A külhoni felekezeti oktatásért
Utoljára módositva: 2014-07-22 19:35:36

Az egyházi iskolákban tanulók száma Magyarországon és az anyaország határain kívül fekvő magyarlakta területeken is folyamatosan nő. A magyar kormány ennek tükrében a jövőben is prioritásként kezeli az egyházak társadalmi szerepvállalásának támogatását.

A magyar kormány nagy hangsúlyt fektet a külhoni egyházi iskolák támogatására

Ebben a témában tartott kedden délelőtt sajtótájékoztatót a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Nm. és Ft. Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.

Kocsis Alíz iskolaigazgató nyitotta meg az értekezletet, köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Soltész Miklósnak. Az államtitkár beszédében röviden összefoglalta a magyarországi egyházi iskolák állami támogatásának történetét. Elmondta, hogy 2010-ben, a FIDESZ kormányra kerülésének idején forradalmi változtatásokat eszközöltek ezen a téren, hiszen az addigi kormány másodrangúan kezelte a felekezeti oktatást, ráadásul a támogatások is meglehetősen rendszertelenül érkeztek. Soltész Miklós továbbá elmondta, hogy a rendszerváltás előtt, a 80-as évek végén összesen nyolc köznevelési intézményben működött egyházi oktatás Magyarországon, 2010-ben ez a szám elérte a hatszázat, míg ebben az esztendőben az ezret. Jelenleg így 220 ezer gyermek nevelkedik egyházi oktatási intézményekben az anyaországban. Az államtitkár hozzátette, hogy a jövőben az egyházi oktatásra szánt támogatás meghaladja a 120 millió forintot, amelynek egy részét a külhoni egyházi iskolákra szánják. Soltész Miklós ugyanakkor a sajtóértekezlet otthonául szolgáló oktatási intézmény felújításáról is szót ejtett, és gratulált Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyéspüspöknek a támogatás kiharcolásáért.

A püspök ismételten megköszönte a támogatást, majd elmondta, hogy ez a gesztus közösségünknek és a magyar kormánynak is nagyon fontos, hiszen nekünk a megmaradás a tét, számukra pedig a határon túli magyar kultúra ápolása bír rendkívüli jelentőséggel. Nm. és Ft. Schönberger Jenő ezt követően sok kegyelmet és erőt kívánt az államtitkár munkájához.

Kovács Jenő is nagy jelentőséget tulajdonít az egyházi oktatás támogatásának, mint elmondta, hogy ennek köszönhetően két jól működő egyházi iskola is van Szatmár megyében. A polgármester hozzátette, hogy az oktatás mellett különböző határon átívelő pályázatok révén a helyi egyházak is komoly finanszírozásban részesülnek, így a jövőben a vallásturizmus is fejlődésnek indul a megyében. Beszédében a szakoktatás fontosságát is kiemelte, majd köszönetet mondott a támogatásért, és reményét fejezte ki aziránt, hogy a magyar kormány a jövőben is hangsúlyt fektet a Partiumra.

Ifj. Deák Endre

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 11:00
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 13:05
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Jumanji - Vár a dzsungel
Ma, 15:10
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jac
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 17:25
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 20.
Végre olyan dologgal foglalkozhat, amiért meg is fizetik. Ha kevésnek érzi bevételeit, gondolja át, miért lennének hajlandóak többet fizetni az emberek!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...