A deportáltakra emlékeztek

Szombaton délelőtt ünnepi szentmise és főhajtás keretében emlékeztek az évtizedekkel ezelőtt elhurcolt csanálosi deportáltakra. Ma már csak két túlélője van a faluban a szörnyű eseménynek.

Az immár 73 évvel ezelőtt történt szomorú eseményre emlékeztek szombat délelőtt Csanáloson, hiszen 1945. január 3-án kezdődött meg a Nagykároly környéki falvakból a svábok deportálása. Sokan soha nem tértek haza, s akik hazatértek, azok életére is rányomta a bélyegét a deportálás traumája. Az ünnepi szentmisén Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes prédikációjában a vízkeresztről, a három napkeleti bölcsről és a svábok munkatáborban való helytállásáról beszélt a megjelent híveknek. Elmondta, hogy követni kell a jelet egész életünk folyamán, mint ahogy a napkeleti bölcsek követték a csillagot. Felmerül a kérdés, hogy mi a jó jel, amit követni kell. A jó jel az írás, ezt kell követnünk, és példát kell venni a háromkirályokról, hiszen ők együtt jártak az útjukon, s nekünk, keresztényeknek is együtt kell járnunk, és követnünk kell a csillagot. Így tettek az elhurcolt svábok is, hiszen csak így tudták elviselni a sok borzalmat, így tudtak kitartani. A napkeleti bölcsek az összetartozást is jelképezik — hangzott el a prédikációban. A szentmise végén a Fogolyének című vers hangzott el, majd visszaemlékezések nyújtottak bepillantást a munkatábor mindennapjaiba a résztvevők számára. Elhangzott egy részlet Schwegger István csanálosi deportált leveléből, valamint Ludescher Viktor naplójából.

Ezt követően a résztvevők idén már nem a falu temetőjébe vonultak emlékezni, hiszen a község önkormányzata és az egyház, illetve támogatók jóvoltából új emléktábla került fel a kultúrotthon falára. Az emléktáblán szereplő névsor, bár nem teljes, mégis segít emlékezni. Mellau József polgármestertől megtudtuk, hogy a községben mindössze két egykori deportált él még. Az ünnepségen a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket a deportálás 73. évfordulóján, mindazokat, akik úgy érezték, egy főhajtás, egy ima erejéig megemlékeznek a hősökről. A polgármester röviden felelevenítette a történteket, amikor is január 3-án nagygyűlésre hívták a kultúrotthonba a 18–45 év közötti férfiakat és 18–30 év közötti nőket, akiket már nem engedtek haza. Innen gyalog mentek Nagykárolyba, ahol az akkori megyeháza előtt gyülekeztek, majd marhavagonokban szállították őket a lágerekbe. A polgármester beszéde után Tircsi Richárd, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának nemzetiségi kapcsolatokért felelős osztályvezetője kiemelte, hogy ezek az emberek jóvátettek egy bűnt, amit el sem követtek. Mi volt a bűnük? Miért kellett szenvedniük? Mert német származásúak voltak, pedig minden ember maga felel a saját bűneiért. Kihangsúlyozta, hogy senkit nem szabad a származása miatt elítélni. Ezt követően Pataki Csaba megyei tanácselnök is szólt a jelenlévőkhöz, végül pedig Johann Leitner, a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei elnöke mondott ünnepi beszédet. A rövid megemlékezés végeztével a helyiek, a környékbeli sváb falvak vezetői, valamint a Német Demokrata Fórum megyei szervezetének vezetői koszorúkat helyeztek el az emléktábla alatt.