A fiatalok tudják, mit akarnak (III.)

A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében fiatalok és kevésbé fiatalok beszélgettek arról, tudják-e a mai ifjak, hogy mit akarnak, és milyen lehetőségeik vannak céljaik eléréséhez, hogyan lehet a vágyálmoktól eljutni a valósághoz.

A beszélgetésen részt vett: Fleisz Kinga pszichológus, tréner; Ary Dalma, Pataki Balázs, Gáti Gábor és Fábián V. Ármin végzős középiskolások; Bessenyei Gedő István dramaturg; Gárdos Blanka, Fehér Imola és Maskulik Levente tanárok; Kardos Melinda pszichológus, egyetemi tanár; Dobai Zoltán református lelkipásztor, Kovács Tímea ügyvéd, Juhász Zita egyetemista; Szabó Erzsébet gyógytornász; Bihari Barna vállalkozó és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Elek György azt szerette volna tisztázni, hogy a fiatalok és az idősebbek közötti nézet- és véleménykülönbség évszázadok, évezredek óta megfigyelhető generációs probléma, vagy valóban megjelent a felgyorsuló, globalizálódó világnak egy új életérzése.

Ary Dalma szerint ma már nyitott a világ, végtelenek a lehetőségek, de elsősorban tudni kell, hol vannak a határaink. A képességeinket fel kell mérnünk, mert hiába álmodunk meg olyan dolgokat, amikre nincs meg a szükséges anyagi háttér vagy elméleti felkészültség. Azért van szükség mintákra, példaképekre, hogy azok segítsenek megnyitni azokat a kapukat, amelyeken belül lehetőség van arra, hogy a fiatalok kipróbálják magukat. Meg kell látni, hogy milyenek az elvárások, és fel kell mérni, ki mennyire képes eleget tenni az elvárásoknak. Dalma számára a család az a példa, az a keret, ami biztos háttérként jelen van az életében. Felvetődött a téma, hogy vannak olyan fiatalok, akik egy bizonyos területen magasan kiemelkednek, de nem tudják bekötni a cipőfűzőjüket. Ez attól is függ, hogy a gyereknek milyen a viszonya a szülővel. Ha a szülő nem figyel eléggé oda, hogy a gyerek milyen pályára készül, mire képes, hol kellene még erősíteni, akkor a gyerek könnyen eltévedhet egy jó vagy rossz területre. Az a gyerek tudja igazán, hogy mit akar, aki pozitív példákat lát a szüleitől, olyan környezetben nő fel, ahol mindig pozitív minta áll előtte, és látja, hogyan kell keresni a megoldásokat. Az a gyerek, aki ilyen családban nevelkedik, nem kell folyton az internetet hívja segítségül, megtalálja egyedül is a megoldásokat. Dalma családjában csak igen vagy nem volt. Talán, lehetséges, esetleg vagy bármilyen bizonytalanság nem létezett. Dalma nem csak most, tizenkilenc évesen tudja, hogy mit akar, tudta azt gyerekkorában is. Mindig eltervezte a dolgait, és a terveknek megfelelően végezte azokat. Most is vannak álmai és vágyai, s azon dolgozik, hogy azok beteljesüljenek. Az a szerencséje, hogy bátran folytathatja a szülőktől megtanult életmódot, mert az eredményes.

Gáti Gábor úgy vélte, hogy a mai világban olyan sok a lehetőség, hogy nem segítik a fiatalokat, hanem korlátozzák. Olyan sok pályaválasztási lehetőség tárul a fiatalok elé, hogy nem egyszerű közülük választani. Olyan lehetőségek is vannak, hogy csak a nevük hangzik jól, de kevesen tudják, hogy mi van a név mögött. Gábor szerint is emiatt van szükség a szülőkre mint példaképekre, a tanárokra mint segítőkre, akik valóban megmutatják az irányokat. Számára is a család a legnagyobb segítség és a nagyszülők, akik még többet tapasztaltak, tőlük is sokat lehet tanulni. Ezeket nem biztos, hogy most fel lehet használni, de jó, ha ott vannak a tarsolyban. Nagyon fontos, hogy a fiatalok olyan családi közösségben nevelkedjenek, ami elősegíti őket a haladásban.

Elek György megkérdezte Gáti Gábort, hogy a lelkipásztori hivatás mennyire felemelő egy olyan világban, amikor kezd kihalni a hit, a vallásosság nem áll szilárd alapon. Hiszi-e azt, hogy lelkipásztorként tud segíteni abban, hogy lelkiekben erősödjenek az egyének és a közösségek?

Természetesen — hangzott a válasz. — Sokan mondják azt, hogy lazul a vallásosság és gyengül a hit. Ez gyakran csak a látszat.

Fleisz Kinga a kitartás fontosságára hívta fel a figyelmet. A népmesékben, ahol van három testvér, az lesz királyfi vagy királykisasszony, aki kiállja a morális próbatételeket. Az hoz majd elégedettséget, ha sikerül átmenni ezeken a próbákon. A szociálisan nagyon sikeres emberek is, amikor visszanézik az életüket, akkor mondják azt, hogy jól döntöttek, ha morálisan elégedettek a saját értékrendjükkel. A királyfivá válásnál ez úgy szokott történni, hogy megy az idős testvér, segítséget kérnek tőle, de nem segít, mert azt hiszi, hogy a célja messzebb van. Célt téveszt. Hasonlóképpen tesz a középső fiú is. A legkisebb fiúnak azért sikerül, mert ő segít az öreg néninek, valamilyen állatnak, és így tovább. Létrehoz egy sajátos konjunktúrát magának, akik majd visszasegítik, amikor szüksége lesz rá. Amikor egy fiatal azt mondja, hogy ő tudja, mit akar, abban érdemes gondolkodni, amiben a fiatal nagyon hisz. Jó lenne, ha ezt a hitet a realitás is visszaigazolná, vagyis a morális, erkölcsi jótevésben előre lehetne tudni. Csak így lesz valaki elégedett azzal, amit választott.

Szabó Erzsébet szerint nagyon fontos, hogy az előző generáció legyen jelen a fiatalok életében. Nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalok egyetértenek abban, hogy a család számukra a legfontosabb. Erzsébet úgy nevelkedett, hogy nem az volt a fontos számára, hogy milyen karriert fut be, hanem az, hogy emberekkel tudjon foglalkozni. Ezért választotta a gyógytornát, mert úgy érezte, ezáltal tud segíteni az embereknek. Mindennek van egy lelki vonzata, ettől vagyunk különbek az állatoknál. Van egy lelkünk, és nagyon fontos, hogy ez a lélek hogy van. Egy munka eredménye úgy mérhető le, hogy ránk köszönnek az utcán. Ez a lényeg, ez kell fontos legyen. Az idősebb generáció felelőssége az, hogy milyen mértékben van jelen a fiatalok életében. Azt el lehet olvasni az interneten, hogy egy fiatal melyik országban tanul vagy kirándul, de azt nem lehet elolvasni, hogy ott milyen ember. Lehet, hogy okos lesz, lehet, hogy gazdag lesz, de ember lesz? Mi az, amit ő ott nyújtani fog? A nagy kérdés mindig az, hogyan lehet valaki jelen mások életében úgy, hogy hasznos legyen, annak legyen gyümölcse. Nem pénzt kell osztogatni, hanem azt, amiben hinni tudunk. Szabó Erzsébet is szükségesnek tartja, hogy találkozzon olyan emberekkel, akiktől tanulhat.

Bihari Barna arra az elridegülésre hívta fel a figyelmet, ami az emberek között kialakult. Egy történetet mesélt el, amelynek lényege, hogy Budapesten a 4–6-os villamosmegállóban előre engedett egy idősebb nénit, aki megijedt, hogy mit akar vele. Az emberekben egyrészt kialakult egy félelem, mert nem tudhatják előre, ki az, aki segíteni akarja őket és ki az, aki bántalmazni.

Bessenyei úgy vélte, hogy a városon élő fiatalok több szempontból előnyös helyzetben vannak a falusiakkal szemben. Bihari ezzel nem értett egyet.

Bessenyei elmondása szerint nem a városi fiatalság morális felsőbbrendűségéről beszélt, annál is inkább, hogy családja mindkét ágon faluról származik. Bessenyei nagyon fontosnak tartja, hogy legyen útja a vidéki fiatalságnak a továbbtanuláshoz, a fejlődéshez. Sajnos az látszik, hogy a szociálisan lemaradt rétegnek egyre nehezebb az útja. Gondolkodni kellene azon, hogy míg egyesek a születési helyükből adódó lehetőségekből fakadóan nagyon jó feltételeket kapnak, addig másoknak sokkal rosszabb feltételekkel kell szembenézniük. Sok esetben nincs aki segítse a falun élő tehetségeket, esetleg a tanár vagy a lelkész. Valaki oda kell nyúljon, hogy segítse őket a megmozdulásban és a kibontakozásban, mert maguktól nem fogják megtudni, mi a hiteles forrás, és milyenek a lehetőségeik. Bessenyei elmondta, hogy ha egy színjátszótábort tartanak Szatmárnémetiben és egyet Krasznán, megfigyelhető, hogy nagy különbség van a szatmári és a szilágysági gyerekek között. A szilágyságiak nem járhatnak rendszeresen színházba és más kulturális eseményekre. Nagyon fontos, hogy valaki segítsen nekik eligazodni a világban, ugyanis ennek híján nagy baj lehet, mert a társadalmi szakadékok ki fognak éleződni, és az nem lesz jó senkinek. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, de vannak olyan körülmények, ahonnan lehetetlen kitörni. Bessenyei elmondta: úgy gondolja, ha ő egy putriban született volna, nem lenne most színházigazgató, mert ő nem elég ambiciózus. Van, aki annyira ambiciózus, hogy képes kitörni abból a helyzetből. Jó odafigyelni azokra a fiatalokra, akiknek megvan a tehetségük, de hiányzik a lehetőség.

Dobai Zoltán példával erősítette, hogy nem számít, ki hol született és hol nevelkedett, a lényeg az, hogy mennyire határozott és kitartó. Visky András író-dramaturg a dobrudzsai putrikban nevelkedett, mégis világszerte elismert író-dramaturg-rendező vált belőle. Maga Dobai is egy hátrányos helyzetű környezetből emelkedett ki. Édesapja egyszerű munkás, édesanyja háztartási volt, és sokat betegeskedett, Dobai mégis eljutott a kolozsvári teológiára. Ahogy múlnak az évek, kezdenek eltűnni a különbségek város és falu között.

Fleisz Kinga a témához kapcsolódóan — a fiatalok tudják, mit akarnak — megjegyezte, hogy a beszélgetésen négy olyan tizenkilenc éves vesz részt, akik szerencsés helyzetben vannak. Mindannyian fejlődésre születtünk, hiszen ha ugyanazt az életet éljük, mint a szüleink, akkor az csak egy másolat. Mi még nem haladtuk meg önmagunkat, mi még csak lemásoltuk a szüleink életét. A másolat az a szint, amikor az ember még nem váltja be a potenciálját, ami akkor történik meg, ha bekövetkezik a váltás. Mindazt a potenciált, ami nekem adva volt, túl kell haladni, így válik a kicsi emberből nagy. Ha valaki kicsi, abban létrejöhet egy kompenzációs fejlődés, nagy akar lenni. Bizonyos szempontból egy lefelé való nyomás hatására — nem mindenki, csak azok, akik meghaladják a másolást — meghaladjuk a kompenzációs fejlődést, azaz ha csodálatosak a szüleim, én is olyan csodálatos leszek. Én még nem tettem magamért semmit, csak lemásoltam ezeket a tulajdonságokat. Ha a szülők nem loptak soha, a gyerek se lop. A gyerek nem elégedhet meg azzal, hogy soha nem lop, vagy ha a szülők egyetemet végeztek, a gyerekek nem elégedhetnek meg azzal, hogy egyetemet végeznek. Ha a szülők boldogságszintje egy tízes skálán 6-os, akkor ne elégedjen meg a gyerek a hatos szinttel, legyen több, érje el akár a 10-est! Hozzá kell tenni még valamit ahhoz, ami eddig megtörtént. A fiatalok akkor tudják, mit akarnak, ha nem azt akarják, amit az előző korszak, hanem annál többet. Az ember a boldogságszintjével, az értékrendjével, az érzelmi intelligenciájával kell elégedett legyen. Nem minden családban ugyanarról a szintről indul a gyerek. Amennyiben egy 10-es skálán a szülők a 2-es szinten vannak, a gyerek megelégszik a 3-as szinttel, míg van olyan gyerek, akinek a szülei 6-os szinten vannak, de a gyerek nem mondhatja azt, hogy ha az ő szintje 6-os marad, akkor is több, mint a 3-as szintű. Szükség van a fejlődésre.

Bessenyei úgy látja, hogy a szülőket mindig meg kell haladni. Valaki ezt lázadással csinálja, van, aki egyetértéssel, és úgy jut tovább, ez teljesen mindegy. Nagyon fontos, hogy a szülők milyenek, mert a gyerek tőlük tanul, és azt tanulja meg, amit a szülők felmutatnak. A gyereket nem a pénzszerzésre kell megtanítani, hanem a szellemi értékekre. Minél jobb „minőségű” szülőket kap, annál jobb „minőségű” ember válhat belőle. Nem mindegy, hogy milyen szintről történik a szülők meghaladása.