×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

A csoportvezetők példaképek

2012.07.09 - 10:06
Megosztás:
A csoportvezetők példaképek

A nyári gyerektáborok előtt, az ifjúsági csoportvezetők közös próbatáborra gyűltek össze, hogy mindent előkészítsenek a következő hetekre.

 

A Szatmári Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Irodája július 16. és augusztus 10. között idén is megszervezi a hagyományosnak számító nagyszokondi gyermektáborokat. A Szatmár és Máramaros megyék plébániáiról érkező gyermekek egy–egy hetet tölthetnek majd önfeledt szórakozással, játékkal, ismeretfejlesztő tevékenységekkel, hitben és szeretetben a Szent Ignác Lelkigyakorlatos házban és környékén. A táborok előtt azonban, a gyerekeket kísérő fiatalok tartottak egy próbatábort, melyen a tematika kidolgozásán túl saját maguk is kipróbálták a legfontosabb tevékenységi pontokat.

 

Közös tervezés

 

A július 2. és 6. között megrendezett próbatábor során a kis– és nagycsoportos beszélgetések, a közös tervezés mellett sok-sok játékra is lehetőség nyílt. Nem véletlenül, hiszen egykor ők is gyermekként érkeztek Nagyszokondra, majd annyira megragadta őket a tábori hangulat, hogy évente visszatérnek – már plébániai csoportokkal –, igyekezve átadni valamit az általuk megismert szépből és jóból. A csütörtöki napon került sor a tábor talán legszebb programpontjára, a szabadtéri szentmisére, melyet Ft. Lapka József ifjúsági– és ministránslelkész a közeli erdőben, egy farönkökből épített oltárnál tartott. Az erdő madárhangjai, és a napsütést megszűrő fák igazán különlegessé tették a fiatalok számára a legszentebb áldozaton való részvételt.

 

Felelősség

 

Lapka József atya szentbeszédében a csoportvezetők felelősségére fektette a hangsúlyt, két fontos dologra irányítva figyelmüket. Elsőképp elmondta, nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek a csoportvezetők viselkedését mintaként veszik, abból tanulnak a legtöbbet. Ezért kell a viselkedés minden apró részletére odafigyelni, még akkor is, ha úgy tűnik, a gyerekek épp nem rájuk tekintenek. „Minden egyes cselekedeteitekkel, szavatokkal törekedjetek a jó példa felmutatására, hogy azok a gyerekek, akiket a Jóisten és a szülők rátok bíznak, a táborok során épüljenek. Ne felejtsétek, hogy ők minden egyes hanglejtéseteket, mozdulatotokat figyelik. A csoportvezetés igenis felelősségteljes dolog. Ha egy gyerek a figyelmével megtisztel, ti is hasonló tisztelettel kell felé forduljatok, hogy a játékok, foglalkozások mellett valami mélyebbet, komolyabbat is át tudjatok adni neki.”

 

Együttműködés

 

Szentbeszédének második felében Ft. Lapka József ifjúsági- és ministránslelkész az egymás közötti együttműködésre kérte a csoportvezetőket: „Ahol emberek együtt dolgoznak, ott lehet feszültség is. Ez egy természetes emberi gyengeség. De ha ezeket a gyengeségeket önmagatoknak és egymásnak őszinte tisztelettel beismeritek, akkor előbb-utóbb, a feszültségekből barátságok formálódhatnak. Akkor mozdul meg valami köztünk, ha be tudjuk ismerni, őszintén ki tudjuk mondani, hogy „nekem ez most nem megy” vagy „légy szíves, gyere vedd át, mert én most nem tudok”... Úgy gondolom, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga. Próbáljunk odafigyelni nem csak a tábor ideje alatt, hanem otthon, a plébánián is arra, hogy mély, őszinte tisztelettel legyünk egymás felé.” A program megkoronázását a csütörtök esti tábortűz jelentette, majd pénteken véglegesítették a közelgő gyerektáborok programját, kiértékelték az együtt töltött hetet, és hazaindultak. Hamarosan azonban újra hangos lesz a nagyszokondi ház és környéke, de már a csoportvezetők felügyelete alatt ott tartózkodó gyerekek önfeledt játékától.

Tisztelettel,

Fanea Imola, első éves kommunikáció–szakos hallgató