×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
7 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A Diferit nyert, aszfaltozhat

2016.11.23 - 08:00
Megosztás:
A Diferit nyert, aszfaltozhat

Két fontos bejelentenivalója volt tegnap Szatmárnémeti polgármesterének. Az egyik, hogy lesz végre szerződés aszfaltozócéggel, a másik pedig, hogy milyen ünnepi műsort terveznek.

A két héten belül aláírásra kerülő szerződés nemcsak azt jelenti, hogy egy következő, több éves időszakra van keretszerződés, amelyik alapján meg lehet rendelni és ki lehet fizetni az aszfaltozási és gödörtömési munkálatokat, hanem azt is, hogy leaszfaltozhatóak lesznek a Szamos bal partján lévő lakótelepek parkolói. Tegnap jelentette be Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, hogy jogerős ítélet született a több mint két éve tartó bírósági tili-tolinak a kolozsvári Diferit Kft. és a botoşani Tehnic Asist Kft. között. Előbbi javára döntött jogerősen a fellebbviteli bíróság, már csak a tavasz kell hozzá, hogy dolgozhasson a cég. Kereskényi sajnálatát fejezte ki, hogy nem szatmári cég nyerte meg a kiírást, ugyanis duplán jó lett volna a városnak, ha helyi cég dolgozik és helyben marad a bevétel, azonban a jelenlegi közbeszerzést szabályozó törvény ezt nem tette lehetővé. A Diferit és a Tehnic Asist éveken át zajló persorozatát az segítette elő, hogy a közbeszerzési eljárást módosító törvény eltörölte azt az elég nagy értékben kiszabott fellebbezési garanciát, amit az óvást benyújtó félnek kell letétbe helyeznie és amelyik összeget elveszítette, ha ellene ítélt a törvényszék. Anyagi kockázat híján mindkét cég szabadon nyújthatta be újra és újra a fellebbezést, azzal mit sem törődve, hogy egy városnyi ember vár jogerős döntésre és a szerződéskötésre.

 

Ünnepi köztéri műsor

 

Tegnapi téma volt a városházi sajtótájékoztatón a megyeszékhelyi ünnepi műsor és karácsonyi vásár programja, események, amelyeket közösen szervez a városi és a megyei tanács. A november 30. és január 5. között tartandó eseménysorozatnak a Coposu sétány fog helyet adni, ennek két oldalán a kézművesek és a termelők vására kap majd helyet, a rendezvénygödörben színpad lesz, amelyiken szinte mindennaposak lesznek a koncertek, előadások. November utolsó napján a Dacia Szálló előtti városi fenyőnél történő ünnepélyes díszkivilágítás-gyújtással kezdődik a vásár és január ötödikén délután fog véget érni. A színpadi műsor még szervezés alatt áll, de az már biztos, hogy lesz Mikulás-ünnep, ennek ideje alatt mások mellett az Irigy Hónaljmirigy lép majd fel december hatodikán. A színpadra várt nagy nevek között szerepel még a Honeybeast, Smiley, Paula Seling, a Groovehouse és a Cargo.

 

 

Princz Csaba