A jövő szakembereinek képzése a DRÄXLMAIER támogatásával
Utoljára módositva: 2017-03-31 10:47:19

Egyre több romániai fiatal tanul szakmát a duális oktatási rendszerben indított szakiskolai képzés keretein belül. A DRÄXLMAIER Group 2012 óta támogatja Romániában ennek az oktatási rendszernek a fejlődését. Az első diákok, akik már befejezték a képzést, mára már a vállalat munkatársai.

A duális képzés azoknak a nyolcadikos végzős diákoknak szól, akik szeretnének szakmát tanulni, egyforma hangsúlyt fektetve az elméleti és a gyakorlati képzésre, hogy tanulmányaik végeztével szakmai képesítéssel rendelkezzenek és elkezdhessék a munkát kiegészítő felkészítés nélkül. Ebben az időszakban indul el az általános iskolákban a tájékoztatási kampány, mely által a diákok infórmációhoz juthatnak a szakképzés részleteiről, a tanulmányi körülményekről, a gyakorlati oktatásról és a juttatásokról.

 

Szatmárnémetiben már 2015 óta a DRÄXLMAIER vállalat partnere az I. C. Brătianu iskolaközpont, amikor itt a két intézmény együttműködése nyomán elindult az első szakképzési osztály. Az eltelt két évben 26 diák lépett be a vállalat által támogatott duális képzési programba.

 

Hosszú távú partneri kapcsolat

„A DRÄXLMAIER vállalattal való együttműködésünk a 2015/2016-os tanévben kezdődött. Azóta egy sor olyan tevékenységet bonyolítottunk le közösen, amelyek jótékony hatással voltak úgy az iskolánkra, mint a diákjainkra. Jelenleg a diákok három csoportban vesznek részt gyakorlati oktatáson a vállalat keretein belül, ahol lehetőségük nyílik megismerkedni a legmodernebb technológiákkal és a munkakörnyezettel. A vállalat támogatott minket az iskolai terek felújításában, és részt vett az idei Technológiai Olimpiász megyei szakaszán szereplő diákok díjazásában is. A 2017/2018-as tanévben is folytatni fogjuk az együttműködésünket. Célul tűztük ki, hogy a vállalat keretein belül folyó gyakorlati oktatásban részt vevő diákok létszámát növeljük, és egy új szakképzési profilt is engedélyeztetünk majd” — mondja prof. ing. Daniela Ursu, az I. C. Brătianu iskolaközpont igazgatója.

 

A szakképzési programban részt vevő diákokat, akik gyakorlatra jönnek a vállalathoz, Adrian Scurt szakoktatási tréner irányítja. „Azoknak a fiataloknak, akik szakmát tanulnak, nagyon fontos, hogy lehetőségük legyen megismerkedni a gépekkel, amelyekkel dolgozunk, hogy lássák a gyakorlatban is, hogy ezek hogyan működnek, és az iskolai elméleti oktatás mellett a gyakorlattal is találkozzanak” — mondja Adrian Scurt. „A diákoknak berendezünk egy speciális műhelyt, ahol megismerhetik a termelésben alkalmazott munkafolyamatokat és modern felszerelésekkel dolgozhatnak” — tette hozzá a tréner.

 

A diákok tapasztalatai

A vállalat mindamellett, hogy a diákoknak magas szintű szakmai képzést nyújt szakembereinek irányítása alatt, havi 200 lej magánösztöndíjat is biztosít számukra — az állam által adott 200 lejes ösztöndíj mellett —, valamint védőfelszereléseket és ingyenes szállítást is biztosít az iskola és a vállalat között.

 

A programban részt vevő diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy szakmát tanuljanak a DRÄXLMAIER vállalaton belül, és a gyakorlatban is fejlesszék a tudásukat. „A DRÄXLMAIER vállalatnál sokat tanulhatunk arról a szakterületről, amit választottunk. A szakemberek nyitottak arra, hogy tanítsanak minket és válaszoljanak a kérdéseinkre” — mondja Mocan Alin, a tizedikes diákok egyike, akik a DRÄXLMAIER által támogatott szakképzésben vesz részt.

„Jól érzem magam a DRÄXLMAIER-nél. Jó körülmények között dolgozhatunk, az emberek kedvesek és nyitottak. Sokat tanulhatunk tőlük szakmai és személyi szinten is. Már az első héten sok érdekes dolgot magyaráztak el nekünk” — teszi hozzá Nagy Cristian, a IX. E osztály tanulója.

A 2017/2018-as tanévben a DRÄXLMAIER pratnerével közösen két kilencedik osztályt indít 14–14 hellyel. A diákok új generációját egy CNC-operátor és egy elektrotechnikus szakprofilú osztály várja majd. A beiratkozó diákok egy szelekciós folyamaton vesznek részt, amelyet az iskola és a vállalat képviselői közösen vezetnek majd.

„A DRÄXLMAIER egy komoly cég, és fel tud minket készíteni az életre azáltal, hogy segít kiváló villamossági szakemberré vállni és jó munkakörülményeket biztosít nekünk” — mondja meggyőzően Boroș Lóránd, a X. F osztály diákja.

Az érdeklődők a beiratkozásról és a felvételiről részletes tájékoztatást kaphatnak a Ion I. C. Brătianu Szakkollégium titkárságán, a 0261–734670-es telefonszámon vagy a DRÄXLMAIER vállalat titkárságán, a 0361–732101-es telefonszámon.

 

A DRÄXLMAIER Group

A DRÄXLMAIER Group nemzetközi színvonalú autóalkatrészeket gyártó vállalat, amelynek központja Németországban található. Világszerte 20 országban több mint 60 telephellyel rendelkezik. A vállalatnak jelenleg megközelítőleg 55 000 alkalmazottja van világszerte. Munkájának és innovációs készségének köszönhetően a DRÄXLMAIER Group a prémium kategóriájú autók tekintetében vezető helyet tölt be a technológiák területén.

A DRÄXLMAIER Group a kliensspecifikus kábelezés feltalálója, szabadalmakat jegyez a konvencionális és alternatív vezetési technológiák, valamint az elektromos és az elektronikai alkatrészek területén egyaránt. Ezek között találhatóak a kábelezési rendszerek és a magasfeszültségű akkumulátorok is. A DRÄXLMAIER Group piacvezető a prémium kategóriájú autók beltereinek kialakításában, központi konzolokat, műszerfalakat és ajtókat gyárt. 2015-ben a DRÄXLMAIER Group 3,7 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le.

A vállalat kliensei között megtalálható az Audi, a BMW, a Cadillac, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Mercedes-Benz, a Porsche és a Volkswagen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 14.
Ma valahogy nem tudja kiszámítani, hogyan fognak viselkedni az emberek. Mind a magánéletében, mind hivatásában meglepő reakciókra számíthat.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 14.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...