A kormány elfogadja az Egy község, egy mentőautó programot
Utoljára módositva: 2019-05-23 16:12:19

A kormány elfogadja az Egy község, egy mentőautó programot – közölte a kabinet csütörtöki ülésének elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A kormányfő szerint a program kivitelezésében a családorvosokra hárul a főszerep, akik körülbelül kétszázezer euró támogatást kapnak, amelyből a sürgősségi ellátást kell megoldaniuk. A pénzt mentőautó beszerzésére, illetve kabinetjük felszerelésére költhetik. A kétéves program 2,5 milliárd lejes keretből működik.

A kormány egy másik, Uniós alapokból származó, 335 millió eurós programja, a hátrányos társadalmi csoportok közösségi orvosi ellátásának megszervezésére, működtetésére és finanszírozására irányul – mondta el a kormányfő.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...