A Harvard szakácsnője 10 milliót kapart össze magának sorsjeggyel
Utoljára módositva: 2014-10-20 12:00:21

Kaparós sorsjeggyel elvitte a tízmillió dolláros főnyereményt a Harvard Egyetem egyik szakácsnője.

 

Ana Rodriguez az elmúlt két hétben már a második, aki elvitte a főnyereményt a Massachisetts-i Állami Szerencsejáték egyik kaparós játékán. A nő csaknem harminc éve dolgozik a Harvard Egyetemen, és mit elmondta, továbbra sem hagyja ott munkahelyét.

A 20 dolláros nyertes sorsjegyet Everettben vásárolta, a szelvényt értékesítő helyi forgalmazó ötvenezer dollár bónuszt kap az állami lottótól – írja internetes oldalán a Boston Herald című lap.

A Massachisetts-i Állami Szerencsejáték közlése szerint Rodriguez több mint 20 éven át részletekben is felvehette volna a teljes nyereményt, ő azonban az egyszeri kifizetést választotta, így bruttó 6,5 millió dollárt kap. Az adók levonása után 4,55 millió dollár kerül a bankszámlájára.

A nő elmondása szerint évek óta küzd adósságai törlesztésével, jelzáloggal terhelt otthonát öt éve lefoglalták. Tervei szerint a pénzből új házat vásárol magának és elmegy nyaralni. Emellett a nyereményt családja támogatására és befektetésekre fordítja.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2019. február 18.
Nem tudod, mi az, amivel sokkoltál valakit. Te azt gondolod, csak csupa olyasmit mondtál, amit ő már tudott. A reakciójából mégis arra következtetsz, hogy ez nem egészen így történt. Érdemes vele átbeszélned, hogy mi okozott nála ekkora meglepődést, és azt is, hogyan segíthetnél neki.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...