×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON

A DRÄXLMAIER vállalat támogatja a szatmári sport jövőjét

2018.10.18 - 08:49
Megosztás:
A DRÄXLMAIER vállalat támogatja a szatmári sport jövőjét

Szatmár a sporttehetségek kimeríthetetlen forrása. Ezért a DRÄXLMAIER vállalat úgy döntött, hogy támogatja a szatmári kosárlabdajátékos-nevelő programot, és igyekszik biztosítani a kis tehetségeknek a fejlődés lehetőségét, valamint hogy idővel elérhessék csúcsformájukat.

 

A DRÄXLMAIER vállalat a helyi közösség partnereként támogatja a különböző tevékenységi területeket fejlesztő projekteket, többek között a sportprogramokat is.

 

A régió partnere

A Szatmárnémetiben működő DRÄXLMAIER és a Magicball Academy partnersége egyidős a 2016-ban indított, a szatmári kosárlabdasport fellendítését szolgáló programmal. A vállalat anyagi hozzájárulása fontos támogatást jelent a program fejlesztésében. Ahhoz, hogy az indulás erőteljes lehessen, és a gyerekek megfelelő körülmények között edzhessenek, a vállalat támogatta a szükséges edzőfelszerelések — medicinlabdák, ugrókötelek, kosárlabdák stb. — és a gyerekek versenyruházatának a beszerzését. Az edzések a Magicball Academy partneriskoláinak a sporttermeiben zajlanak. Kétévnyi aktív tevékenység és intenzív edzések után a programban részt vevő 6–11 éves kis sportolók létszáma, akik rendszeresen járnak a Szatmárnémetiben és Nagykárolyban zajló edzésekre, 470-re emelkedett.

„Ez az akadémia a kezdetektől fogva bátor vállalkozásnak bizonyult. A sportnak nagy jelentősége van egy közösség életében, úgy a felnőttek, mint a gyerekek szempontjából. A harmonikus fejlődés és a fizikai erőnlét mellett a kis sportolók megtanulják, hogyan legyenek szervezettek, nyitottak és együttműködőképesek, és nem utolsósorban, hogy tiszteljék a szabályokat, és a fair play szellemében játsszanak. Ezeknek a céloknak az elérése számos előnyt hoz a közösség számára is, épp ezért a DRÄXLMAIER vállalatnál úgy döntöttünk, hogy már a kezdetektől támogatni akarjuk ennek az akadémiának a működését” — mondja Cadar Gyula, a Szatmárnémetiben működő DRÄXLMAIER vállalat vezérigazgatója.

 

A fiatal tehetségek a vállalat figyelmében

A Magicball Academy célja a régió ifjú tehetségeinek felkarolása és sportteljesítményük fejlesztése, hogy idővel a nemzeti ifjúsági ligában szerepelhessenek. Az eltelt két évben fontos lépések történtek ebbe az irányba. „A DRÄXLMAIER vállalat támogatásával idén másodszor is részt vehettünk a Mangaliában évente megrendezésre kerülő Baby – Minibaschet bajnokságon. 60 gyerekkel indultunk, és jó eredményeket értünk el. Nagy örömünkre szolgál, hogy a tehetségeknek van lehetőségük kiemelkedni. Bizonyíték erre, hogy van öt olyan U13 kategóriás játékosunk (a 13 év alatti gyerekek kategóriája), akik több nagy múltú sportklub figyelmét is felkeltették az országban. A szeptemberi hónappal kezdődően egy fiúcsapattal részt veszünk az U13-as Nemzeti Bajnokságban, és reméljük, hogy egy év múlva feljebb léphetünk majd velük az U14-es kategóriába, és újabb U13-as csapatot indíthatunk el. A gyerekek teljesítményét nagyszerűen tudjuk tesztelni azokon a minibajnokságokon, amelyeken év közben részt veszünk. Ilyen volt például a DRÄXLMAIER – Magicball Kupa amelyet idén tavasszal rendeztünk kolozsvári és máramarosi csapatok részvételével” — számolt be Feleki Zsolt, a Magicball Academy elnöke.

Ennek a programnak köszönhetően a DRÄXLMAIER vállalat alkalmazottainak gyerekei is felfedezhették ezt a sportot. A kicsik örülnek a lehetőségnek, a szülők pedig biztosak lehetnek abban, hogy a gyerekek egy olyan, szakértők által vezetett programban vesznek részt, amelyben segítik a fejlődésüket. „Örülök, hogy a fiaimnak lehetőségük van részt venni az edzéseken, mert a mozgás nagyon jót tesz az egészségnek és a fejlődésüknek. A kosárlabda egy olyan sport, amelyik egyaránt segíti a fizikai és a szellemi fejlődésüket, megtanulják, hogy az eredmények mögött mindig sok csapatmunka van. Ugyanakkor nagyszerűen érzik magukat az edzéseken, és sok barátságot kötnek a csapattársaikkal. A kosárlabda egy szép sport. Büszkék vagyunk rá, hogy beírathattuk a gyerekeket ebbe a programba” — meséli Simona, a DRÄXLMAIER vállalt alkalmazottja, Edwin (11 éves) és Eric (9 éves) édesanyaja. A fiúk az Octavian Goga iskolába járnak edzeni.

A program minden kosárlabda iránt érdeklődő gyerek számára nyitott. Az érdeklődők a beiratkozáshoz felvehetik a kapcsolatot a Magicball Academy munkatársaival. A részvétel egy szimbolikus havi hozzájárulást feltételez, de a szerény anyagi körülményekkel rendelkező családok gyerekei ez alól is mentesülnek.

 

A DRÄXLMAIER Group nemzetközi színvonalú autóalkatrészeket gyártó vállalat, amelynek központja Németországban található. Világszerte 20 országban több mint 60 telephellyel rendelkezik. A vállalatnak jelenleg megközelítőleg 70 000 alkalmazottja van világszerte. Munkájának és innovációs készségének köszönhetően a DRÄXLMAIER Group a prémium kategóriájú autók tekintetében vezető helyet tölt be a technológiák területén.

A DRÄXLMAIER Group, a kliensspecifikus kábelezés feltalálója szabadalmakat jegyez a konvencionális és alternatív vezetési technológiák, valamint az elektromos és az elektronikai alkatrészek területén egyaránt. Ezek között találhatóak a kábelezési rendszerek és a magasfeszültségű akkumulátorok is. A DRÄXLMAIER Group piacvezető a prémium kategóriájú autók beltereinek kialakításában, központi konzolokat, műszerfalakat és ajtókat gyárt. A DRÄXLMAIER Group 2017-ben 4,1 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le.

Romániában az első gyár 1993-ban nyitotta meg kapuit Piteşti-en. Ezután következtek a szatmárnémeti, temesvári, vajdahunyadi és brassói gyárak — így Románia a cégcsoport egyik legjelentősebb fejlesztési és gyártási központjává vált több mint 15 000 alkalmazottal.

A vállalat kliensei között megtalálható az Audi, a BMW, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Mercedes-Benz, a MINI, a Porsche és a Volkswagen, valamint egyes kaliforniai innovatív autógyártók.