„A kritikus hozzáállás előremutat”

Butka Gergely vállalkozóval, a Szatmárnémeti Helyi Tanács tagjával eddigi tevékenységeiről, az iskolai és egyetemi évek során végzett szervezői munkájáról, valamint azokról a kezdeményezésekről beszélgettünk, amelyeket szatmárnémeti tanácsosként indított.

— Már egész fiatalon „minden lében kanál” volt. Ez az izgágaság alaptermészet?

— 1999-ben érettségiztem a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Nem titkolom, nem voltam oda a tanulásért, nem voltam az a tantárgyversenyekre járó eminens tanuló, viszont már akkor is nagyon szerettem izegni-mozogni, de inkább a bulizós részét néztem a dolgoknak. A KÖFEDISZ-t szerveztem, jártam diákképzésekre, igyekeztem mindenhol jelen lenni. Akkor még jó társaság volt a diákképzéseken, olyan előadók voltak, mint Korodi Attila, aki később miniszter lett. Kedvet kaptam a szervezéshez, és ott voltam minden érdekes rendezvényen. Néhány barátommal beindítottuk, majd egy ideig sikeresen működtettük a Kölcseyben az iskolarádiót. Ez úgy indult, hogy írtam egy több oldalas, mutatós projektet, ami megnyerte az igazgató és az aligazgató tetszését, és szabad utat adtak a rádiózásnak.

— A szervezési láz érettségi után sem csökkent.

— Amikor felkerültem a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok szakára, ott is többet foglalkoztam az egyetem melletti dolgokkal, mint a tanulással. Bekerültem a Romániai Magyar Diákszövetségbe, szerveztem Kispál- és Republic-koncertet, de szerkesztettem diákújságot is Perspektíva címmel. Ez jobban érdekelt, mint a tanulás. Az egyik legkomolyabb élményem az volt, amikor Gheorghe Funar és Eckstein-Kovács Péter volt Kolozsvár polgármesterjelöltje, és a Diákszövetség részt vett Eckstein kampányában. Én is szórólapoztam éjszaka, és nagyon megtetszett a kampányszervezés. Az egyetemi éveim idején a kolozsvári Tranzit Házban voltam másfél évig adminisztrátor. Itt aránylag kevés pénzből szerveztünk kulturális rendezvényeket, kiállításokat, színházi esteket. Az egyetem befejezése után ösztöndíjjal folytattam tanulmányokat Magyarországon, elsőkként készítettünk honlapot egy ifjúsági szervezetnek, amiért Aranytitán-díjat nyertünk az Ifjúsági- és Sportminisztérium felajánlásával. Diákszervezőként jótékonysági rendezvényeket szerveztem a vajdasági magyarok megsegítésére, a háború utáni Szerbiában.

— A kultúra is érdekelt, vagy csak a szervezés?

— A kultúra csak akkor érdekelt, ha valami újdonságot fedeztem fel benne. Nem érdekeltek, ma sem érdekelnek a koszorúzások, a versfelolvasások, az unalmas tanácskozások, amelyek sokszor azokat sem érdeklik, akik ezeket szervezik.

— Mi történt itthon?

— Miután hazajöttem, elkezdtem dolgozni a családi vállalkozásnál. Ekkor sem tudtam megnyugodni, autóversenyzéssel kezdtem foglalkozni, kipróbáltam magam minden kategóriában. Egy idő után rájöttem, hogy sokkal jobb versenyeket szervezni, mint versenyezni. Körülbelül harminc versenyt szerveztem Szatmár megyében, több autós sportágban. Az országban az enyém volt az első szervezőcsapat, amelyik európai szabványoknak megfelelő nemzetközi autóversenyt szervezett Szatmárnémeti repülőterén. Volt három nagy versenyünk és több kisebb a városközpontban, amelyeknek több ezer nézője volt. Miután ezt is meguntam, az extrém sportok iránt kezdtem el érdeklődni. Bár én sohasem próbáltam ki ezeket a sportágakat, elkezdtem szervezni fiatalok számára kerékpár-, gördeszka- és BMX-versenyeket. Ezek a fiatalok addig csak a tömbház előtt gyakoroltak. Az elmúlt évben még szerveztem egy ilyen versenyt, az idén már új kihívások elé álltam.

— Mi ez a kihívás?

— A 2012-es helyhatósági választások előtt felkértek, hogy vegyek részt az RMDSZ tanácsosi listáján. Elvállaltam, de nem gondoltam, hogy olyan jó helyre kerülök a rangsoroláskor. A tanácsosi tisztség az összes eddigi kihívások közül a legnagyobb. Mindenki azt hiszi, hogy ez sok pénzzel, kapcsolatteremtéssel, politikai karrierlehetőséggel jár. Szerintem ez egy lehetőség arra, hogy a magam szerény eszközeivel, most éppen ellenzékből, hasznos dolgokat csináljak. Olyan okos döntéseket kell hozni, amelyek megkönnyítik a mindennapos életet, javítják az emberek életkörülményeit. Be kell vallani, hogy az utóbbi egy évben igazán nagy, kiugró projekteket nem láttam.

— Mi az, ami most legjobban foglalkoztatja?

— Most több dologgal is foglalkozom. Az egyik, ami nagy népszerűségnek örvendett már az elején, de sokan a vicc kategóriába sorolják, az „oldjuk meg a vetési varjak helyzetét a Kossuth-kertben és az István téren”. A madarak elszaporodása már nyolc-tíz éve gondot jelent, de eddig senki nem foglalkozott az üggyel. Az elmúlt évben kezdtük el, az István térről teljesen eltűntek a vetési varjak, a Kossuth-kertben lényegesen lecsökkent a populáció, remélem, jövő ilyenkorra már nem lesznek ott ezek a zavaró madarak. Azokat a dolgokat, amelyek az átlagember számára fontosak, és az én szerény eszközeimmel megoldhatom, azzal szeretek foglalkozni. Ez nem egy politikai sztori, de én amúgy is igyekszem a politikai nyilatkozatoktól és az öltönyös-nyakkendős sztoriktól távol tartani magam, mert nem érdekelnek.

— A Kossuth-kertben felmerült az öreg fák problémája?

— Igen. Itt az a probléma, hogy nagyon nehéz megállapítani, hogy melyek azok az öreg fák, amelyeket feltétlenül ki kell vágni, ugyanakkor egy óriási logisztikai probléma a több száz éves fáknak az állagát megőrizni és az ágait szakszerűen levágni. Most a Kossuth-kertben egy nagyon érdekes helyzet áll fenn. Nagyon sok a védett növény és állat. Addig, amíg nem tudjuk biztosan, hogy azok a bizonyos fák balesetveszélyesek, addig igyekszünk konzerválni őket. Én a menedzsment-problémában látom a gondot. Foglalkozik ezzel a kérdéssel a polgármesteri hivatal, a környezetvédelmi ügynökség, a madarászok, mondhatom, hogy „sok bába közt elvész a gyerek” állapot van jelenleg. Igazán egy cégnek kellene rendben tartania a Kossuth-kertet, amelyik felel érte. Jövőre egy javaslatot fogok előterjeszteni a tanács felé, én nem tudok beleszólni a nagy menedzsment-kérdésekbe, van ott egy szakértői csapat. Most éppen a buszos témával foglalkozom, elkezdtem buszozni, hogy megismerjem a közszolgáltatások színvonalát. Ezt a témát már az elmúlt évben felvetettem a közszolgálati bizottságnak, de semmilyen visszhangra nem talált az észrevételem. El fogok menni a helyi rendőrökkel is, hogy megismerkedjem a munkájukkal egy terepgyakorlaton. Amikor eljönnek a polgármesteri hivatalba, és elmondják, milyen szépen és jól működnek a dolgok, engem nem tudnak meggyőzni, hogy az úgy van. Szerintem egy városi tanácsosnak így kellene foglalkoznia a dolgokkal.

— Fentebb említette, hogy nem mindent tekint kultúrának, amit sokan annak akarnak eladni. Ezért vádak is érték. Hogyan fogadta ezeket?

— Komoly sajtóvisszhangot kapott, amikor meg mertem torpedózni a közpénzből élők kulturális fesztiváljait, mert nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy olyan célokra költsenek nagy pénzeket, amelyekre nem igazán van igény. Az az igazság, hogy mindenki klisékben gondolkodik. Nem tudják elválasztani a koszorúzást a művészeti rendezvényektől. Rengeteg olyan probléma van, amit sem az eddigi, sem a mostani vezetés nem tud kezelni. Én úgy érzem, azért vagyok ott frakciótársaimmal együtt, hogy a dolgok jobban menjenek. A kritikus hozzáállás előremutat, az egy konstruktív kritika. Én is elfogadom a kritikát, ha megvan a valós alapja, hiszen abból sokat tanulhatok. Úgy érzem, hogy azzal, ha egy szobornál elmondok egy hangzatos szöveget és elhelyezek egy koszorút, még nem vagyok kultúrember.

— Mit kellene tenni, hogy jobban menjenek a dolgok?

— Kampány idején minden párt túllicitálja a másikat, a győztes koalíció ígéret-cunamival nyert. Az emberek most elvárják, hogy az ígéretek megvalósuljanak. Nem ez történik. A legfőbb gond az, hogy maga a polgármesteri hivatal struktúrája annyira merev, hogy meg van kötve általa az emberek keze. A másik dolog, hogy egy olyan apparátussal dolgozunk, akik közül sokan benne vannak a rendszerben, és nem tudják felvenni a ritmust. Én egy e-mail-re maximum fél óra múlva válaszolok, ők harminc nap alatt. Más városokkal szemben mi azzal vagyunk hátrányban, hogy azok polgármesterei okos embereket vesznek maguk köré és nem feltétlenül pártvonalon. Egy mindenkori városmenedzsmentnek úgy kellene gondolkoznia, hogy elvonatkoztasson a plakátragasztóktól és azok családjától, és az igazi kvalitásokat nézze.

Elek György