×
2024. 05 11.
Szombat
Ferenc
7 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Sport

A FRF „meglopta” a FIFÁ-t?

2016.02.23 - 17:56
Megosztás:
A FRF „meglopta” a FIFÁ-t?

A FRF vezetőségének több korábbi tagját hallgatták ki, a gyanú szerint ugyanis a FRF egymillió dollárt tulajdonított el a nemzetközi szövetségtől.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó romániai ügyészség (DIICOT) eljárást indítottak a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) több, egykor vezető beosztású személye ellen, kedd reggel a Bírók Központi Bizottságának (CCA) korábbi alelnökét, Patriţiu Abrudant hallgatták ki. A gyanú szerint 2010 és 2012 között egy szervezett bűnözőcsoport egymillió dollárt tulajdonított el a nemzetközi szövetség (FIFA) által a FRF-nek adott támogatásából.

Az Agrepres hírügynökség szerint az egykori FIFA-bíró mellett a Kolozsvári CFR elnökét, Iuliu Mureşant, valamint az FC Botoşani elnökét, Cornel Şfaiţert is kihallgatja kedden a DIICOT. A vád szerint az említett összeg több magán és jogi személy számláján kötött ki. Ezek többnyire vezető szerepet töltöttek be a román fociban, és nem mellékes, ezek voltak Mircea Sandu utolsó évei a FRF elnöki tisztségében. Éppen ezért hallgatják ki a végrehajtó bizottság akkori összes tagját.

„Nincs okom arra, hogy aggódjak valamiért, mert sem a klub, se az én személye bankszámláimon nem volt semmi abból az összegből, amiről szó van” — nyilatkozta a kihallgatás előtt Iuliu Mureşan a prosport.ro riporterének.

Sandu szerint ezt az összeget a női és ifjúsági labdarúgás fejlesztésére, illetve a bírók képzésére kapta a FRF a nemzetközi szövetségtől, de az egész összeggel pontosan el kellett számoljanak, így nem tünhetett el a pénz. „A célra megfelelően használtuk a FIFÁ-tól kapott pénzt, ezért nem izgulok a kihallgatás miatt. Meg is lep, hogy ilyen ügyben nyomoznak. Mivel semmi jogsértés nem történt, ezért részemről nem is létezik ez az ügy” — nyilatkozta Sandu.

Bár nem ezzel az üggyel kapcsolatos, de említést érdemel, hogy a svájci államügyészség 152 gyanús pénzügyi tranzakcióra bukkant a 2018-as oroszországi és 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság helyszínének odaítélésével összefüggésben. Az ügy közvetlen előzménye, hogy egy hete a FIFA etikai bizottsága pénzbüntetéssel sújtotta és figyelmeztette Franz Beckenbauert, mert megtagadta az együttműködést a két világbajnokság odaítélésének körülményeit vizsgáló eljárásban. A német futball élő legendája a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt 2010 decemberében is, amikor megszavazták, hogy Oroszországban, majd Katarban rendezzék a vb-t.