65 éves a szatmári magyar színjátszás (IV.)
Utoljára módositva: 2019-01-25 09:33:33

Az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját a szatmári magyar színjátszás. Ebből az alkalomból Bessenyei Gedő Istvánnal, a Harag György Társulat művészeti igazgatójával a társulat hatvanöt éves történetéről, a sikerekről és a nehézségekről beszélgettünk.

 

Bessenyei István

— Hogyan élte meg a színház a rendszerváltást?

— Kötő József egy nagyon szép tanulmányt írt a rendszerváltás előtti időszakról. Olyan fejezetekre osztotta színháztörténeti írását, mint: Boldog idők (a Harag- és a Csíky-korszak), Ahogy lehet (az Ács-korszak), A játszma vége (a Cristian Ioan-korszak). Egy folyamatos hanyatlástörténet a Harag György Társulat története a rendszerváltásig. Egy reménysugarat hozott Parászka Miklós kinevezése, mert egy fiatal alkotó, akinek tervei és ambíciói voltak, létrehozott fontos előadásokat. Ebben a rendszerváltás eufóriája hozta meg az igazi felszabadulásélményt, amikor eltűnt a cenzúra. Ekkor egy szimbolikus történet zajlott le Szatmárnémetiben: Kovács Levente 1989 őszén megrendezte Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját. Az előadást a bemutató előtt betiltották, de nemsokára jött a rendszerváltás, és az évad második felében a szerző jelenlétében diadalmasan bemutatták a darabot.

— A társulat fantasztikus eufóriában nézett az új korszak elé. De mi történt a továbbiakban?

— Ez az eufória egy ideig folytatódott. Nagyon sok fontos előadás készült, a színház újra díjakat hozott, beindult egy nagy művészszínházi fejlődés, Parászkának nagyon komoly tervei voltak, egy jelentős művészszínházi fordulatot akart végrehajtani, de sajnos ezt két dolog is megnehezítette. Először a színészhiány, ugyanis a rendszerváltás után beindult egy újabb elvándorlási folyamat, és egy adott ponton a színház előcsarnokában tíz fénykép volt kiállítva a színészekről. Ekkoriban úgy tűnt, hogy ami Ceauşescunak nem sikerült, az megtörtént magától: azért fog bezárni a szatmári színház, mert nem lesz színésze. Az egyetemekről már egyre kisebb számban érkezett az utánpótlás, de az elvándorlás mértéke ehhez képest is drasztikus befolyásoló tényező volt. Parászka ezt elég leleményesen próbálta áthidalni azáltal, hogy segédszínészi helyeket hirdetett. Olyan komoly személyiségek kerültek a társulathoz, akik később meghatározó személyiségeivé váltak az erdélyi színháztörténetnek, például: Bogdán Zsolt, Csutak Réka, B. Fülöp Erzsébet, ebben a körben nyert felvételt a mai napig a társulat kötelékében játszó Zákány Mihály is. Ezekkel a segédszínészekkel kiegészülve élt túl néhány évadot a társulat. Ők akkor mentek el Szatmárnémetiből, amikor az egyetem meghirdette az első népes évfolyamot. A társulatnak az volt a szerencséje, hogy Parászka tanítani kezdett a főiskolán, és ide tudta hozni a diákjait. De előtte már lecsapott az említett kétfős évfolyamra, akiket le is szerződtetett Szatmárnémetibe István István és Rappert Gábor személyében, majd átszerződtette Kolozsvárról Lőrincz Ágnest is, így aztán folyamatosan érkezett egy-egy ember, és sikerült kiemelni a társulatot a szakadékból, a játékképtelenségből. Később, vásárhelyi tanárként, az első népes évfolyamok közül Parászka már teljes osztályt lehozott a saját tanítványai közül.

— Válság után újabb válság következett. Ezt mi okozta?

Czintos József

— Igen, ez már gazdasági értelemben vett válság volt, amiben a legnagyobb probléma az infláció. Egy adott ponton gazdaságilag kezdett ellehetetlenülni a színház. Olyan hatalmas infláció volt az országban az 1990-es években, amiben a pénz napról napra értéktelenedett. Az a költségvetés, amit a színház januárban megkapott, márciusban már sokkal kevesebbet ért. Ez hatalmas terhet rótt egyrészt a színházra, amelyik egyre nehezebben tudott egy díszletet legyártani, másrészt a közönségre, amelyik egyre nehezebben engedhette meg magának azt a luxust, hogy színházba járjon. Az 1990-es években a színházba járás elkezdett egyfajta luxussá válni, mert a néző is, akinek ugyanúgy elértéktelenedett a fizetése és a nyugdíja, egyre nehezebben tudott befektetni abba, hogy előadásokra járjon. A gazdasági nehézségek szorításában kénytelen volt kitörési pontot keresni az akkori színházvezetés. Ezt nagyon bölcsen meg is találta: nem volt más alternatívája, mint hogy magántőkét próbáljon a színházhoz vonzani. Ekkor jött létre a mecenatúra intézménye, egyfajta utolsó mentőövként magyar vállalkozók, politikusok, a társadalmi elit a színház hóna alá nyúlt, és megpróbálta kiemelni a gödörből. Ennek persze megvolt az ára. Ez a segítségnyújtás oda vezet, hogy a közönség egyre erőteljesebben szól bele a műsorpolitikába. Parászka „reálpolitikus” lévén rájött arra, hogy egy kicsit puhítani kell a műsorpolitikán ahhoz a művészszínházi vonalhoz képest, amit eredetileg elképzelt. A művészszínházi vonal a stúdióban ment tovább, a nagyszínpadon megszaporodtak a vígjátékok, illetve Bessenyei Istvánnal mint társrendezővel és Manfrédi Annamáriával mint zenei vezetővel közösen Parászka meghonosította az operettkultúrát. Elkezdődött a szatmári operettkorszak, amihez már volt primadonna is, hiszen ideszerződött Lőrincz Ágnes. A nagyszínpadon is évadonként bemutattak egy-két fontos művészszínházi előadást is, továbbra is születtek nagyon fontos előadások. Ebben a korszakban játszották a Lear királyt, ami hatalmas előadás volt.

— Mikor következett újabb változás?

— Jelentős változás akkor következett be, amikor Parászka megalakította a Csíki Játékszínt, és a két színházat egyszerre igazgatta közös repertoárral. Ez egy nagyon rövid, de bizonyos tekintetben nem túl szerencsés időszak azért, mert Parászka kiváló érzékkel választ darabokat ahhoz, hogy egy olyan városban, ahol nincs színházi kultúra, beszoktassa az embereket a színházba. Ehhez természetesen leginkább könnyű műfajokhoz kell nyúlni. Szatmárnémetiben viszont évszázados hagyományai vannak a színháznak, itt azért a közönségnek egy nagyon jelentős része a mai napig elvárja, hogy valami szellemi csemegét is kapjon. Ez nem véletlen, hiszen az idők folyamán kialakult egy szellemi elit, amely kíváncsi az igényes kortárs színházművészetre.

— Parászka után gyakran váltakoztak az igazgatók. Ennek mi volt az oka?

— Előbb Lőrincz Ágnes következett, aki nagyon izgalmas rendezőket hozott, létrejöttek nagyon jó előadások, ezek közül több eljutott rangos fesztiválokra, mégis úgy érezte, hogy nem tudja kézben tartani a társulatot. Többszöri nekifutásra elfogadták a lemondását, ekkor következett a Czintos-korszak. Ennek a három évnek a nyugdíjazása vetett véget. Ez a korszak a közönségigények teljes kiszolgálására fókuszált. Utána következett a Keresztes Attila-időszak, ami egy nagy fordulat a szatmári színház történetében. Bizonyos értelemben pozitív fordulat, ellenben talán túlzottan meredek váltás lehetett a szatmári közönség számára. Keresztes újra meghirdette a művészszínházi modellt, miközben nagyon is közönségbarát előadások is műsorra kerültek, de ezek is nagyon komoly kortárs szűrőn keresztül. Ez a nagy paradigmaváltás talán túlzottan sokkolóan hatott a közönségre, aminek okai részben az előzményekben keresendők. Jó irányba történtek a változások, de hosszú évek másfajta színházkultúrája után ez mégis egyfajta sokkterápia volt a szatmári közönségnek, amit ha egy kicsit lassabban, több türelemmel, egy kicsit érzékenyebben sikerül véghezvinni, talán másként sült volna el minden, és persze ha nem tetézi mindezt gazdasági válság és különféle egyéb feszültségek. Köztudomású, hogy ennek a korszaknak megvoltak a maga botrányai…

— Keresztes távozása után sem volt könnyebb. Miért?

— Miután Keresztes átment Marosvásárhelyre, Bessenyei Istvánt nevezték ki, aki egy rendkívül nehéz időszakot vezényelt le. Utólag hálás vagyok neki azért a két évért, amit felvállalt, és hálás vagyok a sorsnak, hogy azt még nem nekem kellett levezetni, hiszen pokoli megpróbáltatás volt. Lélektanilag a legnehezebb időszak következett akkor. A fenntartó városvezetés politikai színezete megváltozott, az új adminisztráció nagyon másként kezdett el hozzáállni a színházhoz, egyáltalán a kultúrához. Nem etnikai diszkriminációról van szó, hiszen a román tagozattal talán még hozzánk képest is sokkal rosszabbul bántak. Inkább általános kultúraellenességnek mondanám, egyfajta kulturális ámokfutás következett. Egymás után szüntették meg a kulturális fesztiválokat, amelyek helyett ízléstelen megye- és városnapokat szerveztek. Egy alkalommal megfeledkeztek a színház alkalmazottainak fizetéséhez szükséges költségvetés-kiegészítésről, egyszerűen nem kaptunk fizetést. Ráadásul tönkrement a fűtésrendszer a színházban. A két társulat már a felújítás előtt egy évvel kénytelen volt kiköltözni az épületből a művelődési házba, ami nem egy színházbarát épület. Ezt az átmeneti korszakot vezette le édesapám, nagyon nagy szolgálatot téve a társulatnak. Ebben némiképp az egészsége is megroppant.

— Ekkor jöttél te. Milyen célokkal? Milyen reményekkel?

— Amikor küszöbön állt a két tagozat különválásának a témája, azaz megpróbáltunk függetlenedni a román tagozattól, és újra egy önálló színházat létrehozni, akkor döntöttünk úgy, hogy ezt már én kellene levezényeljem, ide egy erősebb idegrendszerű, fiatal ember kell. Tudtuk, hogy milyen sajtótámadások érnek majd, tudtuk, hogy erre hogyan fog reagálni jó néhány ember a román társulat részéről. Azt éreztük, édesapám is azt érezte, hogy ezt a tortúrát már nem neki kell végigcsinálnia. Ráadásul volt talán egy pedagógiai célja is a lemondásának, amit már csak utólag értek meg. Ekkoriban válaszút elé került a pályám, lehetőségem nyílt egy budapesti ösztöndíjra, illetve állásra, ami talán másfelé terelte volna a pályámat. Utólag azt gondolom, részben talán azért is sietett lemondani édesapám, hogy engem inkább Szatmárra csábítson, minthogy másfelé vegyem az irányt…

— Hogyan jellemeznéd a saját korszakodat?

— Értelemszerűen nem tudok ilyen objektíven beszélni róla, majd megítélik a színháztörténészek. Nyilván van egy-két dolog, amire büszke vagyok, és vannak olyan dolgok, amikre kevésbé vagyok büszke. Az első, amit nem sikerült megvalósítani, az a társulat önállósítása volt. Ez egy nagy kudarcélményem, de vannak olyan dolgok, amik sikerültek. Örömteli dolog, hogy a megújult épületben létre tudtak jönni olyan előadások, amelyek révén most már nemcsak Budapestre járunk kiszállásra, hanem eljutottunk Bukarestbe is, ahonnan díjat is hoztunk. Több előadásunk pozitív visszhanggal szerepelt a DESZKA Fesztiválon. A rendszerváltás után első alkalommal jutottunk el egy valóban nemzetközinek számító fesztiválra, a Nemzeti Színház MITEM fesztiváljára. Alapítói tudtunk lenni az első erdélyi magyar színházi szövetségnek. Jogi értelemben is létrejött a bábszínház. Beindult egy csomó nagyon fontos program, sok közülük alulról jövő kezdeményezésként: a költészetnapi rendezvénysorozat, az önkéntesprogram, a Havi Dráma program, a te kezdeményezésedre és remek koordinálásoddal a Szatmári Friss Újsággal közösen létrejött az értelmiségi kerekasztalunk a színház büféjében stb. Nagyon sok olyan dolgot vállalunk fel, amit más városokban civil szervezetek végeznek. Ezzel azt szeretném üzenni, hogy a társulat a város szellemi életének az egyik legfontosabb origója.

— Milyen irányba halad most a színház?

— Én azt gondolom, hogy most egy fontos lépésen vagyunk túl éppen azáltal, hogy eljutottunk Bukarestbe. A magyar fővárosban elég gyakran látják az előadásainkat, nagyon fontos, hogy a román fővárosban is meg tudjunk jelenni, és a román szakma is felfigyeljen ránk. A következő lépés az volna, hogy egy kicsit a nemzetközi porondra is kilépjünk. Ehhez nagyon sok nehézségen túl kell jutni, főleg anyagi értelemben. Én úgy érzem, hogy a jelenlegi városvezetés ebben segít minket. Helyben nincsenek problémák, hiszen több mint ötvenezer nézővel Erdélyben a legnézettebb színház vagyunk, de ez a szám Magyarországon is jelentős számnak tűnne. Azon tűnődünk, hogy a színházi előadások mellett hányféleképpen tudunk még részt venni a város életében. Nagyon fontos célkitűzés, hogy legyen egy megfelelő stúdiónk, hogy továbbfejlesszük a stúdiókultúrát. A jelenlegi stúdió túl kicsi, ötven-hatvan embernek nem éri meg előadásokat létrehozni. Végül továbbra is célunk marad a különválás. Előbb-utóbb sikerülni fog.

 

 

Elek György

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...