírlapként megjelenő újságnak. Majd a Szabad Szatmári Hírlapnak is előfizetője voltam. 1990 januárja óta a Szatmári Friss Újság hűséges előfizetője vagyok. Az újság hasábjain a Zöld Oldalban két versem is megjelent, ugyanakkor a Gyermek Oldalban az unokámnak is megjelent két kis verse és egy folytatásos meséje. Minden hónapban megrendelem a Szatmári Friss Újságot, mert szükségem van az újságban megjelenő tudósításokra és információkra. Az újság hasábjain megjelenő történelmi információk hozzásegítenek szűkebb hazánk, a megye jobb megismeréséhez, ugyanakkor a Szatmári Arcképek alapján az itt élő és tevékenykedő híresebb emberek megismeréséhez. Ugyanakkor tájékoztatást nyerünk az itteni vallásos életről, a kulturális életről. Szívesen tájékozódunk az ország-világ politikai helyzetéről, mert nem mindenki nézi a tévét. Remélem, hogy még sokáig előfizetője lehetek a lapnak.

Tisztelettel,

özv. Kerekes Jánosné Kerecsendi Magdolna