A figyelem és a szerelem ereje
A Harag György Társulat bábtagozata szombaton a Szakszervezetek Művelődési Házában mutatta be a Tündérkert című zenés mesejátékot. A darabról Bandura Emese rendezővel beszélgettünk.
— Még mielőtt rátérnénk a Tündérkertre, szeretném megkérdezni, hol és milyen körülmények között működik tovább a bábszínház?
— A színház mellett a bábszínház is költözni kényszerült, első előadásunknak a Művelődési Ház kisterme ad otthont, melynek előnye a nagyobb nézőtér, így egyszerre több gyermeket tudunk fogadni, valamint a jobb rálátási szög és a színpad mélysége is megfelelőbb az előző bábszínházi terünkhöz képest. Hátránya a rossz akusztika, ami egy zenés mesejátékot nem segít, de hiányos a technikai felszereltség is, még nem sikerült beszerezni a szükséges eszközöket.
— Most hadd beszéljünk az előadásról. Honnan jött az ötlete?
— Az ötlet onnan ered, hogy szeretem a verseket, régi vágyam valamilyen formában gyermekszínpadra alkalmazni, közelebb hozni a mai gyermekekhez. Szintén régi vágyam Szátvári Csabával, tehetséges zeneszerző kollégámmal együtt alkotni. Összecsatoltam hát a két álmot, néhány verset adtam a kezébe, aminek a mentén történetet szőttem, így egymást inspirálva párhuzamosan alakult a szöveg és a zene, ami olyannyira rugalmas volt, hogy már tartottak az énekpróbák, amikor a Tündérkert Kertésze megkívánt egy rockos dalt a boszorkánytól, hát írtunk nekik egy duettet, a „Kócos a hajad” címűt, ami nagy kedvenc lett.
— Eddigi előadásaiban a bábok voltak a főszereplők. Most először van ez másképp. Milyen volt a hús–vér arcokat, testeket rendezni?
— Valóban ez az első olyan rendezésem, ami nem bábos, illetve a bábszínészek — Nagy Anikó, Bandura Tibor és Nagy Tamás — mellett a Harag György Társulat három színésze, Laczkó Tekla, Péter Attila Zsolt és Poszet Nándor is részt vesz az előadásban. Számomra érdekes tapasztalat a különbség, mert amíg a színész természetes módon változik, egy ívet ír le az előadás alatt, gazdag mimika- és gesztusrendszerrel, addig a báb végig ugyanaz marad, ott a körülményeket, a környezetét kell úgy alakítani, hogy érezzük ezt az ívet. Én elkötelezett vagyok a bábszínház mellett, de bevallom, hogy a színház néha egyszerűbbnek tűnik, mert a színésztől kér valamit a rendező, ő azt igyekszik megcsinálni, folyamatosan dolgozik öntudatlanul is benne a történet. A bábokat eddig képtelenek voltunk hasonlóra rávenni.
— Milyen benyomással maradt a Tündérkert megvalósítása után?
— Büszke vagyok a csapatra, mert bár a körülmények nem mindig támogattak bennünket (éppen tart a költözés, kiszállások, technikai problémák) végig kiegyensúlyozott, kreatív, rugalmas munkafolyamat zajlott.
— Milyen üzenete van az előadásnak?
— Őszintén kíváncsi voltam, hogy a szerelem témájára — amit szerettem volna esztétikusan megmutatni — hogyan reagálnak a gyerekek. A pénteki bemutató előadáson a kisiskolás gyerekek felzúgtak. Számomra a nagy tanulsága az előadásnak, hogy milyen mértékben befolyásol bennünket a környezetünk. Ami bizonyos körülmények között értéktelen, vagy akár rossz, az más szemszögből vizsgálva jó. Ami a legizgalmasabb, hogy ezt a szemszöget mi magunk állítjuk be. Egy kis figyelem és szeretet életutakat változtat meg. Ezt az előadásunkat most kivételesen nemcsak az Iciri–piciri bérletesek, hanem a nagyobbacska, ifjúsági bérletesek is megtekintik, igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mindenki megtalálja a magának valót benne.
— Milyen további előadásokkal készülnek a bábszínházban?
— Beharangozónak csak annyit, hogy következő előadásunk egy asztali–paravános játék, mely a legkisebbeknek szól, ezt a színház mellett működő Ács Alajos Stúdióban fogjuk játszani, terveink szerint élő zenekísérettel, majd egy igazi királykisasszonyos mesével kedveskedünk a kicsiknek.
Elek György
