A Feltámadás hatása Péter életében. És a tiedben?
Utoljára módositva: 2014-04-18 17:10:06

Nagyhéten egy botladozó hívő embert látunk Péter személyében. Van hite, de az meginog. Fogadkozott, hogy ő kész meghalni is Jézusért, de nem ezt tette. Elaludt imádkozás közben, sőt levágta a főpap szolgájának fülét nagy dühében. Nem tudott gyógyítani, mint Jézus — ő csak ütött-vágott. Messziről követte Jézust, nem ragaszkodott Hozzá. Képes volt hazudni, szitkozódni és megtagadni Őt. Nem mondott igazat, elvegyült a tömegben, hogy ne ismerjék fel és úgy viselkedett, mintha soha nem ismerte volna Őt.

És mi? Szerintem ugyanígy. Beszélünk sokat, ígéreteket teszünk Istennek és embereknek, de sajnos sokszor nem teljesítjük azokat. Az imádság helyett alszunk, Isten házába sem megyünk el, sokszor vágunk szavainkkal, tekintetünkkel ölni tudnánk. Beszédünk sem mindig igaz, sokszor kétértelmű, sikamlós. Péter megbánta hűtlenségét és keservesen sírt. Ez az igazi megoldás: megbánni a bűnt, megsiratni azt, szakítani vele. Ha a te szívedet is probléma vagy bánat nyomja, mondd el Jézusnak ezen az ünnepen!

A feltámadás reggelén egy bizonytalan hitű ember áll előttünk. Van bűnbánat szívében és bűneire bocsánat, de nincs békessége. Ott van a tanítványokkal és fél. Bezárkóznak. Ahogy az asszonyok hozzák a hírt, hogy Jézus nincs a sírban, Péter elindul, hogy lássa mi történt. Személyesen akart meggyőződni mindenről! A békesség a meggyőződés útján jön hozzánk. Tegyük mi is ezt. Induljunk el ezen az ünnepen, hogy lélekben találkozzunk Jézussal, győződjünk meg személyesen, hogy Ő törődik velünk. A másik jó dolog ilyenkor, hogy legyünk a hittestvéreinkkel. Miután a sírtól megjött, Péter elment a tanítványokhoz és velük volt. Ide jött el Jézus és békességet adott nekik. Ezen az ünnepen menj oda, ahol a hívők vannak, ahol imádkoznak, énekelnek és Jézust ünneplik. Ha máshol van az ember, akkor nem kap az Isten békésségéből.

Péternek van békessége most már, de mit tesz vele? Mi lesz élete célja? Elmegy halászni, pedig nem erre kapott megbízatást. Mindig céltalan az életünk, ha nem Jézus utasításai szerint járunk el. Péterék egész éjjel hiába halásztak, mert ez történik, ha nem engedelmeskedünk Krisztusnak: kínlódunk, kimerülünk, bosszankodunk és haragszunk. De Jézus eljött hozzájuk, megállt a parton és beszélt velük, utasította őket, ők pedig engedelmeskedtek. Sok halat fogtak! Az áldásban Péter felismerte a feltámadt Krisztust és alig várta, hogy vele lehessen! Elfogadta az ebédet Jézustól, Aki ezt kérdezte tőle: „szeretsz-e engem?”. Péter őszintén elmondja bűnét, bukását és beismeri, hogy ő igyekszik és akarja Jézust szeretni, de önerőből nem megy. Nem fogadkozik már, hanem alázatosan, örömmel elfogadja Jézus utasításait és buzgón szolgál Istennek (lásd az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet).

Ebből a beszélgetésből reménységet és erőt kapott az új életre! Van már életcélja, tudja, mit kell tennie! Fogadd el te is az újjászületés ajándékát, amit Jézus ad! Ez a feltámadás ereje: „…újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.” (1Péter 1:3)

Tapasztald meg te is a feltámadás hatását éltedben.

Áldott ünneplést kívánunk!

Szűcs Sándor

baptista lelkipásztor

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Dzsungel-mentőakció
Ma, 15:00
A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a Hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik Igor, legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Hogy a gonosz koalát megállítsák, a kis csapatnak egyesítenie kell minden tudását és erejét, és segítségül kell hívniuk a Bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 16:55
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...