65 éves a szatmári magyar színjátszás (III.)
Utoljára módositva: 2019-01-17 16:05:14

Az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját a szatmári magyar színjátszás. Ebből az alkalomból Bessenyei Gedő Istvánnal, a Harag György Társulat művészeti igazgatójával a társulat hatvanöt éves történetéről, a sikerekről és a nehézségekről beszélgettünk.

 

 

— A Gergely-korszakban volt egy fontos esemény, egy nagy betiltási botrány. Ez hogyan történt?

— Gergely Jánost, dacára annak, hogy politikai kinevezett volt, valahogy mégis beszippantotta a színház, elkezdte megszeretni azt a közeget, amiben dolgozott, és bár valódi vezetőjévé ab ovo nem válhatott, de elkezdett a társulat belső „drukkerévé” válni valamiképp, és tartotta a hátát egy nagyon kockázatos előadás létrehozásához, amit Gyöngyösi Gábor rendezett az 1983/84-es évadban. A Budai Nagy Antalról van szó, ami a korszak legnagyobb betiltási botránya lett, ugyanis ekkortájt Kós Károly neve valóságos szitokszó volt, mint a rendszer ellenségéé. Kósnak a Budai Nagy Antal című színművét műsorra tűzni egyenlő volt az öngyilkossággal. Mégis megkockáztatták ezt, talán abban bízva, hogy a Budai Nagy Antal téma idomulhat a rendszer ideológiájához. Egy, a nép nevében lázadó forradalmi hős, talán azt gondolták, hogy ebbe nem tud belekötni a cenzúra. De kiderült, hogy teljesen mindegy, miről szól az előadás, ha azt Kós Károly írta. A cenzúra azzal sem elégedett meg, hogy azonnal betiltották az előadást, hanem fejeknek kellett hullani, Gergely és Gyöngyösi ennek esett áldozatául. Szélyes Ferenc tiltakozásul ekkor adta vissza a pártkönyvét. Mindezt ráadásul nagyon gyáván csinálták, hivatalosan be sem tiltották az előadást, csak elnapoltatták a bemutatót beláthatatlan időre, mondván, hogy még javítani kell a díszleten, jelmezen stb. Persze fel sem merülhetett, hogy valaha újra műsorra tűzzék. Ilyen idők voltak… Kötő József írta le, hogy Csíky András az egyik előadásban felemelte a kezét, és a nézőtér irányába mutatott. A cenzúra úgy értelmezte ezt a gesztust, hogy az országhatár felé mutat, mert Magyarországra vágyakozik…

— Az 1970-es években erőteljes megszorítások következtek be mind politikai, mind gazdasági téren. Hogyan hatott ez a színházra?

— Egyre nehezebb volt értelmes módon színházat csinálni. Az 1970-es években nagyon durván beleszóltak a művészi munkába. Mindig érdemes ezeket a dátumokat összevetni a nagypolitikával, hogy mikor mi történik. A Ceauşescu-féle kommunizmus egy nagyon más szellemiséget hozott, mint az azt megelőző, szovjet mintára épülő kommunizmus, amelynek sokszor álszent módon, sokszor egyáltalán nem komolyan gondolva, de mégiscsak a jelszavai közé tartozott az internacionalizmus. Inkább az „osztályharc” mentén történtek a meghurcolások is, azoknak kellett veszniük, aki klerikális vagy nemesi, értelmiségi származásúak, kulákok voltak. Akkor még nem éleződött ki olyanfajta kisebbségellenesség, mint amilyen a Ceauşescu-korszakban bekövetkezett. Ezek a nagy korszakváltások nagyon gyakran egybeestek a közigazgatási reformokkal. A megyésítés évében jött létre a román tagozat és került megyei hatáskörbe a színház. Ez egy elrománosítási hullámnak is a kezdete, miközben szépen, lassan az internacionalizmus lózungjának, akkorra már teljesen kiüresedett buborékjának a helyét átveszi a nacionalizmus, és létrejön egyfajta nacionalista kommunizmus, ami nagyon hasonlít az ázsiai kommunista rendszerekhez. Nem véletlenül járt Ceauşescu több ízben Kínában, Észak-Koreában, ahol valósággal beleszeretett ebbe a típusú nacionalista kommunizmusba, amely teljesen más irányokat jelent a gyakorlatban, annak dacára, hogy elméletben még ott marad a pillérei között a klasszikus marxizmus. A Ceauşescu-korszakban beindult tehát a kisebbségellenes harc. A megyésítés is egyfajta ilyen merénylet a történelem ellen, Erdély ellen, a kisebbségek ellen — ehhez elég átgondolni, hogyan is húzták meg a megyehatárokat. Ha csak Szatmár megyét vesszük, úgy húzták meg a megyehatárokat, hogy szándékosan kettévágtak magyar történelmi régiókat: például háromba vágták a Tövishátat, leválasztották a bányavidéket, idecsapták Tasnád környékét. Erdély szintjén szemlélve: kettévágták Kalotaszeget, kettévágták az aprócska Aranyosszéket, össze-vissza szabdalták a Székelyföldet stb. Ebben a politikai közegben zajlik, ami zajlik a szatmári színházzal, és az országos folyamatok tükrében nincs is min csodálkozni…

— Gergely távozása után javult vagy romlott a színház helyzete?

Baumgártner Tibor

— Gergely után egy rövid időre Baumgartner Tibor került a színházigazgatói székbe, aki német származásúként jó köztes megoldásnak tűnt a párt számára: úgy gondolták, egy magyar kultúrájú sváb ember, aki román iskolát és egyetemet végzett, kellően középúton helyezkedik el a két kultúra között. Két évig vezette a társulatot. Ő is egy jó szándékú pártkatona volt abban az értelemben, hogy hamar felismerte, hogy ha már ott van, akkor a színház érdekeit is szolgálnia kell, bár nem volt színházi ember. Nagyon okosan próbált lavírozni több-kevesebb sikerrel, megpróbált testületek mögé elbújni, a kollektív felelősségre hivatkozva próbálta megúszni is, de megoldani is a dolgokat. Kortanúk szerint ha politikai oldalról számon kértek tőle dolgokat, ő mindig a művészeti tanácsra hivatkozott, de a művészeti tanács mögé bújva hajlandó volt tenni és tartani is a hátát a színház érdekeiért. Ő volt az utolsó magyar igazgató a színház élén, míg családjával együtt ki nem telepedett Németországba. Ekkorra már annyira kiteljesedett a vadnacionalista, kommunista diktatúra, hogy bizonyossá vált, nem következhet magyar igazgató. Már csak azért sem, mert a korábbiak „árulóvá váltak”, és a színház oldalára álltak a dicső pártideológiával szemben: Gergely a Budai Nagy Antal-botránnyal, Baumgartner a hazai Kánaánból az örök hanyatló nyugatra való kitelepülésével szerepelt le végleg.

— Az ezt követő román vezetés nehezítette a magyar tagozat munkáját vagy figyelmen kívül hagyta?

— Cristian Ioan lett az igazgató, ami egy szempontból jó volt, mert mégiscsak színházi ember, és bár a magyar társulatnak nem volt nagy barátja, fontosnak tartotta, hogy a magyar tagozat élére is színházi ember aligazgatót nevezzen ki. Amíg magyar igazgatói voltak a kéttagozatú színháznak, addig mindig román aligazgatók voltak, itt fordult a kocka, és 1987-től Cristian Ioan lett az igazgató, aligazgatónak pedig Parászka Miklóst nevezte ki. Ez művészi értelemben pozitív fordulatot hozott, mert végre egy ambiciózus, fiatal alkotó került a társulat élére, és nem művészeti tanács vezette azt. Művészeti vezetőre mindig szüksége van a színháznak, más kérdés, hogy az ki, és milyen irányba halad. Parászka már nagyon hamar megrendezte a paradigmatikus Vihar-előadását, ami egy nagyon fontos alkotás volt. Ezzel letette a művészi kézjegyét az asztalra, és bejelentett egy újra feltámadó művészszínházat egy olyan korszak után, amikor a fokozatos lezüllés jellemezte a színházat. Ilyen értelemben, bár Cristian Ioan kinevezése a magyar társulat további elnyomását volt hivatott beteljesíteni, végül pozitív fordulatot is hozott, talán csak azért, mert szerencsés pillanatban szólt közbe a rendszerváltás, és így alighanem Cristian Ioan munkálkodása is más irányt vett, mint amire eredetileg szánhatták…

— Elindult egy új korszak, de Parászka egyre lehetetlenebb helyzetbe került. Mi volt ennek az oka?

Parászka Miklós

— Ennek a rendszerváltás előtt még az a kontextusa, hogy megszülettek bizonyos törvények, amelyek betiltották a külföldi szerzőket. Ceauşescu rájött, hogy nem szeretné, hogy az ország jogdíjakat fizessen külföldre, úgyhogy kortárs külföldi szerző műveit nem lehetett játszani. Ez volt az az időszak, amikor az ország visszafizette az államadósságait — tudjuk, milyen áron… Ez nemcsak a „takarékossággal”, azaz fizikai éhezéssel járt, hanem szellemi éhezéssel és azzal is, hogy elszakadtak a nemzeti kisebbségek az anyaországaiktól. Végül oda jutottak, hogy évadonként egy külföldi szerző művét lehetett játszani, az is csak olyan lehetett, akinek nem kellett jogdíjat fizetni. Csak román szerzők belföldi témájú darabjait lehetett műsorra tűzni. Szerencsére a színházi szakma egy leleményes szakma, a sok ürömben volt egy öröm, mert ugyanez a korszak a maga retorikájában megszüntette a nemzeti kisebbségek saját identitását, és azt mondta, hogy nincsenek az országban magyarok, csak magyar származású románok. De akkor magyar szerzők sincsenek az országban, csak magyar származású román szerzők, akik magyarul írnak. Ez kapóra jött a színházaknak, mert azt mondhatták, hogy tulajdonképpen román szerző műveit játsszák, amikor Sütő András vagy Kocsis István drámáit játsszák. Sajnos ebből sem születhetett magas művészi érték, mert mindeközben levágták a színházak költségvetéseit országos szinten, hihetetlen mértékben. A színház működéséhez hétszázalékos hozzájárulást adott az állam, a többit ki kellett gazdálkodni. A színházak kénytelenek voltak ráállni a legolcsóbb szórakoztatásra, de arra is úgy, hogy ne kelljen jogdíjat fizetni. Egész Erdélyt elárasztották a gálaestek és kabarék, nagy ritkán irodalmi összeállításokkal vegyesen. Kollázs, revü, kabaré, gála mindenütt… Az egyetemeken ekkorra tetőzik a numerus clausus, végletesen leszorították az egyetlen magyar egyetemen a diáklétszámot. A Ceauşescu-rezsim úgy gondolta, nem csúnyán fog elbánni a kisebbségi színjátszással, hanem szépen, elegánsan. Nem feltűnően, hanem fű alatt. Erre a legkönnyebb módszer, hogy ne legyen színész. Nem zárattak be színházakat, hanem elvágták az utánpótlást, tudva, hogy egy ilyen folyamat vége nem lehet más, mint hogy a színházak majd bezárnak maguktól. Ez a numerus clausus oda jutott, hogy végül már kétfős évfolyamok indultak, az utolsó ilyen évfolyamon, ami a rendszerváltás előtt indult el, Rappert Gábor és István István végzett, akiket — egy teljes színészosztályt! — Szatmárra szerződtetett Parászka Miklós.

 

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Az oroszlánkirály
Ma, 21:00
Jon Favreau rendező és a Disney filmje, AZ OROSZLÁNKIRÁLY az afrikai szavannára repít el, ahol jövendőbeli király születik. Simba mindennél többre tartja apját, Mufasa királyt, és komolyan veszi, hogy egyszer majd az uralkodás feladata reá száll. Ám nem mindenki örvend az új oroszlánkölyöknek. Zordon, Mufasa fivére elveszítette helyét a trón várományosaként, így tervet sző. A Büszke Birtokért folytatott harcot árulás és tragédia szegélyezi, Simba pedig kénytelen száműzetésbe vonulni. Két újonnan
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. július 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...