×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A diákok nem díjazzák a megszorítást

2018.01.13 - 10:00
Megosztás:
A diákok nem díjazzák a megszorítást

A tanárok többsége egyetért az iskolai szabályzatmódosítás mobiltelefonokra vonatkozó megszorításával, míg nem meglepő módon a diákok igazságtalannak tartják az új szabályozást.

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közleményben fejezte ki egyet nem értését a romániai tanintézmények működésének és megszervezésének keretszabályzat módosító rendeletének azon pontjával, amely megvonja a diákoktól a jogot, hogy maguknál tarthassák mobiltelefonjukat órák közben, ezeket egy erre kijelölt helyen kelljen ezentúl az órák során tárolni. A MAKOSZ szerint a tanügyminisztériumnak nem áll hatáskörében korlátozni egy olyan alapvető emberi jogot, mint a tulajdonjog, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy potenciális szabálysértőként van elkönyvelve minden Romániában tanuló diák, ugyanakkor nehezményezik egy a rendelet megszületését megelőző közvita megszervezését is.

A szatmárnémeti diákok és tanárok közül is véleményt formáltak néhányan a témával kapcsolatban. Fazakas Ábel, a város egyik legnagyobb diákszövetségének, a KÖFEDISZ-nek az elnöke elmondta, hogy egyetért a MAKOSZ elégedetlenségével, ugyanis ő maga is úgy érzi, egyetlen tanárnak sem áll jogában megfosztani bármelyik diákot is tulajdonától, így mobiltelefonjától sem, illetve elmondta, hogy tudomása szerint a törvény nem írja elő, milyen módon kell megvalósítani a telefonok kollektív tárolását, így arra sincs garancia, hogy nem tűnik-e majd el egy-egy készülék a begyűjtöttek közül, viszont akkor kérdés az, kit lehet majd felelőssé tenni ilyen esetben.

A diákszervezet vezetője azt is elmondta, hogy a diákok eddig is telefonoztak és valószínűleg ezután is megteszik majd, idővel ezt a rendeletet is könnyen ki fogják játszani, de hozzátette azt is, hogy amennyiben a tanárok érdekesebb órát tartanának, egyetlen diáknak sem volna szüksége olyan alternatív figyelemlekötő eszközökre, mint a mobiltelefon.

A pedagógusok szemszögéből Papp Fejér Boglár zeneelmélet tanárnő és Gózner Enikő biológia szakos tanárnő is hasonló véleményen volt. Mindketten elmondták, hogy jó döntésnek tartják a rendeletet, ugyanis a diákok gyakran kísértésbe esnek és akkor is használják a mobiljukat, ha az tiltva van.

Heveli László filozófiatanár véleménye szerint a mobiltelefon-használat korlátozása a közoktatásban elengedhetetlen, és a jövőben egyre fontosabbá kell válnia. A telekommunikáció, az internet nyújtotta lehetőségek egyre jobban behálózzák az emberek közötti érintkezés terét, interferálnak a diákok tanulási — sőt — normál szabadidős tevékenységeire is, mutatott rá a pedagógus, emlékeztetve arra is, hogy ugyanakkor egyfajta függőséget okoznak, befolyásolják az emberek mentális folyamatainak mélységét, ritmusát, problémalátásunkat, attitűdjeinket. „Mivel egy viszonylag új keletű jelenségről van szó, nem tudjuk előre kiszámítani, milyen változásokat okoz az életünkben az, hogy az ismeretszerzés, a világhoz való viszony ilyenszerű technicizálódása következett be. A visszafogottság és kontroll ezért mindenképp helyesebb lépés, mint a jövőbeli következmények belátására képtelen liberalizáció” — összegzett a filozófiatanár.