A körgyűrűvel jól haladnak
Utoljára módositva: 2017-11-10 17:40:17

Ütemterv szerint halad a szatmárnémetit elkerülő út építésének előkészítése, számolt be a helyzet állásáról Adrian Albu alpolgármester.

Annak ellenére, hogy úgy tűnhet, takaréklángra van véve a szatmárnémeti elkerülő út építése, a szatmárnémeti alpolgármester szerint a tempó az előírtnak megfelelő. A topográfiai felmérések második szakasza zajlik éppen, részletezte Adrian Albu, több másik munkafázissal párhuzamosan. A földtani mérések jelen pillanatban a részletes helyzetfelmérésről szólnak, a kisajátításokat megelőző méréseket most pontosítják, a parcellákról centire pontos regisztert készítenek. Az alpolgármester szerint a kisajátítások idején felmerült problémákat megoldották, a konfliktushelyzeteket kioltották, választ kaptak kérdéseikre azok is, akiknek területét nem sajátították ki teljes egészében, hanem korábbi földterületük egy részén továbbra is tulajdonosok maradtak. Albu úgy számolja, hogy a kataszteri munka tavaszi befejezését követően és a talaj menti fagyok megszűntével, körülbelül március 15. után kezdődhet a tulajdonképpeni útépítési munka. Két helyszínen is munkatelepet fog nyitni a kivitelező, ezek közül az egyik a körút repülőtér felőli kezdő szakaszán lesz majd, a másik munkatelep-nyitási helyszínről még nem döntöttek.

Egy másik, szokatlannak számító munkafázis az aknamentesítési tevékenység, Albu szerint az ezt végzők ásnak néhány méterenként lyukat a földbe, sokáig nem is értették, hogy miért. Ezt elvégezni általános érvényű előírás új út építését megelőzően, ha hetven évvel ezelőtt is, de háború zajlott a környéken, az esetleges háborús lövedékeket hivatottak megtalálni azok, akik ezt a részét végzik az építkezés-előkészítésnek.

Hiányossága viszont a körgyűrű-építésnek, hogy az ígéretek ellenére nincs Szatmárnémetiben útügyi hatósági illetékes, aki a volt telektulajdonosok problémáit rendezné. Adrian Albu elmondta, ahogyan az útépítőknek, úgy a lakosságnak is minden segítséget megad a szatmárnémeti városvezetés, forduljon a hivatalhoz — és ha jól értettük akkor magához Adrian Albu alpolgármesterhez — az, akinek valami problémája van az üggyel kapcsolatban.

Princz Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...