A jövő ma van — oktatási-nevelési szemmel (II.)

A Szatmári Friss Újság és a Harag György Társulat közös rendezvényének, a Beszélgetés testről és lélekről sorozatnak a legutóbbi eseményén a résztvevők arra a kérdésre keresték a választ, milyen hatással van a jövő emberére a ma történő oktatás és nevelés.

A beszélgetésen részt vett: Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója; dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolapszichológus; Szabó Orsolya iskolapszichológus, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar hallgatója; Fehér Imola német-angol szakos tanár és tanítványa, Kegyes Dávid; Gárdos Blanka némettanár és tanítványai: Félegyházi Dávid Dániel, Petkes Flórián és Szilágyi Beátrix Katalin; Ary Dalma orvostanhallgató; Ary Dávid diák; Széplaki Rajmond egyetemista; Köves Fanni; Juhász Zita egyetemista, valamint Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság markentingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Évek óta tart a vita, hogy mi lesz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar fakultásának a sorsa, megszűnik vagy sem. Ary Dalmát, az egyetem hallgatóját nagyon sok ismerőse felhívja, és arról kérdezik, hogy mi történik a MOGYE-n, hiszen annyi rossz hírt lehet hallani. Dalma ilyenkor azt válaszolja, hogy nem történik semmi, minden megy a maga útján, ők ott nem éreznek semmit abból, ami a médiában elhangzik. Megtörtént a két egyetem fúziója, de ez a magyarul tanuló hallgatókat jelenleg nem zavarja. Nem biztos, hogy ez hátrány, de azt sem lehet mondani, hogy előny — mint ahogy azt előadják —, jelenleg mindenki stabilan a helyén van. Javulás infrastrukturális téren várható, minden egyetemnek kell legyen egy uszodája, egy sportterme, nagyobb campustér, több bentlakás. Ha a két egyetem külön-külön kezd nagyobb projektekbe, akkor nehezebben lehet elérni ezeket a célokat, mondta a MOGYE hallgatója.

Bessenyei Gedő István dramaturg Ary Dalma szavaihoz hozzáfűzte, hogy ő orvoscsaládból származik, orvoscsaládban él — orvos az édesanyja és a párja —, mindketten Marosvásárhelyen végezték az orvosi egyetemet, éppen ezért mondja, hogy nem ilyen egyszerű ez, amint azt Dalma felvázolta. A román politikum odafigyel arra, hogy megfelelően rafináltan történjen minden ahhoz, hogy a hallgatók ne érezzék, ami körülöttük és velük történik. Bessenyei szerint a magyar oktatásnak az elsorvasztása történik, nem pedig az azonnali felszámolása. Ez egy nagyon tudatos dolog, huszonegyedik századi módszerekkel történik, nem száll alá az osztálytermekig a dolog, hanem az egyetemi szenátusi szinten történik, nem a diákságnak a kinyírásával vagy lefojtásával érik el, hanem a tanári kar csökkentésével, azzal, hogy sokkal kevesebb magyar tanár lehessen egy egyetemen, ez segíti elő azt is, hogy vegyes nyelvű legyen az egyetem. A politikum nemzeti szemszögből nézi az egyetemi oktatást. Nem véletlen, hogy van francia, német vagy angol nyelvű képzés úgy Marosvásárhelyen, mint Kolozsváron, amelynek a résztvevőitől nem várják el, hogy beszéljék az állam nyelvét, nem várják el, hogy a gyakorlati vizsgákat románul tegyék le, ugyanígy nagyon szép bevételekhez juthatnának azáltal, hogy Magyarországról is ide jönnének emberek tanulni — még mindig olcsóbban, mint Magyarországon —, erről a bevételről viszont inkább lemond a román vezetés, mert nacionalista szempontok vezetik. Emiatt van az, hogy egyedül a magyar szakon kötelező román nyelven gyakorlatozni. Ebből az is következik, hogy a magyar tagozaton rengeteg román tanárt foglalkoztatnak.

Azzal kapcsolatban, hogy mitől olyan sok a tantárgy az iskolákban, Bessenyei kifejtette, hogy ez a reformpedagógiai módszerek következménye, ami ma már nem is annyira reformpedagógiai módszer, hanem egyszerűen csak bevezették. Nagyon sok országban ma már nem az a reformpedagógiai módszer, amit nálunk alkalmaznak, hanem a mindennapi pedagógia. Akkor lehet érzékelni, hogy sok tantárgy van, amikor nem a problémákról beszélünk. Bessenyei iskolás éveiben is ugyanennyi tantárgy volt. Amikor tantárgyakról beszélünk, megsokszorozódnak bennünk a fogalmak. Nem beszélünk soha a vízről, hanem beszélünk a víz kémiai, fizikai, biológiai fogalmáról. Annyiféle víz alakul ki a diák fejében, ahány tanár bemegy az órára, és a saját tantárgyának a megközelítéséből beszél róla. Ezek nem kapcsolódnak össze. Nem azt mondjuk, hogy itt a víz, aminek vannak fizikai, kémiai stb. jellemzői. Adott esetben mit kötünk hozzá az irodalomból, a képzőművészetből és más területekről? Hogyan jelenik meg a vallástörténelemben (szentelt víz, keresztvíz, Sztüx folyó stb.)? Lehetne úgy összeállítani a tantervet, hogy a diák ne azt érezze, hogy sok tantárgy van, hanem azt, hogy egy probléma van, egy vizsgált terület, ami most éppen a víz, aminek van kultúrtörténete, van művészettörténete, vallástörténete, fizikai, kémiai stb. jellemzői. Mindjárt nem az az érzés lenne, hogy számtalan tantárgyat kell tanulni, hanem az, hogy egy problémát számtalan szemszögből járnak körül. Sajnos a pedagógia nem akar ide eljutni. Nem akarják megérteni az arra hivatottak, hogy sokkal hasznosabb valamilyen jelenséget kiválasztani és azt körüljárni, mert abban a pillanatban már nem nyomorít meg az a sok tantárgy, hanem segítség arra, hogy minél több dolgot hozzákössünk, és minél több szempontból megnézzük azt a problémát. Akkor nem lenne az, hogy túl korán el kell dönteni, hogy ki a reálos és ki a humános. Nem lenne szabad túl korán bemászni dobozokba, stigmákba, és azokat viselni a sírig. Az, hogy a jövő itt van, és nem vidám, az abszolút nem véletlen és nem is nagy tévedés a fiatal generációk részéről. Nem látjuk vidáman a jövőt, és a fiatalok azért nem látják vidáman a jövőt, mert nincs a kezükben. Nagyon sok minden miatt van így, elsősorban egy matematikai probléma. Mivel a társadalom korfája egy fordított piramis, és ezzel párhuzamosan mi demokráciában élünk, az történik, hogy az idősebb generációk döntenek a fiatalok mindennapi sorsáról azért, mert többen vannak. Addig, amíg a mai ötvenes-hatvanas generációk, akik éppen most veszik át a még idősebbektől a közéletnek az irányítását vagy már átvették régebben — a FIDESZ-jelenség Magyarországon, ami anno a Fiatal Demokraták Szövetsége volt —, a mai fiatalok nem tudják átvenni, sem a pártjaik, sem a képviselőik, mert ahhoz szavazni kéne, ahhoz pedig annyian kellene lenniük, hogy bele tudjanak szólni a világ dolgaiba. Nagyon sok közvélemény-kutatás, tanulmány szól arról — de nagyon sok nem reprezentatív visszajelzés is —, hogy a fiatalok egészen másképp alakítanák a világot, mint ahogy éppen most alakul. A fiataloknak sokkal jobb például a klímapolitikájuk, ugyanis nagyon jól tudják, hogy az elődök mocskába fognak belehalni, ha nem tesznek valamit most rögtön. Egy akváriumban élünk, amit teleszórtak szeméttel. Az idősebb generációk tagjai pedig nem írják alá a klímaegyezményeket, most is elbuktak azok a kísérletek, hogy szülessen egy globális szintű megoldás. Ha a mai fiatal generáció döntéshozatali helyzetben lenne, már rég megszületett volna a megegyezés. A társadalom más területein is születőben és egyre inkább eluralkodóban van egy rossz értelemben vett új konzervativizmus — mert van jó értelme a konzervativizmusnak. A konzervativizmust nem szabad leírni mint gondolatot, az nagyon is haladáspárti, csak a fékezett habzású és szabályozott haladás útján próbálja tartani a dolgokat. Az a fajta új konzervativizmus viszont, ami eluralkodóban van, nem jó, kifejezetten egy generációs feszültséget takar, azt, hogy azok az emberek, akik harminc éve még fiatalok voltak, most már megöregedtek. Akik harminc éve folyamatos problémákat okoztak, most ők hívják ki először a rendőrséget, már nem csavarják fel a szőnyeget, és így tovább. Egyfajta rossz értelemben vett rendpártiságra törekszenek. Mivel számszerűen sokan vannak, a társadalom velük együtt öregszik. Ez eddig nem így volt. Minden eddigi korban mindig egyre többen voltak az új generációk, a társadalom folyamatosan fiatalodott, ahogy idősödtek az emberek, jött egy új generáció, és átvette a hatalmat. Most nem ez történik, mivel az egykézés, a kivándorlás és sok más jelenség miatt nem fiatalodik a társadalom. Ettől érzi magát áldozatnak a fiatalság, mert csak nézi, hogyan döntenek a feje felett.

Elképzelhető, hogy eljön az az idő, amikor az idősek nem maguk miatt szavaznak majd, hanem a gyerekeik és az unokáik érdekében? — vetette fel Elek György.

Bessenyei szerint ez jó volna, de ennek éppen a fordítottja történik. Előfordul, hogy fiatal politikusok veszik át a hatalmat, de a politika színpada, a politika aktora egy színház. Jobb helyeken jó színház — olyan helyeken, ahol nevelni is akarja a közönségét —, rosszabb helyeken rossz színház — bulvárszínház —, ami csak kiszolgálni akarja a közönség igényeit, minden este úgy bohóckodni, ahogy a néző elvárja. Ahol rossz színház a politika, ott a fiatalok is a publikumnak játszanak — a szavazókörnek —, hiába történik meg látszatra egy generációváltás, nem történik meg a mentalitásváltás, hiszen a választói generációban nem történik generációváltás, mindenki, aki meg akarja szólítani a választót, képtelen aszerint beszélni. A generációváltás nem oldja meg a problémát a szolgáltatói oldalon.

Frigy Szabolcs úgy látja, vannak elképzelések ennek a problémának a megoldására, hogy a választásokon egy választónak annyi szavazata legyen, ahány tizennyolc éven aluli gyereke van. Vannak elképzelések, lennének módszerek, de ezeket nem lehet végigvinni. Akinek kicsi gyereke van, annak nem a nyugdíjrendszer a legfontosabb. A közgazdászok is azt mondják, régen a fiatalok bíztak abban, hogy jobban fognak élni, mint ahogy a szüleik éltek: gazdasági értelemben, életszínvonalban stb. Most van az a generáció, amelyik teljesen biztos, hogy nem fog jobban élni, mint a szülei. Ez egyrészt motiválatlansághoz is vezet, hogy sokan harmincöt évesen otthon ülnek, és nyomkodják az iPhone kijelzőjét, mert annyi pénzért nem mennek el dolgozni, amennyit egy munkahelyen megadnak. Ez a jövőtlenség és víziótlanság, a belenyugvásnak és a tehetetlenségnek az érzése. Az iskolával kapcsolatosan Frigy megjegyezte, hogy tényleg eljutunk oda, hogy az iskola csak a fejnek szól, a test arra kell, hogy vigye a fejet az iskolába. Igazából az iskola teljes embert kellene neveljen, abban pedig benne van a test, a mozgás, a színház, a tánc stb. A finneknek — ahol a legjobb az oktatási rendszer — az a tervük, hogy létrehozzák a boldog iskolát. Ők is érzik azt a problémát, hogy nem boldogok a gyerekek az iskolában. Nálunk a rossz iskolarendszerben a gyerekek nem boldogok. Akkor is előrébb volnánk, ha a rossz iskolarendszerben a gyerekek boldogok lennének. Az egyetemisták sokszor elmondják, hogy ők visszanézve értik meg, mi volt az értelme annak, amit tanultak az iskolában. Az rossz, ha ennek nem tudnak helyben értelmet tulajdonítani. Most akarja a diák megérteni, hogy neki miért kell megtanulni az integrálást. Ennek hosszú távon az lesz a következménye, hogy a fiatalság, a társadalom legfontosabb erőforrása, az a szellemi erőforrás, amire egy társadalomnak épülnie kell, diszfunkcionális lesz. Ahogy bánunk ezzel az erőforrással, az vissza fog ütni. Határ az, hogy nem vagyunk elegen, határ az, hogy nem vagyunk eléggé képzettek. Nagyon fontos ma a szülők számára, hogy leszűkítsék a gyerekeik életterét. Azért repül el a nap, mert az életterünk túlzsúfolt. Kevés játékot kell vásárolni, az iskolának is az lenne a feladata, hogy szűkítse a tanulók életterét, kevés tantárgy legyen, hogy tudjanak elmélyülni. Hiányzik az elmélyülés a mai, felgyorsult világban. A leszűkítéshez sokkal több intelligencia kell, mint a túlzsúfoláshoz.

Szabó Orsolya szerint jó lépés lenne, ha a diák, miután megismeri, hogy melyik tantárgy mivel foglalkozik, eldönthetné, hogy mi az, ami őt érdekli. A mai oktatási rendszerben mindent számonkérnek a diáktól, mindenben jó kellene hogy legyen, emiatt nem marad idő abban a tantárgyban elmélyülni, ami valóban érdekli.

Bessenyei Gedő István a vizsgarendszert tartja túlzottnak, azt, hogy mindenből vizsgázni kell. Ő maga általános műveltség párti, hogy ne szakbarbárokat képezzünk a jövőnek, hanem adott esetben értelmiségieket, akik sokfelé nyitottak az egész világra nézve. Ehhez az kell, hogy a fiatalt érdekelje valami, hogy ne legyen ekkora tétje, ne legyen minden egy verseny, válassza ki a diák, hogy miben versenyez, amiből a legjobbnak érzi magát, a többit pedig örömből, hobbiból, a világ iránti kíváncsiságból tanulja.

Szabó Orsolya elmondta, hogy a tanév elején meg szokta kérdezni a diákokat, hogy ki milyen területek iránt érdeklődik. Olyan teszteket is végez, hogy leíratja a diákokkal, ők milyen változtatásokat vezetnének be, ha iskolaigazgatóként lehetőségük lenne erre, milyen új szabályokat, milyen új rendszert alakítanának ki. Nagyon sok osztályban voltak olyan válaszok, hogy csak azokra az órákra menjenek be a diákok, amelyik tantárgy érdekli őket. Ha a gyereket érdekli az óra, máris motiváltabb, máris hatékonyabb a tanulás. A másik dolog, amit a gyerekek fontosnak tartanak, az a szabadidős tevékenység, sokan szeretnének például uszodát.