×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

A Ferrari hivatalosan is megerősítette Vettel érkezését! Raikkönen marad, Alonso távozik

2014.11.20 - 13:08
Megosztás:
A Ferrari hivatalosan is megerősítette Vettel érkezését! Raikkönen marad, Alonso távozik

Eljött a pillanat, amikor a Scuderia Ferrari hivatalosan is bejelentette Sebastian Vettel szerződtetését Maranellóban, aki 2015-től a legendás olasz istálló színeiben fog versenyezni a Forma-1-ben. A német három évre írt alá. Alonso pedig minden bizonnyal visszatér a McLarenhez, amit december hónapban erősíthetnek meg Wokingban.

Fernando Alonso: „Ez a nap nem könnyű számomra, mert az utazásom a Ferrarival a végéhez érkezik. Ez egy nehéz, de jól átgondolt döntés volt az elejétől a végig. A Ferrari iránt érzett szeretetem jelentette a fő szempontot. Mindig is szerencsésnek érezhettem magam, hogy saját magam dönthettem a jövőmről és ez a lehetőségem most is megvolt. (…) Köszönetet kell mondanom a csapatnak, amiért megértette a helyzetemet. 5 év után itt hagyom a Ferrarit, amivel szakmailag életem legmagasabb szintjét érhettem el, miközben jelentős kihívásokat teljesítettem és új határokat értem el. Ezzel együtt azt is bizonyítottam, hogy igazi csapatjátékos vagyok, miközben a Scuderia érdekeit a sajátjaim elé helyeztem. (…) A Ferrari mindig is szívemben marad, mivel nagyon nagy szeretet érzek a csapat iránt. A fontos döntéseket azonban mindig nekem kellett meghoznom. Nagyon büszke vagyok arra, amit együtt elértünk. Erőfeszítéseinknek köszönhetően a Maranellóban dolgozó férfiak és nők három alkalommal is második helyen végeztek a Forma-1-ben, miközben két alkalommal is az utolsó verseny utolsó köreiben maradtunk le a bajnoki címről. Mindent egybevéve ezen 5 év alatt karrierem néhány legszebb pillanatát élhettem meg. Úgy érzem, hogy egy családot hagyok itt. (…) Most nagy lelkesedéssel várom a jövőt, tudván azt, hogy az ágaskodó ló mindig is ott lesz a szívemben. Szeretném mindenkinek megköszönni a felém mutatott bizalmat.”

Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke: „Mindig is különleges helyet foglalnak el a Ferrari szívében a legnagyobb versenyzők. Köszönettel tartozunk Fernandónak ezért a kalandért, és az elmúlt 5 évért. Kétszer is közel került a világbajnoki győzelemhez. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan nagyszerű versenyzőnek, mint ő, az ágaskodó paripa a szívében marad, és a Ferrari rajongói továbbra is nagyra tartják majd a jövőbeni törekvéseit. (…) A Scuderia Ferrari úgy döntött, hogy bizalmat ad a Forma-1 történetének legfiatalabb négyszeres világbajnokának. A Forma-1 szempontjából Sebastian Vettel egyedülálló kombinációt jelent a fiatalság és a tapasztaltság területén. A csapatszellem ugyancsak felbecsülhetetlen lesz, amikor is megkezdi a munkát Kimivel. A közös célunk az, hogy a lehető leghamarabb újra a csúcson legyünk. Sebastian hozzánk hasonlóan éhes a sikerre, valamint lelkes, erős munkaerkölcsű és kitartó. Ezek kulcsfontosságú elemei a Scuderia azon tagjainak, akik történelmet írtak a Ferrarival” – mondta Marco Mattiacci csapatfőnök.

Sebastian Vettel: „A következő lépés az F1-es karrieremben az, hogy a Scuderia Ferrarihoz szerződöm, amivel számomra egy álom válik valóra. Gyerekként mindig is Michael Schumacher volt a legnagyobb példaképem a piros autóban. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy végre megkaphatom az esélyt arra, hogy a Ferrarinak vezessek. Már kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy mit jelent a Ferrari szelleme, amikor Monzában 2008-ban megnyertem az első versenyemet, egy olyan motorral, ami az ágaskodó lónál épült Maranellóban. (…) A Scuderia nagy hagyománnyal rendelkezik a sportágban, és nagyon motivált vagyok azt illetően, hogy a csúcsra segítsem a Ferrarit. Szívemet, lelkemet beleadom majd, hogy ez megtörténjen.”