A férfi és nő alkotta család értékeit hangsúlyozza a Vatikán genderelméletről kiadott dokumentuma
Utoljára módositva: 2019-06-11 12:46:46

A szexuális identitás és a férfi és nő alkotta család értékeit hangsúlyozza a katolikus nevelésért felelős vatikáni kongregációnak a genderelméletről közölt dokumentuma, amely párbeszédet is szorgalmaz a nemi diszkriminációval szembeni fellépés érdekében.

A kongregáció e hét elején több nyelven kiadott, 31 oldalas dokumentuma “Férfinak és nőnek teremtette őket. Párbeszéd a genderelméletről a nevelésben” címet kapta.

(A genderelmélet a társadalmi nemek tudománya, amely a tanult – nem biológiai – nemi szerepekkel és mindennek a társadalmi vonatkozásaival foglalkozik.)

A római kúria illetékes központi hivatalának a kérdést teológiai és tudományos szempontból is részletesen tárgyaló dokumentuma nem képvisel egyházi nyitást a genderelmélet felé. Leszögezi a gyerekeknek azt a jogát, hogy “apa és anya alkotta családban nőjenek fel”. Hasonlóképpen hangsúlyozza a katolikus családok választási szabadságát a szexuális nevelés terén, valamint a katolikus oktatási intézmények legitimitását a szexualitással kapcsolatos nézeteik fenntartásában.

Demokratikus államban az oktatási modellt nem uralhatja “egyengondolat”, különösen ennyire jelentős kérdésben – olvasható a katolikus nevelési kongregáció dokumentumában, amely az európai országok oktatásában terjedő genderelmélettel kíván szembehelyezkedni.

A vatikáni hivatal szerint a genderelméletek, főleg ezek radikálisabb irányzatai, fokozatosan és teljesen eltávolodnak a természettől, a szexuális és családi identitástól az úgynevezett folyékony dimenzió felé, amelyben “minden egyforma, különbség, rend és cél nélküli”. A szöveg kiemeli, hogy a relativizmus “kulturális és ideológiai forradalma”, amelyben a gender fontosabb lesz a nemnél, jogi következményekkel is jár sajátos egyéni és társadalmi jogok követelésével.

A dokumentum ugyanakkor nem utasítja el a genderkutatást, ha ez “lehetséges találkozási pontokhoz vezet”: közös célként jelöli meg a gyerekek és fiatalok mások iránti tiszteletre nevelését, nehogy bármilyen személyes körülmény (fogyatékosság, faj, vallás, “érzelmi tendencia”) visszaélésre, támadásra, diszkriminációra adjon okot.

Giuseppe Versaldi, a kongregáció prefektusa a Vatican News vatikáni hírportálnak úgy nyilatkozott, a “genderelméletről párbeszédre van szükség, jelszavak és szélsőséges nézetek hangoztatása nélkül”. Megjegyezte, hogy a dokumentumot az európai püspökök szorgalmazták, “mivel a kérdésben nagy a kavarodás, és fennáll a veszély, hogy a genderelméletet egyengondolatként tanítják az iskolákban”. Hozzátette, hogy a genderjogok már nemzetközi és nemzeti jogszabályokban is szerepelnek.

Most először fordult elő, hogy egy vatikáni dokumentum az egyik nemi kisebbséget jelölő queer kifejezést használta. (Ez olyan embereket jelöl, akik számára a szexuális irányultság és a nemi identitás képlékeny.)

A szöveg elutasította azt a nézetet, hogy a férfi és nő közötti házasság a “patriarchális társadalom maradványa” lenne.

A dokumentum kiemeli a nők nevelési szerepét a családban éppúgy, mint az iskolákban és a társadalomban. Az utolsó részben a kongregáció a katolikus oktatási intézmények és katolikus pedagógusok együttműködését szorgalmazza a párbeszéd érdekében, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd kultúrája nem mond ellent a katolikus iskolák jogos elvárásának, hogy hűek maradjanak a szexualitásról és a családról vallott nézeteikhez.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Downton Abbey
Ma, 20:30
Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkot
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...