„A kor folyam, mely visz vagy elmerít…”

Az utóbbi napokban az egyik legvitatottabb téma a magyarországi Népszabadság című napilap megjelenésének felfüggesztése. Számtalan magyarázatot hallunk, olvasunk a lap megjelenésének a felfüggesztéséről és azzal kapcsolatosan, hogy amennyiben újraindítják, milyen profilt kap majd a lap, milyen érdekeket fog szolgálni. Látván a „nagypolitika” eseményeit, az jut az eszembe, hogy akik azt irányítják, szellemileg gyermeki szinten állnak vagy minket néznek gyermeknek. Az is lehet, hogy a „szabad és független sajtó” és a „vélemény szabadsága” azt jelenti, hogy mindkettő „szabad és független” a tényektől? A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálat. Pulitzer József bölcs kijelentése ma különös értelmet nyer, amikor nap mint nap megélik az újságolvasók, a tévénézők, és rádióhallgatók a hírközlés és a közszolgálat elsilányítását. Pulitzer tudta és tisztában volt azzal, a médiának a hétköznapi embereket kell szolgálnia, az ő életük jobbítása lehet az egyetlen és elfogadható, igazolható célja. Tudta, jó hírt és jó újságot csak akkor lehet eladni, ha az újságíró független, véleménye és kritikája szabad. Tudta, nem a politikát, hanem tényeket, a valóságot, az igazságot és a tisztességet kell szolgálnia a sajtónak.

Egy ideje jogosan kérdezik az emberek, igazak-e még Pulitzer József szállóigévé vált szavai: A hír szent, a vélemény szabad. A sajtót gyakran tekintik az állam „negyedik hatalmi ágazatának”. Az újságok, de általában a média úgy képezik le a demokratikus döntéshozatal folyamatait, hogy azok érthetővé válnak mindenki számára. Szétválasztani a lényeges és lényegtelen dolgokat, a figyelem központjába helyezni az időszerű és közérdekű témákat. Az újságíróknak gyakran sikerül még időben a hatalmasok ujjára koppintaniuk, meggondolatlan lépéseiket lefékezniük. Vigyáznak arra, ne csak azt mondja el a politikus, amit akar, kérdésekkel igyekszenek kikényszeríteni belőle, amit megpróbál elhallgatni, rákérdeznek konfliktusokra, kritikus témákra is. Olyan dolgok ezek, amelyek szálkát jelentenek a mindenkori hatalom szemében. Éppen ezért a politikai pártok nem csak egymást akarják legyőzni, hanem a sajtót is. Nem úgy akarják legyőzni, hogy megsemmisítsék, hanem úgy, hogy bekebelezzék és az újságírókat is pártkatonákként szeretnék felhasználni. Legújabban olyan helyzeteket teremtenek a lap- és kiadótulajdonosok, hogy az újságírókat kényeszer-pályára terelik: azok vagy megfelelnek az elvárásoknak vagy megválnak a laptól. Azt mondtam: a sajtót gyakran tekintik az állam „negyedik hatalmi ágazatának”. Valóban így van, de erre a hatalmi ágazatra sok esetben annyira rátelepedtek, rátelepednek a politikai pártok, hogy a média nagy része a politikai pártok kiszolgálójává válik. Hogy mit jelent ez az újságíró számára? A legtöbb esetben kiszolgáltatottságot, pártkatona szerepet. Így történhet meg az, hogy „a negyedik hatalmi ágazat” résztvevői, az újságírók, olyan helyzetbe kerülnek, mint a Népszabadság dolgozói, akikről — eltekintve attól, hogy mit képviseltek — elmondható, hogy kiváló szakemberek. Madách Imre így ír Az ember tragédiájában: „A kor folyam, mely visz vagy elmerít… (…) Biróul lép fel: büntet és emel… (…) Nem retten vissza a nagy eszközöktől.” Pulitzer Józsefnek biztosan lenne ötlete, mit kellene tenni, hogy a sajtó visszanyerje eredeti küldetését. Ehhez viszont az olvasóknak is ébredniük kellene. Végezetül még egyszer idézem Madáchot „Nem a kakas szavára kezd virradni,/ De a kakas kiált, merthogy virrad”.

Elek György