A Dal 2019 – Kihirdették az első elődöntő fellépőit
Utoljára módositva: 2019-02-05 09:28:41

Véget értek A Dal 2019 élő válogatói, az adásokból továbbjutó fellépők két elődöntőben versengenek egymással. Az első kilenc előadó szombat este lesz látható a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén.

 

A első elődöntőben az Acoustic Planet: Nyári zápor; DENIZ: Ide várnak vissza; a Konyha: Százszor visszajátszott, Petruska: Help Me Out of Here; a The Middletonz: Roses; a The Sign: Ő, az USNK: Posztolj; Vavra Bence: Szótlanság, valamint a yesyes: Incomplete című dalai versenyeznek majd – közölte az MTI-vel hétfőn az MTVA sajtóosztálya.

A szombati adásban az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri A Dal 2019 Felfedezettje különdíjat.

A két elődöntőben színpadra lépő kilenc-kilenc előadó közül nyolcan mérettethetik meg magukat a február 23-i döntőben.

A február 2-i válogatóban a 16 éves Nagy Bogi Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől összesen, akárcsak A Dal két évvel ezelőtti győztese, Pápai Joci, aki Az én apám című számot adta elő.

Negyven-negyven ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott.

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival az USNK és a Posztolj című dal lett, így velük is találkozhatnak a nézők az elődöntőben.

Már elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára február 20-án éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

A Dal adásai után, 21.40-től exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról, kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával. A Dal 2019 honlapján, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalain pedig extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetők a műsorról.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 5.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...