A globális hőmérséklet emelkedése külső tényezőknek tulajdonítható
Utoljára módositva: 2019-05-23 10:38:11

Az emberi tevékenység és más külső tényezők a felelősek a globális hőmérséklet emelkedéséért – erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói.

A tudományos közösségben régóta egyetértés van erről, de kétséges volt az, hogy az óceáni ciklusok miként hathatnak a globális felmelegedésre több évtizeden át. A kutatók által adott válasz szerint nagyon kevés hatással vannak vagy egyáltalán nincsenek hatással – olvasható az angliai egyetem honlapján közzétett közleményben.

A Journal of Climate című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban a Környezeti Változások Intézete kutatói megvizsgálták az óceáni és a szárazföldi hőmérsékletek adatait 1850 óta.

Az olyan ember gerjesztette tényezőkön kívül, mint az üvegházhatású gázok koncentrációja, bevonták elemzésükbe a vulkáni kitöréseket, a naptevékenységek és a légszennyezés csúcsait. Azt találták, hogy a lassan végbemenő óceáni ciklusok nem adnak magyarázatot a globális hőmérséklet hosszú távú változásaira, amely magában foglalja a felgyorsult vagy lelassult melegedés néhány évtizedét.

“Bizonyossággal kimondhatjuk, hogy az emberi tényezők, mint az üvegházhatású gázok kibocsátása, a szállóporszennyezés, a természeti jelenségek, mint a vulkánkitörések vagy az El Nino elegendőek ahhoz, hogy megmagyarázzák a hőmérséklet összes hosszú távú változását. Aligha helyes az a feltevés, hogy az óceánok hűthették vagy melegíthetik az időjárást több évtizeden keresztül és ezért a jövőben is ezt fogják tenni” – mondta Karsten Haustein, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány megmutatta, hogy szintén külső tényezők okozták azt a globális felmelegedést, amely a korai felmelegedési periódusban (1915-1945) ment végbe. Korábban azt az óceánok hőmérsékletének változásaival magyarázták.

“Tanulmányunk megmutatta, hogy nincsenek rejtett mozgatóerők a globális középhőmérséklet alakulásában, Az általunk megfigyelt hőmérséklet-változásokat a már ismert mozgatóerők okozzák. Ez azt jelenti, hogy nem fogunk látni semmilyen meglepőt, ha ezek – mint a gázkibocsátás – megváltoznak. Jó hír, hogy ez azt jelenti: ha a csökken az üvegházhatású gázok koncentrációja, a hőmérséklet is csökkeni fog, ahogyan jeleztük, a rossz hír az, hogy semmi sem ment meg minket attól, hogy emelkedjenek a hőmérsékletek, ha nem vagyunk képesek drasztikusan csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátást” – hangsúlyozta Friederike Ott társszerző.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Herkules legendája
Ma, 21:35
Herkules végzete születésekor elrendeltetett: Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...