×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A jövő a vasútvonalaké lesz

2018.06.01 - 09:39
Megosztás:
A jövő a vasútvonalaké lesz

A CFR menetrendje ügyében tartott tegnapi gyűlésen elhangzott, hogy a megyét átszelő járatok nem szűnnek meg, kissé alakítottak a menetrenden az utazóközönség igényeit figyelembe véve.

Úttörő tanácskozás helyszíne volt tegnap a megyei tanács gyűlésterme, hiszen az állami vasúttársaság (CFR) személyszállítási részlege kolozsvári kirendeltségének vezetője, Eugen Fărcăşan és egyik osztályvezetője, Vasile Secară találkozott a megyei tanács, a prefektusi hivatal és a helyi önkormányzatok képviselőivel, illetve Magyar Lóránd parlamenti képviselővel. A CFR munkatársai által kezdeményezett találkozón beszámoltak a megyét érintő vasúti menetrendről, amely december 10-től lép majd életbe, ugyanakkor meghallgatták a felmerülő problémákat, s ígéretük szerint közvetítenek a bukaresti döntéshozók és a helyi közösség között. Örömhírként fogható fel, hogy a megyében eddig közlekedő vasúti járatok az új menetrendben is helyet kaptak, és jó hírként közölték azt, hogy a Szatmárnémeti–Halmi útvonalon újraindítják majd a szombati és vasárnapi járatokat is, amelyek most szünetelnek. Elhangzott az is, hogy az elmúlt héten a CFR infrastruktúráért felelős igazgatója, Cesa Petru munkalátogatáson vett részt Szatmárnémetiben, ahol a vasútállomás több mint százéves épületének állapotát mérte fel. Fărcăşan elmondta, hogy egy átfogó korszerűsítési munkálat kezdődik el a személyszállító vonatokon, kicserélik a szerelvényeken azokat az ablakokat, amelyek meghibásodtak, kitörtek, áthúzzák az elkopott ülések huzatait, ugyanakkor mostanra sikerült elérni, hogy a „Kék nyilak” szerelvényeinek jelentős hányadát felszerelték légkondicionáló berendezéssel, ezzel is komfortosabbá téve az utazást. Annak érdekében, hogy több utas válassza a vonatozást, növelni kellene a szerelvények átlagsebességét, ám az évtizedek elmaradását nem lehet egyik napról a másikra kijavítani. A Nagybánya–Szatmárnémeti szakaszon a közeljövőben növelni tudják majd a vonatok átlagsebességét, így csökken majd a menetidő.

A találkozón elhangzott, hogy körvonalazódik a Kolozsvár–Bécs vonatjárat, ami szintén a téli menetrenddel egy időben indul el. A tervek szerint a nemzetközi járat 7.30–7.40 órakor indul Kolozsvárról, és körülbelül 18.30 órakor érkezik Bécsbe, míg Bécsből 12.30 órakor indul majd vissza a kincses városba, ahová 21.30 órakor érkezik majd meg. A találkozón Ioan Rus, a megyei tanács alelnöke és Ioan Cicio, Avasfelsőfalu városmenedzsere is az Avasfelsőfalu–Szatmárnémeti vasúti járatról érdeklődött, amelynek üzemeltetését 2013 óta nem sikerült kiszerződni magánbefektetőknek, így a bukarestiek azon elképzelése, hogy koncesszionálják az említett járatot, nem megvalósítható. Az említett járat beindítása azért is lenne időszerű, mert idén télen minden bizonnyal beindul a lunaforrási sípálya, így a turisták nemcsak személygépkocsival, hanem vonattal is megközelíthetnék a turisztikai övezetet. Fărcăşan elmondta, hogy elemezni fogják a javaslatot, s a lehető legrövidebb időn belül válaszolnak a felvetésre. Altfatter Tamás alprefektus a nyári, Szatmárnémeti–Mangalia járat felől érdeklődött, amely igen népszerű a szatmáriak körében. Kiderült, hogy ez a járat menetrendszerűen közlekedik majd a nyári időszakban. Magyar Lóránd képviselő üdvözölte a halmi járattal kapcsolatos jó hírt, és arra kérte a jelenlevőket, hogy lehetőségük szerint a szatmárnémeti vasútállomás épületének felújításáért is lobbizzanak.

Markos Tibor a Romániai Patronátusok Országos Szövetségének (UNPR) képviseletében elmondta, hogy a vállalkozók támogatnák a vasúti közlekedés fellendítését, azonban egyelőre az idő miatt választják legtöbben a személyautóval vagy autóbusszal való közlekedést a vonat helyett. Magyarán sokkal hosszabb időbe kerül vonattal eljutni bárhová, mint négy keréken. A CFR képviselői igazat adtak a felszólalónak, és elmondták, hogy terveik között szerepel a haladási sebesség növelése, ám ehhez is beruházásokra van szükség, hisz biztonságosabbá kell tenni a vasúti síneket. Nagy Szabolcs megyemenedzser elmondta, hogy ők minden tőlük telhető módon segítik a CFR-t, ha a megye lakosainak érdekeit szolgálja.

 

Sógor Beáta