A hőség veszélyekkel jár
Utoljára módositva: 2018-07-31 18:54:02

Annak ellenére, hogy idén Szatmár megyében a hőmérséklet még nem érte el a 35 Celsius-fokos hivatalos kánikulahatárt, a szakemberek a nagy meleg veszélyeire figyelmeztetik a lakosságot.

Komoly veszélyei vannak a napközben tapasztalható forróságnak, még akkor is, ha nem értük el a 35 Celsius-fokos kánikulahatárt. A hetek óta tapasztalható, 30 Celsius-foknál magasabb nappali csúcshőmérséklet úgy az emberekre, mint az állatokra káros hatással lehet, ha nem figyelünk oda.

A Szatmár Megyei Mentőszolgálat vezetője, Gabriela Notariuş szerkesztőségünk megkeresésére elmondta, hogy egyelőre nem igazán voltak a hőséghez köthető riasztások, sőt, a napi hívások száma sem emelkedett a megszokotthoz képest, viszont a magas nappali hőmérséklet miatt sokan kerülhetnek veszélybe, ha nem vigyáznak eléggé. A szakember szerint nagyon fontos, hogy senki ne tegye ki magát a kiszáradás veszélyeinek, ezért akár napi 3–4 liter nem alkoholos folyadék bevitele javasolt. E tekintetben fokozott figyelem jár a gyerekeknek és az öregeknek, hiszen ők még nehezebben viselik ezeket a környezeti hatásokat, sőt, hajlamosak megfeledkezni a folyadékbevitelről, ezért őket ajánlatos 25–30 percenként vízzel kínálni.

11 és 16 óra között érdemes kerülni az erős napsütést, ilyenkor inkább árnyékban, a hűvösön kell tartózkodni. Ezekben az órákban a leégés veszélye is jóval nagyobb, hiszen ekkor a legmagasabb az UV-sugárzás is. A lenge, világos színű ruházat mellett ajánlatos a kalapok és sapkák viselése is, ezzel elkerülve a napszúrást.

A mentőszolgálat vezetője továbbá hangsúlyozta, hogy ebben a periódusban ellenjavallott az alkoholfogyasztás is, ugyanis az is elősegíti a kiszáradást, inkább a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását javasolja mindenki számára a megfelelő vitamin- és folyadékbevitel érdekében.

Végül felhívta a figyelmet arra is, hogy akiknek vannak idősebb rokonai, szomszédai, látogassák őket ilyenkor gyakrabban, hívják őket telefonon, érdeklődjenek hogylétük és szükségleteik felől.

Az állatokat is megviseli a meleg

Nemcsak az emberek, de a háziállatok is rosszul viselik a hőséget, sőt, sokszor kiszolgáltatottabb helyzetben kénytelenek átvészelni a forró napokat.

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a 30 Celsius-foknál magasabb nappali csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott állatok rövid időn belül hőgutát kaphatnak, amely hosszú távon pusztulásukhoz vezet, így a melegben az állatokat is óvni kell, például megfelelő mennyiségű friss ivóvíz biztosításával és árnyékos helyek kialakításával.

Érdemes arra is figyelni továbbá, hogy a naptól felhevült aszfaltot is kerüljék el lehetőség szerint, hiszen ez könnyen égési sérülést is okozhat az állat mancsán. Akinek módjában áll, nedvesítse be az állat bundáját vagy úsztassa meg, és semmiképp ne hajszolja. A lakásban a sötétítés, a ventilálás segítheti a meleg átvészelését.

A háziállatok mellett a haszonállatokra is fokozott figyelmet kell fordítani a hőség idején. Ha megtörtént a baj, és az állat intenzíven liheg, a nyelve állandóan kilóg a szájából, színe sötétebb a megszokottnál, lehet hőtorlódása vagy hőgutája is. Ilyenkor a gyors folyadékpótlás és az állatorvosi segélykérés életmentő lehet.

Bajnai Botond

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 7.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...