A haza megértési módjának dilemmái

Nemrég jelent meg és került bemutatásra a közgazdász-politológus Lengyel László és a költő-politikus Markó Béla párhuzamos értelmezésű beszélgetőkönyve, amelyet minden erdélyi magyar értelmiségi figyelmébe ajánlok (Lengyel László–Markó Béla: Engedd hazámat értenem, Helikon Kiadó, 2017). No nem azért, mert feltétlenül egyet kellene értenie a vaskos kötetben megfogalmazott vélemények és gondolatok mindegyikével, melyeket a szerzőpáros az önmaguknak címzett közös kérdés válaszaiként tár a közvélemény elé: „Mit ér az ember, ha demokrata Magyarországon és Erdélyben?” Elsősorban azért ajánlom a könyvet, mert az erdélyi magyarságot érintő legfontosabb politikai, társadalmi, kultúrtörténeti témák kerülnek megvitatásra benne: haza, szülőföld, erdélyiség, transzilvanizmus, szabadság és diktatúra, nacionalizmus és patriotizmus, liberalizmus és illiberalizmus, többség és kisebbség, nyelv és származás, magyar és székely identitás, ideológiák és politizálási lehetőségek, konszenzus és (apadó) demokráciák, értelmiségi szerepvállalás, generációs különbségek, magyar és román rendszerváltás, az utána létrejött parlamenti demokráciák elemzése, román-magyar kapcsolatok, érdekvédelem és autonómia, nemzet és erkölcs, korrupció és igazságtétel, balkániság és bizánciság, európaiság. Továbbá: Ceauşescu és Băsescu, Antall és Orbán, Merkel és Trump, Wass és Sütő, … Lengyel és Markó. Másodsorban azért ajánlom, mert a közösségünk politikai életében meghatározó szerepet vállaló, tizennyolc éven át RMDSZ-elnök Markó Béla vallomásai, politikai és társadalmi filozófiája megfontolás tárgyai lehetnek, egyéb olvasmányok és saját tapasztalatok által a megértést és a véleményformálást segíthetik. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a többnyire nemzeti érzésű erdélyi választópolgár a szerzők Népszabadságban megjelent eddigi írásait nem méltatta kiemelt figyelmével, hiszen a baloldali lapot létezése idején sem olvasta, és amúgy a tartalmával sem értett volna egyet.

A számos gondolat közül, akár példaként, a könyv hátoldalára került véleményeket idézem. Lengyel László: „Miközben nálunk fölépült egy autokrata rendszer, s hiába írtam, beszéltem a nyugati demokráciáért, aközben kiderült, hogy amíg te a magyar ügyekért harcolsz negyedszázadon át, a romániai rendszer is visszafordul, befordul egy zsákutcába, egy másféle tekintélyi rendszerbe.” Markó Béla: „Mégiscsak a fékek körül van a baj. Nálunk, Romániában a kézifék is be van húzva, fékezünk is az egyik lábunkkal, és nyomjuk a másik lábunkkal a gázt tövig, de csak a motor bőg veszettül, a kocsi nem mozdul, nálatok meg a rendszer fék nélkül rohan neki a falnak.”

Bár a beszélgetőkönyv sorai mögött ott leselkedik a rendszerváltás óta eltelt időszakban vállalt aktív részvétel dilemmája, a haza megértésének szükségessége egyöntetű. E cél érdekében a jól felkészült és tájékozott, tág látókörű szerzők által értékes idézetek, múltból elővett példák, hasznos elemzések és eszmefuttatások, vállalható és vitát gerjesztő vélemények kerülnek az olvasó elé. Érdemes egy-egy részt akár újraolvasni, megérteni és értelmezni. Egyébként Markó Béláról, akárcsak az általa nem teljesen szimpatizált és autoriter populistának tartott Orbán Viktorról még az ellenségeiknek is el kell ismerniük, hogy kitűnő beszédek, továbbgondolásra alkalmas vitairatok tehetséges és képzett szerzői. Persze „madarat tolláról, embert barátjáról” — tartja a közmondás. Vagy: „Más szemében a szálkát is meglátja, a magáéban a gerendát sem veszi észre.” Ezért van az, hogy az utókor mondja ki a végső szót az egykor akár pozitívan diszkriminált személyek életművének egyetemességéről, értékteremtéséről, hitelességéről. Én magam a politikusok némelyikétől valamivel több keresztényi alázatot várok el, még akkor is, ha az érzelmek kifejezése nem politikai eszköz. Hiszen kinek-kinek hite szerint a Fennvalótól, a világmindenségben utat találó társadalmi változásoktól, azaz „magától” is fejlődik a világ, és azon belül a magyarság helyzete sem csupán a politikai érdekképviselethez és annak megtestesítőihez köthető.

Amiként mindannyiunkban több én lakozik, a könyvben a pragmatikus értelmiségi felülírja a politika színpadát éppen a 2016 novembere és 2017 márciusa között sorra kerülő Lengyel–Markó beszélgetéssorozat során elhagyó politikust. Bár igaz, nem a független értelmiségi énjének kell magyarázatot adnia a politikus énje megnyilvánulásaira, sőt, az egyetemes és erdélyi magyar irodalomban kiemelt helyet elfoglaló költő énje sem ad választ olyan kérdésekre, amelyeket a beszélgetőtársak mellett, „a pálya széléről” harmadik személyként megfogalmazhatunk. A leírt elméletet a megtapasztalt gyakorlattal összevethetjük, és — átfogóbb megállapítások mellett — feltehetünk saját közösségünkre vonatkozó alapvető kérdéseket: A szerzők értékelése alapján Magyarországon és Romániában gyors léptekkel apadó demokráciák ellenére az RMDSZ politizálása sikertörténet-e? Hogyan értelmezhetőek a legnagyobb erdélyi magyar közösség által lakott, egy emberöltőn át a romániai csúcspolitikusok választókerületeként szereplő Marosvásárhely helyben topogásai és borúlátásra okot adó kilátásai? Amennyiben a társadalmi tehetetlenség, az erkölcs megingása, a korrupció minket sem kerül el, a foci példájával élve: az elért eredmények mellett a kudarcokért milyen mértékben felelős az edző? Nem tekinthető-e autoriternek a tizennyolc évnyi elnökösködés? Végül, de nem utolsósorban az RMDSZ megértésének fő dilemmája: valóban érdekvédelem-e az a pártosodó szervezet, amely a mai napig sem nyújt valós érdekvédelmi lehetőséget a tagjai számára azok egyéni vagy közösségi jogsérelme esetén?

A fentebb némi bírálattal értékelt beszélgetőkönyvet méltatva egyetérthetünk abban: fontos lenne, hogy a sorsdöntő kérdéseinkről valóban színvonalas, civilizált és megalapozott vitát folytassunk. Vagy legalábbis — értékelve a műfaji sajátosságot is — további beszélgetőkönyvek jelenjenek meg, másképpen gondolkodó szereplőkkel is, akár kétpólusúra és több beszélgetőtársra bővítve a kört, sőt, saját gondolatainkat megfogalmazva, sokszínűségre és önbírálatra támaszkodva, mélyelemzést végezve. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy a közösség számára nem az a fontos, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy jól érezze magát a szülőföldjén. Marad tehát az értelmiségi dilemmája a haza megértésének módjáról.

Dr. Ábrám Zoltán