A döntőben vágott vissza Williams Halepnek
Utoljára módositva: 2014-10-26 17:47:46

Serena Williams 6:3, 6:0-ra nyert Simona Halep ellen a női teniszezők Szingapúrban rendezett világbajnokságának döntőjében.

Simona Halep és Serena Williams a díjkiosztó ünnepségen

A két teniszező néhány napja, a csoportkörben már találkozott egymással, akkor a konstancai lány 6:0, 6:2-re kiütötte Williamst. A vasárnapi mérkőzés elején mindketten magabiztosan hozták saját adogatójátékukat, 1:1-nél azonban villámgyorsan két bréklabdához jutott Halep, és az első adandó alkalmat kihasználva elvette Williams szervajátékát. Ekkor vezetett utoljára, ezután – 4:2-nél – összesen még egy játékot nyert a mérkőzésen. Serena ezúttal úgy játszott, mint egy 18-szoros Grand Slam–győztes, így a héten parádézó Halepnek esélye sem volt a győzelemre. Az amerikai világelső az utolsó nyolc gémet megnyerve elhódította az ötödik világbajnoki címét. Korábban 2001-ben, 2009-ben, 2012-ben és 2013-ban nyerte meg a világtornát. Halep 463 ezer dollárral gazdagodik azért, mert megnyerte a vb–csoportot, illetve további 500 ezer dollárt utalnak át a számlájára, mivel döntöt játszott Szingapúrban. Az sem mellékes, hogy a román lány a 3. helyen zár 2014-ben a női teniszezők világranglistáján (WTA).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A belleville-i zsaru
Ma, 16:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Halloween
Ma, 18:40
Jamie Lee Curtis visszatér Laurie Strode ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt. A horrormester John Carpenter az executive producere és kreatív konzultánsa a nagysikerű horror-sorozat legújabb részének, a producer pedig Jason Blum (Tűnj el!, Széttörve, Parajelenségek). Carpenter klasszikusa ihlette a történetet, mely
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Csillag születik
Ma, 20:50
A show business kegyetlen és kiszámíthatatlan: de mennie kell. Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé. A
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...