A gyermek mint státuszszimbólum (I.)

A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében meghívott szakértők beszélgettek arról, hogy milyen következményekkel jár az, ha a szülők túlzottan elkényeztetik a gyereket, mindentől megkímélik, és nem nevelik önállóságra, hogy egyedül is tudjon majd boldogulni.

A beszélgetésen részt vett dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, Tóth Emese pszichológus, dr. Tallián Krisztián pszichiáter és Szilágyi Norbert hitoktató. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Dr. Frigy Szabolcs elmondta, hogy iskolai tanácsadóként és szociológusként mindig a legújabb kutatási eredményekre figyel, és egyre világosabbá válik, hogy a gyerek státusszimbólum lesz a szülők számára. Nagyon sok országban fontos, hogy hány gyerek van egy családban, nálunk az a lényeg, hogy a gyerek milyen különórára jár, milyen hangszeren tanul játszani, milyen sportot űz stb. A szülők arra törekednek, hogy mindent megadjanak a gyereknek, fizikai és nem fizikai támogatást, társadalmi helyzetüktől függően. Vannak szülők, akik nem szeretnének kimaradni a trendekből, még akkor sem, ha az anyagi helyzetük azt nem engedi meg. Innen jön az, hogy a gyerek magasabb színvonalon él, mint a szülő, aki napi nyolc-tíz órát dolgozik, mutatott rá a szakember. Frigy Szabolcs elmondta, hogy beszélgetést folytatott tizedik osztályos gyerekekkel, és kiderült, hogy fogalmuk nincs arról, mennyit kell dolgozni például azért, hogy meg tudjanak vásárolni egy telefont. A gyerekek nem tudják, mennyit keresnek a szüleik, hogy milyen költségek és kiadások vannak a családban stb., pedig a gyermekneveléshez hozzá kellene tartoznia a pénzügyi nevelésnek. Mivel ez nem történik meg, a gyerekek nagyon sok mindent megengednek maguknak. A szülőkben van egy olyan érzés, hogy nekik mennyi mindent nem volt szabad, mennyi mindenre nem volt lehetőségük, s ezt most próbálják a gyerekeiknek megadni, és nem gondolnak arra, hogy ezzel mennyit ártanak. Sokszor már nem is a gyerek van a középpontban, hanem a szülők társadalmi helyzete, a megmutatkozási vágy, véli a tanácsadó. Látszik, hogy mennyi sikerkönyvet írnak arról, hogy hogyan kell a gyereket nevelni. Mindig ott van a gond, amikor a szülő nevelési stílusa nem autentikus. Olvas valamit, látja, hogy a barát hogyan bánik a gyerekével, s ezt próbálja utánozni, de a személyisége nem olyan, ezért ebből a disszonanciából adódnak a patológiássá váló esetek. Később éppen az ilyen nevelési módszerek miatt nem tud a gyerek beilleszkedni. Mint ahogy van olvasási vagy számolási zavar, van nevelési zavar is. Mielőtt egy pár összeházasodik, nem csak a lagzit kell(ene) megbeszélni, hanem konszenzusra kell(ene) jutni abban is, hogy milyen életstílust választanak, és milyen gyermeknevelési módszereket fognak alkalmazni, ugyanis komoly gondokkal jár az, ha a férj és a feleség nem egy irányba néz. Egy másik nagy probléma, amikor az anyukák megpróbálnak barátnőkként viselkedni a lánygyermekeikkel. A családban megvannak az alrendszerek, de az anyuka próbálja megszüntetni ezt az alrendszert. Az anyuka azt hiszi, hogy jó a gyerekkel való kapcsolata, de egy idő után nincs jó hatással a gyerekre a baráti közeledés. Erre szokták azt mondani, hogy a nevelés olyan, mint egy szolgáló vezetés. Tényleg vezetni kell a gyerek érdekében, de mégiscsak meg kell lennie a hierarchiának, ami nagyon gyakran nem így van. A szülők sokszor az eszköztelenséget érzik, úgy gondolják, működik a kapcsolat anya és lánya között, de amikor a gyerek elkezd különálló életet élni, nem érzik a kontrollt a gyerek felett, nincsenek is jelen a gyerek életében. Van viszont egy kompenzáló hatás. A szülők nagyon sokat dolgoznak, hogy kompenzáljanak dolgokat, véli Frigy Szabolcs. Az iskolai tanácsadó elmondta, hogy olyan iskolát szeretne, ahol minimalizálódik a státuszszimbólum, és ne legyen az, hogy amikor bemegy a tanár egy osztályba, el lehessen dönteni, melyik gyerek hol van a ranglétrán. Most az iskolában verseny van, hogy kinek milyen a cipője, a hátitáskája, a telefonja stb. Pontosan a szülők azok, akik furcsán viszonyulnak az egyenruha kérdéséhez és ahhoz, hogy az iskola legyen státuszszimbólummentes. Külföldön már egyre több iskolában van egyenruha, egyforma táska stb. Ehhez szükség van arra, hogy az állam beszálljon, és pénzt adjon az uniformizálásra. Nálunk a szülők szeretik láttatni azt, hogy nekik mi van, mit szeretnének elérni. Ez nevelési zavarokkal jár, és patológiás esetek kialakulásához vezet. Ennek az a vége, hogy szakemberhez kell fordulni, mert a szülő nem találja az irányt a megoldások felé. Az Európai Unióban sokkal magasabb a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében, mint az átlag. Ha egy országban öt százalék a munkanélküliségi arány, a fiatalok körében ez meghaladja a húsz százalékot. Amíg a gyerek otthon mindent megkap, huszonöt évesen sem megy el dolgozni. A túlvédés és az, hogy a szülő nem érzi ezeknek a problémáknak a súlyát, a társadalmi egyensúly megborulásához vezet. A nyugati országokban a harminc-negyven százalékot is eléri a munkanélküliségi arány a fiatalok körében. Ha a gyerek nem érzi azt, hogy mindenért meg kell küzdeni, az hosszú távon kihat az életére. A szülő rádöbben arra, hogy valamit rosszul csinált, de ez minél később történik meg, annál nehezebb javítani a gyerek életútját, hangsúlyozta dr. Frigy Szabolcs.

Szilágyi Norbert elmondta, hogy azt tapasztalja a gyerekeknek nincsenek kudarcélményeik. Olyan, mintha a társadalom — a szülőket felhasználva — meg akarná óvni a gyerekeket a kudarctól. Ez mind szép és jó, de ha a gyermeknek nincs kudarcélménye, hogyan dolgozza majd fel a későbbiekben azokat a nehézségeket, amik a munkahelyen, a családban vagy bárhol érik majd őt? Ha a szülő megpróbál kialakítani egy komfortzónát a gyerek köré, akkor nem kell csodálkozni, ha a gyerek nem akar önállósulni, mert neki az jó. Ott nem kell megküzdeni semmiért, ágyba kapja a reggelit, anyuci megsimogatja, apuci megveregeti a vállát, nem kell tennie semmit, nem kell megküzdenie azért, hogy jobb legyen.

Dr. Tallián Krisztián szerint a legnagyobb probléma a felelősség kérdése. A gyerekben el kell ültetni azt a magot, éreztetni kell vele, hogy felelős azért, amit tesz. Nagyobb korban pedig egyre inkább felelős. Oda jutunk, hogy elviszik a pszichiáterhez a tizenöt-tizenhat éves serdülőket, akik azt gondolják, semmi baj nem érheti őket, mert majd a szülők megvédik őket, nem érzik a saját tetteiknek a súlyát. Annak a tudatában vannak, hogy mindent megold valaki, minden rendbe jön. A szülő az, aki akár a tanárral is szembemegy a gyerek miatt, akkor is, ha az hibázott. A pszichiáter szerint hiányzik a szülői nevelés. Ma már találkozunk olyan kifejezéssel, hogy nevelési kulcs. Vannak személyek, akik megtanítják a szülőt gyereket nevelni, megtanítják, hogyan kell viselkednie, hogy a gyerek ne szorongjon. Húsz-harminc éve ez még elképzelhetetlen volt, mert ott volt a család. Mára a család elveszítette a funkcióját. Ma már nincs felelősségre vonás. A dolgokat úgy kell átvinni a család hálóján és rendszerén, hogy a gyerek tanuljon abból, értse meg, hogy nem kell félnie a megtorlástól, ha vállalja a felelősséget, és legközelebb azon lesz, hogy ne így történjen. A lépésenkénti nevelés és direkt kommunikáció már nem működik, éppen ezért ki vagyunk téve annak a helyzetnek, hogy a gyerek szerint minden lehetséges, végül mégis a pszichológusnál vagy a pszichiáternél köt ki. Ez egy nagy válsága a mai társadalomnak, hogy a családban nincs kommunikáció a szülők között, és nincs hatékony nevelés. A gyerek elvan a kütyükkel, azt hiszi, az a realitás, a szülő ráhagyja ezt, ennek pedig kellemetlen következményei vannak-lesznek.

Dr. Frigy Szabolcs hozzátette, hogy a szülőknek nincsenek meg a nevelési kompetenciáik, emiatt mindent kiszerveznek. Ha a gyerek rossz jegyet kap, nem a gyerek a felelős, áthelyezik a felelősséget a tanárra, a gyereket elküldik különórára azzal a magyarázattal, hogy a tanár nem tanítja meg jól. Minimalizálják a gyerek küzdelmét. Folyamatosan a felelősség áthárítása észlelhető, de ez mindenképpen egy társadalmi kérdés. A szülők nem érzik azt, hogy ők kompetensek a gyerek nevelésében. A büntetésnek annyira pejoratív értelme lett, hogy a szülők félnek kimondani vagy alkalmazni. Az a teljesen fehér pedagógia, ahol mindig csak dicsérünk, megsimogatunk, nem jó, ennek látjuk az eredményeit, a nevelésben egy rendszerben kellene gondolkodni, melynek vannak pozitív és negatív megerősítései. Ha egy tizenöt éves gyereknek még nincsenek feladatai a családban, akkor ott lehet számítani a negatív következményekre. Az a szülő, aki nem él megfelelő életet, nem kérheti számon a gyerekén a hibákat, összegzett a szakember.

Ha minden családi funkciót kiszervezünk, akkor egyebet sem teszünk, mint áttoljuk a felelősséget másokra — jegyezte meg Elek György.

Tóth Emese a hirtelen ránk zúdult demokráciában látja az okokat. Sokan félreértelmezik a demokráciát. Lehet demokratikusan nevelni egy gyereket, de csak jól meghatározott szabályok szerint. A pszichológiai elvek szerint nem szabad büntetni a gyereket, mert azzal arra sarkalljuk, hogy még inkább ellenálljon. A gyerek nem vállalja a felelősséget, sok esetben nincs tudatában, hogy hibát követett el. Pszichológiai értelemben azt értjük a kényeztetés alatt, hogy olyan dolgokat teszünk meg a gyerek helyett, amiket maga is megtehetne. Ha a szülő mindent megtesz a gyereke helyett, a gyerek nincs rákényszerítve, hogy elvégezzen dolgokat. Valahogy ez áttevődik az iskolára is. Ha én mint szülő a tanárra hárítom a felelősséget, mert a gyerek rossz jegyet kapott, az azt jelenti, hogy a szülő a tanárral akarja elvégeztetni azt a dolgot, ami a gyerek feladata lenne. A gyerek ezáltal sérül, s egy idő után a szülő hiába próbál számon kérni tőle bizonyos dolgokat, ha a gyerek azokat nem tanulta meg. Ezáltal az önbecsülése is csökken, mert úgy érzi, ő a kis senki, aki helyett mindent megcsinálnak.

Tallián Krisztián rámutatott, hogy a gyerek előbb-utóbb szembesül egy csomó olyan helyzettel, amikor már nincs ott mellette a szülő, nem tudja elsimítani a dolgokat, és kiderül, hogy nem fejlődött ki az a képessége, hogy ő egyedül oldja meg a helyzeteket. A kényeztetéses neveléssel a szülő megnyomorítja a gyerekét. Elsorvadnak a gyerekben azok a képességek, amelyek később segíthetnék a boldogulásban.

Tóth Emese arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogyan alakul ki az életstílus és a személyiség. Ha a személyiség nem alakul ki időben, később jelentkeznek a problémák, akkor már szükség van a beavatkozásra. Az egyik nagy szülői hiba az, amikor igyekszik mindent megadni a gyerekének, amit ő nem kapott meg. Lehet ezt úgy is, hogy megveszi a gyereknek az okostelefont, de rá kell bízni felelősséggel járó feladatokat is, így akár nyerhet is a gyerek. Fontos, hogy ha a gyerek kap valamit, azért neki is adnia kell valamit.

Frigy Szabolcs elmondta, hogy Amerikában nagy divatja van a gyerekmunkának. Nálunk kevesen ismerik fel, hogy ez mennyire személyiségformáló. Minden fiatalnak akkor van sikerélménye, ha helyzetbe hozzák. Ez később visszatükröződik az önértékelésben. Lehet egy ideig a felhők között élni, de eljön az idő, amikor onnan nagyot zuhannak. Aki nem küzdött meg semmiért, nem tudott semmit letenni, könnyen vakvágányra kerülhet. A szülő akkor tesz legtöbbet a gyerekéért, ha feladatok elé állítja. Ehhez okos szülőnek kell lenni, hogy rájöjjön, milyen feladatokkal tudja a gyereket ellátni.

Tóth Emese megjegyezte, hogy a gyerekek sokszor felajánlják a segítségüket, de sok szülő nem fogadja el, mert a gyerekek nem úgy csinálják, ahogy ők elvárják. Ha egy gyerek azt hallja, hogy ezt sem tudod, azt sem tudod, egy idő után nem is próbálkozik. Így van ez sok esetben a férjekkel is.

(folytatjuk)