250 millió lej értékben bocsátottak ki vakációs csekkeket 2018-ban
Utoljára módositva: 2019-02-19 17:18:02

A múlt esztendőben kiállított vakációs csekkek összértéke elérte a 250 millió lejt, ez közel kilencszer haladja meg a 2017-ben regisztrált értéket, de nem éri el a 2018-ra 400 millió lejre becsült küszöbértéket – közölte kedden a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége (ANAT).

 

A szövetség szerint az összesen 22,4 millió vouchernek több mint 90%-át, azaz 20,7 millió darabot, papíralapon adtak ki, a többihez elektromos formában jutottak hozzá az alkalmazottak.

A vakációs csekkek több mint felét, összesen több mint 125 millió euró értékben, júniusban osztották ki.

‘Azt kértük, hogy a jobb felhasználás érdekében, a költségvetési törvény kihirdetése után azonnal kezdjék meg kiosztani a jegyeket, hogy ezeket az Early Booking időszakban is használni lehessen’ – nyilatkozta Nicolae Demetriade, az ANAT elnöke.

A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy akinek még meg van a tavalyi vouchere, előnyös körülmények között érvényesítheti a február 21-e és 24-e között, a Romexpóban sorra kerülő turisztikai vásárban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. március 25.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 40 dkg spenót (fagyasztott) bors só fokhagyma 4 dkg vaj 4 dkg liszt 7,5 dl tej szerecsendió ...