×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A dél-erdélyi magyarság tragédiája

2018.04.21 - 11:03
Megosztás:
A dél-erdélyi magyarság tragédiája

Dr. L. Balogh Béni főlevéltáros a Szent István Kör szervezésében, A romániai magyarság 100 éve című történelmi előadás-sorozat részeként tartott előadást csütörtökön Szatmárnémetiben.

Az RMDSZ által elindított, A romániai magyarság 100 éve című történelmi előadás-sorozat csütörtökön folytatódott Szatmárnémetiben. Dr. L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa a bécsi döntés nyomán Romániának maradt dél-erdélyi magyar kisebbségről beszélt.

A II. bécsi döntés kettéosztotta Erdélyt: az északi (kétötöd), a szegényebb rész Magyarországhoz került, míg a gazdagabb déli rész Romániának maradt. Ezen a részen akkor ötszázezer magyar élt, többségük a nagyvárosokban (Arad, Brassó, Temesvár). A dél-erdélyi magyarság sorsa a II. bécsi döntést követően az azt megelőző huszonkét évnél is rosszabb volt. Miután hatalomra került a németbarát Ion Antonescu, megváltozott a nemzetiségpolitika. Az volt a célja, hogy megtisztítsa Romániát az etnikai kisebbségektől lakosságcsere, kitelepítés vagy elűzés folytán. Megindult egy nagy menekülthullám, amely kölcsönös volt: Észak-Erdélyből a románok menekültek át Romániába, Dél-Erdélyből és a Regátból pedig a magyarok Észak-Erdélybe és Magyarországra. Észak-Erdélyből mintegy kétszáz-kétszázhúsz ezer román menekült el, míg közel kétszázezer dél-erdélyi és regáti magyar hagyta el otthonát. Ez a menekülthullám óriási érvágást jelentett a dél-erdélyi magyarság számára, hiszen a négy év alatt szinte a negyven százalékuk elment, ez mind a mai napig meglátszik Dél-Erdély demográfiai viszonyain. Az előadó hangsúlyozta, hogy azokban a városokban, ahol az 1930-as népszámlálás szerint ötvenszázalékos volt a magyarság aránya, ez jóval negyven százalék alá csökkent. A Zsil-völgyi magyarság hetven-nyolcvan százaléka hagyta el szülőföldjét, a tordai magyarság ötvenszázalékos aránya huszonöt százalékra csökkent, Brassót, Nagyszebent, Aradot és Temesvárt tömegesen hagyták el a magyarok. A II. bécsi döntésnek nemcsak demográfiai, hanem gazdasági, politikai, kulturális következményei is voltak. A dél-erdélyi magyarság gazdasági pozíciói meggyengültek, vagyonuk nagy részét elvesztették, földjeiket úgyszintén. A kisiparosok és kereskedők lába alól nagyrészt kihúzták a talajt. A szellemi és kulturális élet elsatnyult, akárcsak Észak-Erdélyben a magyar hatóságok, úgy Dél-Erdélyben a román hatóságok felszámolták az egyesületeket, elkobozták a vagyonukat, szünetelt a kaszinók és a kulturális egyesületek tevékenysége, színházi életről szó sem lehetett. A magyarság szellemi túlélését az írott szó, a könyvek, a naptárak és a sajtó biztosította, de a cenzúra miatt a könyvek kis számban jelentek meg.

Dr. L. Balogh Béni rámutatott: a dél-erdélyi magyarság politikai érdekképviseleti szerve ebben az időben a Romániai Magyar Népközösség volt, székhelye Bukarest, elnöke Gyárfás Elemér, aki Trianon előtt Kis-Küküllő vármegye főispánja volt, alelnökök: Jakabffy Elemér és Szász Pál. Az érdekképviselet tevékenységét korlátozták a különböző intézkedések. 1941 júniusában a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, rövid időn belül Románia és Magyarország is csatlakozott a szovjetellenes háborúhoz. Romániában is bevezették a háborús rendszabályok egész sorát, de ezeken kívül a magyarokat különösképpen sújtották különböző diszkriminatív intézkedésekkel. Korlátozták az anyanyelvhasználatot. 1941 májusában és júniusában rendeletek útján több erdélyi városban kihirdették, hogy a hivatalokban tilos a magyar nyelvet használni, a hivatalok falára ki volt függesztve: „Vorbiţi numai româneşte!” Magyarul levelezni sem volt szabad, hiszen a szigorú cenzúra felbontotta a leveleket, s amelyik magyar nyelven volt írva, nem továbbították, a magyarul folyó telefonbeszélgetéseket megszakították. Az egész országban magyarellenes hangulat volt, amit részben az Észak-Erdélyből menekültek szítottak. A román kormány kísérletet tett arra, hogy kiéheztesse a magyar lakosságot. A közellátási minisztérium hozott egy titkos dekrétumot, amelynek értelmében diszkriminatív módon a magyaroktól elkobozták az összes élelmiszerkészletet: a gabonát, a lisztet és egyebet. Ez az eljárás a magyar kormány tudomására jutott, amely reklamált Berlinben és Rómában. Akkor a náci Németország Európa ura volt, mind a magyar, mind a román kormány a kegyeit kereste. Berlin kiküldött egy német-olasz vegyes bizottságot, amelyik elkezdte a helyszíni vizsgálatokat, és megállapította, hogy valóban egy diszkriminatív intézkedéssorozat van folyamatban, Berlin nyomására a román kormány kénytelen volt ezt leállítani és visszaszolgáltatni az elkobzott élelmiszert.

A négy év mérlegét megvonva azt mondhatjuk, hogy nagyon nehéz négy év volt, az egyetlen „pozitívum”, hogy megmaradt a dél-erdélyi magyarság, nem sikerült teljesen elüldözni. Főleg a falvakban élő, földműveléssel foglalkozó magyarok maradtak otthon, az elvándorlók többsége városban élt: tisztviselők, kereskedők vagy kisiparosok voltak — szögezte le az előadó.

Elek György