×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

430 ezer ingázó diák

2020.01.24 - 16:00
Megosztás:
430 ezer ingázó diák

Közel 430 ezer romániai diák ingázik nap mint nap az iskolába. A városon lakó diákok átlagosan több időt töltenek úton, mint a vidékiek — állapította meg a Világbank jelentése.

Másik településen lévő oktatási intézmény, munkahely miatt mindennap hosszú kilométereket megtenni megterhelő lehet, nemcsak az esetleg túl korai vagy éppen túl késői járatok miatt, de azért is, mert az utazással eltöltött idő a társasági élet vagy akár a tanulmányok, a teljesítőképesség rovására is mehet.

Ingázásra viszont nem kevesebb mint 430 ezer diák kényszerül országszerte a Világbank által elemzett 2600 romániai település 6713 tanintézményében. Mint kiderült: minden romániai iskolának átlagosan 93 diákja és 8 oktatója ingázik naponta.

Az óvodások körében a legritkább az ingázás: egy-egy óvodába átlagosan 7 apróságot visznek-hoznak egyik településről a másikra szüleik autóval vagy autóbusszal, az általános iskolák elemi és gimnáziumi diákjai esetében ez 32 diákot és 11 oktatót jelent, míg a középiskolák esetében már jelentősen megnő ez a szám: a líceumokba átlagosan 163 ingázó diák és 10 pedagógus jár be napi rendszerességgel más településről. Ez azt jelenti, hogy míg az óvodákban összesen 7500 ingázó gyermek van, a líceumokban már a 300 ezret is meghaladja az ilyen diákok száma.

A Világbank elemzése szerint ez azért van így, mert a líceumokba ingázó tanulók számára jóval elérhetőbbek a tömegközlekedési eszközök, ugyanakkor a középiskolák diáklétszáma is magasabb, mint például az óvodáké.

Egyes romániai régiókban jobban, máshol kevésbé hozzáférhetők a tömegközlekedési eszközök, írja a Világbank. Bukarestben, Ilfov és Arad megyében például nincs gond, míg Vaslui, Botoşani, Bacău, Iaşi és Vrancea megyében a leginkább hozzáférhetetlenek ezek az eszközök. Ebből a szempontból egyébként Szatmár a középmezőnyben foglal helyet.

A Világbank elemzéséből az is kiderül, hogy azokban a megyékben, ahol nehezebben jutnak el a tanintézményekbe a tömegközlekedési eszközökkel a diákok, ott egyéb infrastrukturális hiányosságok is vannak. Vaslui, Botoşani és Vrancea megyékben például az iskolák 80 százaléka nem rendelkezik sportteremmel, nagyon sok tanintézményben pedig csak kinti toalettek állnak rendelkezésre — három-négy romániai diákból egyet érint ez a probléma.

A Világbank egy online szociológiai felmérést is készített, amelyikben 2700 diák, szülő, pedagógus vett részt. Bár a felmérés statisztikailag nem releváns, mégis sok mindent elárulnak az eredményei. Például az is kiderül a válaszokból, hogy az ingázó diákok 28 százaléka 10 kilométernél többet ingázik naponta, 38 százalékuk legfeljebb három kilométerre lakik az iskolától, 21 százalékuk 4–6 kilométerre, 13 százalékuk pedig 7–10 kilométerre. A diákok, oktatók legnagyobb része, 46,9 százaléka iskolabusszal közlekedik, 14,8 százalékuk gyalog, 13,5 százalékuk tömegközlekedéssel, 13,3 százalékukat a szüleik szállítják autóval, 4,3 százalék kerékpárral jár iskolába, de vannak páran, 0,6 százaléknyian, akik vonattal közlekednek.

A válaszadók 36 százaléka számára a legnagyobb nehézséget a magas ingázási költség jelenti, ezt követi a távolság, a forgalmi dugók és az időjárás, de sokan panaszkodtak arra is, hogy ingázáskor féltik a személyes biztonságukat.

 

 

Bumbuluţ Krisztina