A Dacia fel lesz állványozva
Utoljára módositva: 2019-09-27 16:23:46

Eddig a lelkiismeretesnek mondott új tulajdonostól sem láttunk látványos felújítási munkavégzést a szatmárnémeti régi központban álló Dacia szállón, de idén már nem is fogunk, derül ki egy beszámolóból, amit Danciu Zamfir ejtett meg pénteken a prefektusi kollégium ülésén.

A Szatmár Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság ügyvezetője egy, a tulajdonossal történt korábbi levélváltásból idézve elmondta: a szándék továbbra is négycsillagos szállodává tatarozni a volt Pannónia hotelt, megőrizni annak műemlék-jellegét és kijavítani azokat a hibákat, amiket még Vasile Ţânţaş tulajdonos idején vétettek a felújítóknak mondott, de valójában átalakítást végző munkások.

A levélből az is kiderül, hogy az új tulajdonos nem kismiska, mert nem szerződne egy építészcéggel a felújítási munkálatok elvégzésére, hanem bevásárolná magát egybe, egy ügyvédi irodát már meg is bízott azzal, hogy a procedúrát levezesse. Október végére remélik, hogy a szerződés meg lesz kötve.

Utalás van a levélben arra, hogy konzultált már műemlékvédelmi munkálatokban jártas építészekkel az új tulajdonos, több ilyen egyeztetés nyomán jutottak arra, hogy egyelőre nem kezdenek bele komolyabb szakvéleményt igénylő munkába, így egyelőre csak az épület felállványozását fogják ez évben elvégezni annak érdekében, hogy minimalizálják az omló vakolat miatti esetleges baleseteket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 15.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...