A doni katasztrófára emlékeztek

Tegnap a Szatmár-Németi Református Egyházközség és a Szent István Kör az imaheti nyitó istentisztelettel egybekötve tartotta meg hagyományos megemlékezését a doni katasztrófáról.

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Szatmár-Németi Református Egyházközség és a Szent István Kör közös rendezvényen emlékezett meg a II. magyar hadseregnek a Don-kanyarnál elszenvedett vereségéről, valamint a doni csata és az azt követő időszak áldozatairól. Sipos Miklós, az egyházközség lelkipásztora azért tartja fontosnak, hogy a megemlékezés legyen egybekötve az imahét nyitó istentiszteletével, mert méltó alkalom ezen a napon imádkozni a hősökért és az áldozatokért.

Dr. Tőkés Zoltán csengeri lelkipásztor János evangéliuma 2. részének a 11. versét választotta igehirdetése alapjául: „Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.” Ezzel az igével indult az egyetemes imahét, aminek az a lényege, hogy az emberek bármilyen nyelven beszélnek, az ima összeköti őket, hiszen minden ima Istenhez szól. János evangéliumának üzenete, hogy Jézus egy személyben Isten és ember. János evangéliuma sok szempontból más, mint a másik három evangélium. Elsőként nem Jézus gyógyításairól ír, hanem Jézus csodatételeiről. A kánai menyegzőn Jézus nem idegenek előtt, nem tömeg előtt tett csodát, hanem családjában. Nagy kihívás és felelősség azok között szólni, akiket ismerünk, ismerte el az igehirdető, aki a nevelés és a hitoktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. A magyar nép szellemi megújulásának idején elindult egy folyamat, amikor nem az volt a cél, hogy külföldre menjenek misszionáriusok, hanem a belmissziói mozgalmak megszervezése. Előbb itthon kell rendet teremteni, itthon kell otthont teremteni, itthon kell elvégezni a feladatokat, oktatni és nevelni az embereket. Isten asztalközösségeit kell létrehozni, hogy azok megtalálják az utat a boldoguláshoz és az örök élethez. Jézus nem csupán azért jött, hogy gyógyító legyen, hanem hogy üdvösséget hozzon.

Ebben az évben Gnandt Zoltán, a Szent István Kör alelnöke tartott előadást a II. magyar hadsereg szerepéről és a doni csata következményeiről.

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941–42-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldték harcolni. A hadsereg 1943 januárjában, a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 Celsius-fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült. Gnandt aprólékosan felsorolta, milyen okok miatt kerültek ki a frontra a magyar katonák, és milyen következményekkel járt a vesztes csata.

A templomkertben felállított doni emlékműnél Keresztes Csaba mondott néhány szót a csatáról, majd megkoszorúzták az emlékművet.

Elek György