×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A böjt nem cél, hanem eszköz

2018.02.19 - 09:37
Megosztás:
A böjt nem cél, hanem eszköz

Böjtfő vasárnapján gyűltek össze a hívek tegnap délelőtt minden gyülekezetben. A Szatmár-Németi Református Egyházközség templomában Sipos Miklós lelkipásztor hirdette az igét.

Az idei évben egészen korán, már februárban beköszöntött a nagyböjt, amely a húsvét előtti 40 napos időszakot öleli fel. A németi református gyülekezet tagjai vasárnap délelőtt, a böjtfővasárnapi istentiszteleten a Sipos Miklós lelkipásztor prédikációjában elhangzottakkal igyekeztek ráhangolódni a nagyböjti időszakra. Arról, hogy mit is tanít a Szentírás magáról a böjtről, az igehirdető Máté evangéliuma negyedik részének első versét hívta segítségül: „Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől” — szólt az prédikáció alapigéje. A lelkipásztor elsőként a kísértésről fogalmazott meg néhány gondolatot: elmondta, hogy Jézus Krisztus megkísértése nem önmagában fontos számunkra, hanem éppen saját magunk miatt, akik életünk mindennapjaiban is folyamatosan kísértésekkel kerülünk szembe, de Jézus példáját követve mi is ellenállást tanúsíthatunk. De ami még fontosabb, Jézus nemcsak a kísértésben járt előttünk, hanem a feltámadásban is, amely mindannyiunk számára áldott isteni ajándék lehet.

A megkísértés történetét nagyon sokszor hallhatjuk a böjti időszakban, viszont a lelkipásztor szerint figyelmesnek kell lennünk ezzel kapcsolatban, hiszen nem azt találjuk itt megírva, hogy Jézus kiment a pusztába azért, hogy böjtöljön, hanem azért ment a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől. Ez a mozzanat pedig tartalmazza a böjt biblikus értelmét: a böjt önmagában soha nem cél, hanem mindig eszköz valami jó cél elérése érdekében. Egy fontos lelki cél elérésének eszköze. Böjtölni pedig nem kötelező, hanem lehetséges. Jézus Krisztus sem azért nem evett a pusztában töltött 40 nap során, mert böjtölt, hanem mert egy sokkal fontosabb dolog töltötte ki az ő lényét, így nem is érezte szükségét, viszont 40 nap múltán ő is megéhezett. Ez a biblikus böjt: amikor mindennél fontosabb a böjtölő számára az, hogy a lelkiekkel, magával az Istennel törődjön. Az ige a gyülekezet elé tárta tehát, hogy Jézus Krisztus győzött a kísértésben, és győzelemre hív mindannyiunkat. Ennek a győzelemnek pedig az egyik eszköze maga a böjt lehet. Az igehirdetést követően Dohi Arnold segédlelkész készítette fel a gyülekezetet a sákramentumoknak a megterített úrasztalánál való elfogadására. Ez alkalommal 178-an éltek az úrvacsorával.

Bajnai Botond