A boldogság forrása, a boldogsághoz vezető út

Ma van a boldogság világnapja. Ha sorrendet állítunk fel az emberi vágyak között, a legtöbb ember számára a boldogság utáni vágy kerül az első helyre. Mégis, ha megkérdezzük az embereket, hogy mi a boldogság, kevesen tudnak választ adni a kérdésre, ha mégis megfogalmazódnak válaszok, azok mind különböznek egymástól. Nagyon sok ember elérhetetlen vágynak tekinti a boldogságot. A magyar irodalomban talán Vörösmarty Mihály foglalkozott a legtöbbet a boldogságkereséssel a Csongor és Tünde című mesedrámájában, A merengőhöz című versében és sok más írásában. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? — tette fel a kérdést, amire a „szívöröm” volt a válasz. A huszonegyedik század embere teljesen újszerűen viszonyul a boldogsághoz, teljesen más a boldogság forrása. Az érzelmek kezdenek háttérbe szorulni, kihűlni, egyre kevesebben törekednek a lelki békére, a szellemi bizonyosság megtapasztalására. A legtöbben az érzéki élet felől az anyagi élvezetek felé fordulnak, de olyanok is vannak, akik egyszerre akarják megtapasztalni mindkét irányt. A fiatalabbak legtöbbször megelégednek a várakozással, hogy ha nem itt, valahol a nagyvilágban elérhetik a boldogságot, azt a boldogságot, amit nem tudnak ugyan megfogalmazni, de vágynak rá, mert úgy érzik, nekik az jár. Olyanok is vannak, akik az azonnali boldogságot követelik, ezért gyakran meggondolatlanul mennek bele rossz véget érő kalandokba. Kevesen vannak, akik megpróbálnak megvalósítható álmokat álmodni, nem elmerülni a telhetetlenségben.

Mi lehet az oka annak, hogy minden emberben ott van a boldogság utáni vágy, de igazán nem tudják, hogy mi az, ami valóban boldoggá tenné őket? Olyanok is vannak, akik kitűzik a boldogságcéljukat, el is érik azt, de hamar rájönnek, hogy nem azt akarták.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Nincs axiómának számító válasz a kérdésre. A boldogságforrások mindenhol kifakadnak, minden irányból érkeznek boldogságpatakok az élet nagy folyamába, és minden patak hoz magával valami csábító jelet, ami után elkezd vágyakozni az ember, de ezeknek a vágyaknak a nagyobb része elérhetetlen.

A boldogság világnapja van. Ettől még nem boldogabbak az emberek. Nem is lenne jó, ha ez is egy olyan ünneppé válna, amikor beszélünk ugyan valamiről, de az valójában távol áll tőlünk. A boldogság nem távoli cél kellene hogy legyen, hanem örök érzés. Az örökös ma érzése.