A gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság (I.)

A vallásszabadságért vívott harc az emberi jogokért folytatott sok évszázados küzdelem egyik fontos fejezete volt. „Ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől…” — ezzel a mondattal fogalmazták meg a világon először 1568. január 6–13. között Tordán a vallási tolerancia alapelvét. A tordai országgyűlésen törvénybe foglalt elv semmit sem veszített érvényességéből az elmúlt 450 év alatt. A Luther Márton fellépésével induló reformáció egész Európára kiterjedt, előbb kisebb-nagyobb közösségeket, majd országokat szakított ki a katolikus egyházból. A régi egyház mellett új egyházak alakultak, vallásháborúk robbantak ki, bebizonyosodott, hogy a harcoló felek nem tudták egymást se legyőzni, se hatalommal térdre kényszeríteni, vagy hit által meggyőzni a maguk igazáról, meg kellett találni a megoldást egymás elfogadására. Így jött létre 1555-ben az augsburgi béke, amit vallásbékének is neveznek, hiszen elismerte az evangélikus (lutheránus) vallást. Ezt követően az „egy ország, egy vallás” elve nem volt megvalósítható, az ország területén belül élhettek mind a három felekezethez tartozók, de a tartományuraknak, a földesuraknak jogukban állt a maguk vallására kényszeríteni jobbágyaikat. Ez a „cuius regio, eius religio” elve: akié a birtok, az szabja meg a vallást. Így történt az, hogy Szatmár megyében vannak olyan templomok, amelyeket a katolikusok építettek, most viszont a reformátusok használják. Az ortodox vallású románokat kivéve, akiket a reformáció nem érintett, az 1550-es évekre Erdély lakossága a lutheri reformációhoz csatlakozott; maga a fejedelem, Szapolyai János Zsigmond is. 1557-ben az országgyűlés a katolikussal egyenjogúvá nyilvánította a lutheri evangélikus vallást, később, amikor a magyar lakosság és a fejedelem is a kálvini irányhoz csatlakozott, az 1564. júniusi tordai országgyűlés hivatalos vallássá nyilvánította a reformátust is. Azaz: a települések maguk határozzák meg, hogy melyik egyház tanítását fogadják el, és aki nem ért egyet a választással, elköltözhet. A felekezetek közötti viták továbbra sem szűntek meg, az ellentétek nem egyszer helyi összetűzésekhez vezettek. A legnagyobb ilyen összetűzés a harmincéves háború volt, ami a vesztfáliai békével ért véget 1648. október 14-én. Nem a lelkek megbéküléséről volt szó, hanem politikai szempontú megegyezésről.

Mit jelent ma a vallásszabadság?

A vallásszabadság lényegében azt kellett volna jelentse és azt kellene jelentse ma is, hogy minden ember számára legyen biztosítva annak a vallásnak a gyakorlása, amiben ő maga hisz. Ma már nagyon egyszerűen lehet egyházat létrehozni és azt hivatalosan bejegyeztetni, talán ezzel magyarázható, hogy rohamosan nő a neoprotestáns felekezetek száma. Vallástörténészek szerint nagyon sok olyan egyház jön létre, amelyeket liberális erők támogatnak, és nem a hitre épülnek, hanem éppen a hit erejének az elvesztésére.