3300 órát túlóráztak, hogy segítsenek a munkatársain
Utoljára módositva: 2018-03-08 16:59:36

Még csak három éves volt Julius, mikor leukémiát diagnosztizáltak nála, kilenc hétre bent is kellett maradnia a kórházban a kezelések miatt. Már éppen hazamehetett volna a németországi Fronhausenben álló otthonukba, mikor édesanyja hirtelen szívrohamban elhunyt — írja a 24.hu.

Az egy designcégnél összeszerelő munkásként dolgozó, 36 éves apa, Andreas Graf azonnal ki is vette az összes szabadságát az évre, hogy a gyereke mellett maradhasson. A gyászával és gyereke betegségével megbirkózni alig tudó Graf egészen addig nagyon félt attól, hogy elveszíti a munkáját, míg nem jelentkezett nála a cég személyzeti osztályának vezetője, Pia Meier. Meier felkérte a vállalat munkatársait, hogy ajánlják fel a túlóráikat Grafnak. Mind a 650 munkatárs azonnal csatlakozott, noha sokan még csak nem is találkoztak soha Graffal. Két héttel később Meier közölte az apával, hogy kollégái 3264,5 órányi munkát végeztek el pluszban, aminek köszönhetően fizetett szabadságra mehetett el Graf, több mint egy évig nyugodtan gyereke mellett maradhat. A könnyeivel küszködött, mikor ezt megtudta. A hatalmas segítségük nélkül már nem lenne munkám – mondta. Graf mellett azonban Meier is meghatódott, hiszen nem volt olyan munkatársuk, aki nem csatlakozott volna.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 16:40
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kszi, Simon
Ma, 18:45
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Samfest Jazz fesztivál
Ma, 19:00
Shakatak, Molnár Dixieland Band, Stavros Lantsias Sextet, Exit Oz — a dzsesszmuzsika legkiválóbbjai szórakoztatják az érdeklődőket a Tűzoltótorony tövében.
Szatmárnémeti, T?zoltótorony

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 20:50
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 24.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...