×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A felújított épületszárny csökkenti a zsúfoltságot a börtönben

2017.06.27 - 19:30
Megosztás:
A felújított épületszárny csökkenti a zsúfoltságot a börtönben

A szatmári börtönt az ország legzsúfoltabbjai között tartják számon. Az intézmény 2015–2020-as stratégiája értelmében az egyik legfontosabb cél ennek az állapotnak a megszüntetése.

A Szatmár Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben kedden ún. nyílt napot tartottak, először a sajtó képviselőit, majd az érdeklődőket is végigvezették az intézményben. Körülbelül tíz éve indult el ez a kezdeményezés, a cél az, hogy a civilek jobban megismerjék a rácson túli életet, tudtuk meg Poiană Petru Romeo igazgatótól. Az intézményvezető és munkatársai, Mircea Ioan Iuhas aligazgató és a Simona Galiş pszichológus elmondták, hogy az épületegyüttes papírforma szerinti kapacitása 492 rab, kedden 443 rabot őriztek a Mileniului utcai intézmény falai között, ahol az ún. nyitott rendszerben (egy évre vagy ennél kevesebbre ítéltek, illetve azok, akiknek kevesebb mint egy év van hátra a szabadulásig) és részben nyitott rendszerben (legtöbb 5 év elzárásra ítélték) tartott foglyok felügyeletét látják el az intézményben.

Új épületszárny

Mint az igazgató elmondta reálisan kell nézni a dolgokat: a rabok saját döntéseinek eredményeképp kerülnek az intézet falai közé, de ennek ellenére élhető és minél feszültségmentesebb körülményéket kell teremteni számukra. E cél elérése érdekében nagy előrelépés történik: a túlzsúfoltság csökkentésére az egyik épületrészben 60 rab számára alakítanak ki zárkákat, a cellákhoz természetesen mosdó és zuhanyozó is társul. Az átalakítási, modernizálási folyamat már a vége felé közeledik, az új részre csak a legjobb magaviseletű fogvatartottak kerülnek majd, mondta el az igazgató.

Elfoglaltságok

A rács mögött lehetőséget kell adni azoknak, akik változni akarnak s hasznos tagjai szeretnének lenni a társadalomnak. Az általános iskolai vagy középiskolai tananyagot szakképzett pedagógusok oktatják a jelentkezőket, aki szakmát akar tanulni, annak is megtalálják a módját, hogy képesítést szerezzen. Aki művészi hajlamait akarja kamatoztatni festhet, rajzolhat, origámit és fafaragásokat készíthet — az alkotásokat rendszeresen ki is állítják a különböző események alkalmával. A börtönben továbbá sportterem, könyvtár is van román, magyar, német, francia nyelvű könyvekkel; a hitéletben sem korlátoznak senkit: ortodox, s további hat felekezet képviselői tartanak szentmisét, istentiszteletet a jelenleg felújítás alatt álló kápolnában — tudtuk meg tegnapi ottjártunkkor.

Karikás Enikő