A hét végén ünnepeltek a romániai tűzoltók
A Román Tűzoltóság Napja alkalmából szombaton, a Szatmár Megyei Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének székhelyén ünnepi beszédekkel, előléptetésekkel és díjátadásokkal egybekötött ünnepségre került sor, melyen a nyíregyházi tűzoltók is jelen voltak.
Százhatvanhat évvel ezelőtt, 1848. szeptember 13-án a tűzoltókatonák saját kérésükre, Pavel Zăgănescu százados vezetésével, részt vettek a törökök elleni Dealul Spirii-i csatában — azóta ezt a napot a Román Tűzoltók Napjaként tartják számon, 1953-ban pedig hivatalossá is tették az ünnepet.
Aradon alakult Európa első önkéntes egysége
Talán túlzás lenne azt állítani, hogy az ősember is foglalkozott már tűzvédelemmel, de tény, eleink igencsak óvatosak voltak a tűzhelyek létesítésénél: kősorral, agyaggúlákkal kerítették körbe, vagy gödröt ástak a tűznek. Az ókor legcivilizáltabb államaiban tűzvészkor már volt mit veszíteni, Egyiptomban például már előírták az oltóvödrök készenlétben tartását, a törvény pedig szigorúan büntette, ha tűzvészkor a segíteni érkezett szomszédok elloptak valamit a károsult házából.
Pannóniában az első magyar tűzvédelmi előírást Szent István rendelkezése jelenti: „Vasárnaponként mindenki köteles templomba menni, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik.” A megfelelő tűzvédelem hiányában gyakran pusztítottak sok áldozattal járó tűzvészek, emiatt drákói szigorral sújtották a gyújtogatókat.
Az első igazán jól szervezett erők a XVII. században, a diák-tűzoltóságok alakulásával jelentek meg: a felsőbb osztályokba járó fiatalemberek kezdetben a kollégium tűzbiztonságára vigyáztak, majd a városban keletkezett tüzek oltásánál is nagyon komoly szerepet töltöttek be. Ebben a században a megyei elöljáróságok és a városi tanácsok egyre több és egyre szigorúbb tűzvédelmi rendeletet hoztak. A XIX. század első felében egész Európában ugrásszerűen megnőtt a városi tűzesetek, városrészeket elhamvasztó katasztrófák száma. Ekkor még a tűzoltás a céhek, kézműves szervezetek és a lakosság közös feladata volt, bár a lakosság — mivel saját vagyonának mentésével volt leginkább elfoglalva — érdemben nem vett részt a tűzoltásban. A beszállásolt katonaságot a XIX. század eleje óta törvény kötelezte, hogy az oltásra kivonuljanak, sokszor csak az ő megfeszített munkájuk fékezte meg végül a lángokat. A jelentős technikai fejlődéshez, a hatékonyabb, bonyolultabb, drágább tűzoltógépek tartásához és kezeléséhez azonban főfoglalkozású, hivatásos alakulatokra volt szükség.
Aradon hozták létre 1835-ben az első önkéntes tűzoltóegységet Európában.
A XX. század elején az ipari fejlődés kikényszerítette a tűzvédelem további fejlődését is: fejlesztették a tűzoltótechnikát, fizetett, hivatásos tűzoltóságokat hoztak létre, a korábban alakult tűzoltószövetségeknek pedig fontos szerep jutott a működtetés és szabályozás területén.
Szatmáron 1936-tól van hivatásos tűzoltóság
Az I. világháború mindenütt megakasztotta a tűzrendészet fejlődését, különösen a hivatásos tűzoltói legénységből vonultak be sokan katonai szolgálatra. A vidéki városok többségében nem volt — így Szatmárnémetiben és Nagykárolyban sem — hivatásos tűzoltóság. „Szatmár-Németi városa polgármesteri hivatala beleegyezését adja, hogy hivatásossá váljék a tűz oltásának szolgálata” — olvasható az 1936. október 1-jei közleményben. A szabályzat előírta: minden 2000 lakosra egy tűzoltó kell jusson, a tűzoltóság költségeit pedig a város költségvetéséből fedezik.
A kommunizmus évtizedei alatt a tűzoltóság sem volt mentes a rendszer aberrációitól: a tűzesetek számát nullára kellett (volna) csökkenteni, s ha mégis előfordult, az anyagi kár nem lehetett évi 100 lejnél több. A rendszerváltás után vezették be a háromváltásos szolgálati programot (24 óra szolgálat – 48 óra pihenő), 1991-ben pedig létrejött a tasnádi, az avasfelsőfalui és a turci tűzoltóegység. 2004-ben összevonták az állami tűzoltóságot és a polgári védelem szerveit, létrehozva a katasztrófavédelmi szervezetet, a Szatmár Megyei Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége néven.
„Mindennap épségben érjenek haza”
Az ünnepség megkezdése előtt — melyen a hagyományokhoz híven Csepely Zsigmond dandártábornok és Luidort Antal vezetésével egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttség is részt vett — szombaton délben egyperces néma csenddel adóztak a mentések, bevetések során elhunyt tűzoltók emlékének. Gabriel Oprea belügyminiszter ünnepi gondolatait és jókívánságait Eugeniu Avram kormánybiztos tolmácsolta, kiemelve: Románia lakossága legjobban a tűzoltókban bízik meg. Hiszen ők azok, akik életüket kockáztatják azért, hogy mások életét megmentsék: csak idén 3900 személy köszönheti nekik, hogy életben van. „Amikor reggel munkába indulunk, soha nem lehetünk biztosak benne, hogy haza is érünk” — mondta rövid köszöntőjében Csepely Zsigmond, aki a jó erő és egészség mellett azt kívánta romániai kollégáinak: minden bevetésről épségben érjenek haza.
A köszöntők után a különböző szakmai versenyeken remeklő tűzoltókat jutalmazták, majd példás magatartásukért és munkájukért két tisztet és két altisztet — Ulici Aurel Constantint, Pop Adriana Valentinát, Gavrilă Alint és Moş Olimpiu Flaviut — előléptettek, Cseh Ovidiu pedig megkapta a „Megye Megmentője” kitüntetést a mentési akciók során tanúsított magatartásáért.
Az ünnepségeket követően bográcsfőző-versennyel zárult a tűzoltók napja.
Szabó Kinga Mária
